Cseréljék a cinizmusukat popcornra

2011.10.20. 11:36
A dánok klausztrodepiznek, a magyarok klasszikust adaptálnak Eperjessel és egy kis szépiával nyakon öntve, az amcsi kisfiú delfint szabadít. Filmpremier-dömping.

Delfines kaland

Morgan Freeman legújabb filmje egy igaz történeten alapuló családi mozi egy halászhálóba gabalyodó delfinről, aki elveszti ugyan az uszonyát, de örök barátságot köt egy magányos kisfiúval (Nathan Gamble), aki végül visszajuttatja a tengerbe. Kellemes családi meseként jellemezték,, szívmelengető filmként, és csak a New York Daily News írta, hogy "Olyan, mint a Szabadítsátok ki Willyt! drámai feszültség nélkül. Csak annak szórakoztató, aki be tudja cserélni a cinizmusát egy adag popcornra." A nézők már nem voltak olyan vajszívűek, mint a kritikusok: a 37 milliós film a 3D ellenére csak 19 millióval nyitott (az Alice 3D 116 millióval), a teljes bevétel pedig szeptember óta mindössze 58,9 millió dollár. (IMDb: 5,9 pont, Rottentomatoes: 83 százalék)

Parajelenségek 3

Oren Peli 2009-ben 15 ezer dollárból forgatta le az első Parajelenségeket, a film 119 milliós sikere után pedig jött az Újabb parajelenségek. A sztorin a harmadik részben sem variáltak sokat (bár ezt már Henry Jost rendezte Peli helyett): gonosz szellem üldöz egy párt a saját otthonában, ezért kamerákat szerelnek fel a ház különböző pontjaira, hogy leleplezzék a démonikus erőt. A film szépen követi a Blair Witch Project teremtette hagyományt: ügyesen építi be a programjába a kézikamerát, nem igényel sokat a nézőtől, nem kellenek hozzá dollármilliók, viszont egyszerű eszközeivel egy primitív koordinátarendszer paratengelyére tud óriási ívet rajzolni. (IMDb: 5,2 pont, Rottentomatoes: 85 százalék)

Kaland

Újabb próbálkozás a magyar filmiparban egy irodalmi adaptációra, ezúttal Sipos Józseftól. Az Eszter hagyatékán kívül elsősorban tv- és dokumentumfilmek köthetők a producer-rendező nevéhez. A forgatókönyvet Márai Sándor azonos című és közepesen jó drámája alapján írta filmre Somogyi Györggyel és az operatőr Gózon Franciscóval. Főszereplők: Gerd Böckmann, Csányi Sándor, Marozsán Erika. Az 1940-es években, egyetlen este alatt játszódó drámának a képi megoldása a mostanában divatos szépiás történelmi fotókat idézi. A filmet harminc mozi mutatja be. A film az egykori ORTT irodalmi adaptációkra kiírt pályázatán nyert pénzből forgott, és beszállt koprodukciós partnerként a TV2 is. A költségvetés 140 millió forint volt.

Submarine

Richard Ayoade Aranygriff-díjas, 2010-es vígjátéka némi késéssel érkezett meg a magyar mozikba, pedig jó kritikát kapott mindenhol: átélhető és vicces, szerethető és megejtő, nem az olcsó poénokkal, popsikkal, cicikkel machinál. A főszereplő (Noah Taylor) egy szülei megromlott házasságát nyomon követő tizenéves fiú, aki igazi antihős, esetlen és botladozó, de nagyon emberien az. (IMDb: 7.4 pont, Rottentomatoes: 86%)

Room 304

A szokásos heti skandináv filmdrámák mostani főszereplője egy szálloda, a hozzá tartozó szobákkal és a szobákhoz tartozó emberekkel. Testi vágyak, bűnügy és intimitás - mint az ajtók, lassan egymásba nyílnak. Birgitte Stærmose filmje alig 90 perc alatt igazi klausztrofóbiás tüneteket produkál az edzett nézőkön is. A Variety így írt róla: „nagy dózis a dán nyomorúság álarcosbáljából”. (IMDb: 4,9 pont, Rottentomatoes: -)

Egy nap

Van egy nő (Anne Hathaway) meg egy férfi (Jim Sturgess), és van egy fontos dátum: 1988, július 15., az egyetemi diplomaosztójuk. A férfi egy milliomos sármőr, a nő egy ambiciózus széplélek. A film szerkezeti ötlete nem más, minthogy kettejük kapcsolatát, azt a bizonyos 88-at követő két évtized július 15-éiből ismerjük meg. Hol együtt vannak, hol külön, de egy biztos: csak későn jönnek rá, hogy barátságuk másról is szól. A San Francisco Chronicle szerint: "gyönyörű abban az értelemben, ahogy az élet tud az lenni. De nem egy film.” A romantikus dráma műfaja egyébként nem meglepő: a rendező Lone Scherfig. (IMDb: 6,6 pont, Rottentomatoes: 37 százalék)