Címkék

zombi, társadalom, brad pitt, kultúrakritika, george a romero

Éppen csak kifutnak a vámpírok a mozikból, tévékből, máris érkeznek a látszólag sokkal egyszerűbb, érzéketlenebb zombik. De mik vagy kik ők? Miért fél tőlük az emberiség? Képregényben, tévésorozatban és rengeteg filmben jönnek lassan, bután és bambán. Nagyon lassan, bár van már gyorsan futó verzió is. Nemcsak azért rémisztőek, mert undorítóak és félelmetesek, ahogy kieszik az agyunkat, hanem mert a zombik jelzik mindig, ha egy társadalomban baj van.

Amerikában 2001 óta rendszeresen összegyűlik sok-sok nagyvárosi, hogy szakadt ruhákban, hullává maszkírozva, véres szájjal nagyon lassan haladva felvonuljanak szórakozásból, tiltakozásul vagy figyelem felhívásból. Októberben Brisbane-ben tizenkétezren vonultak fel, de Budapesten is láttunk ilyet kicsiben. A zombik tehát nem önmagukért vannak, állapíthatjuk meg nagyon bölcsen, hanem valami céljuk van! A cél pedig, hogy az emberiség szembesüljön azzal, amilyen soha nem szeretne lenni.

Népszerűek a zombik

A tömegkultúrában régóta nagyon népszerű szereplő az élőhalott, aki bizonyos időközönként vissza-visszatér rémisztgetni: A varázssziget című könyvben említi William Seabrook a zombikat valószínűleg először 1929-ben a szórakoztató irodalomban, majd rá három évre Lugosi Béla főszereplésével már elkészült A fehér zombi című horrofilm (itt az egészet meg lehet nézni). Mostani népszerűsége mindenféleképp George A. Romero 1968-as, méltán legendás Élőhalottak éjszakája filmjének köszönhető, ami kikerülhetetlen alapja lett a műfajnak. Nemcsak ijesztgetés terén, hanem társadalom- és kultúrakritikájával is (részletesebben itt).

Persze nem kicsit lökött a zombik népszerűségén Michael Jackson 14 perces legendássá váló videója, a John Landis (Amerikába jöttem, Blues Brothers, Oscar, Kémek, mint mi) rendezte Thriller, ami a zeneipar egyik fordulópontjává vált. A legendás táncot szeretik előadni tömegben az emberek, legutóbb a Fülöp-szigeteken egy börtön lakói például. Ez utóbbit közel ötvemillióan látták.

Hogyan készül az élőhalott?

A zombikat persze nem Romero találta ki, régi hagyománya van a karib-tengeri térségben. Mélységeiben nem szeretnénk most elmerülni a vudu-vallás és a zombik popkulturális feltámadásának összefüggéseiben, de néhány szót ejtünk róla. Haiti környékén az afrikai eredetű bevándorlók vallása keveredett az őshonos indiánok helybeli mágikus vallásával, így jött létre az európai, de főleg katolikus emberek számára érthetetlen, ezért megbélyegzett vallás, ami gyakran nyúl a fekete mágiához. Itt tűnt fel először a zombi, a feltámasztott halott.

A vudu vallásban többistenhit van, az istenek lehetnek emberek, állatok vagy tárgyak is. A szertartás alapja a dob, a rum, a vér voltak, de kábítószerek is előkerültek. Az élőhalottá változtatás kegyetlen, de a vallás szempontjából érthető mozzanat volt. A feljegyzések szerint előbb kiközösítették az áldozatot, vagyis úgy kezelték, mintha nem is élne. Ezután egy tetrodotoxin nevű anyaggal mérgezték meg, ami ugyan nem ölte meg, de mégis mindenki számára úgy tűnt, meghalt. Ettől a bevitt kábítószertől vagy méregtől súlyosan károsultak az agysejtek, az agyműködésben maradandó károsodást okoztak. Ettől lettek lassúak, buták, és ezért voltak alkalmasak egészen egyszerű, mechanikus munkák elvégzésére.

A temetés után pár nappal az áldozatot kiásták a földből, elvitték egy vudu-szertartásra és feltámasztották. Az ilyen zombi ezután rabmunkában dolgozott ültetvényeken, gyakran folyamatosan bekábítószerezve, mit sem tudva magáról. A rokonokkal és ismerősökkel hosszú évekig nem találkoztak, és ha véletlenül visszajutottak falujukba, azt hitte mindenki, hogy a halott tért vissza.

Gyorsak, lassúak és népszerűek

A zombik a kultúra jelzései, hogy valami nagyon rosszul működik a világban. Nézzük meg a Legenda vagyok című Will Smith-mozit, bármelyik Élőhalottat, Az utat vagy a 28 nappal későbbet. Jelentős részükben a főhős egy férfi, aki elveszíti pozícióját a patriarchális társadalomban: elvált, a gyerekkel nehezen jön ki. A katasztrófa beálltával a túlélés egyet jelent azzal, hogy a főhősnek cselekednie kell: a főhőst és az őt rendkívüli módon veszélyeztető zombikat mindig a katasztrófák hozzák létre. Néha Brad Pitt kell a zombik ellen, néha meg Jack Sparrow (Johnny Depp), akinek a Karib-tenger kalózai legutolsó, Idegen vizeken című részében kellett zombikkal megharcolnia.

Az utóbbi években kikerültek a zombik a rétegfilmek ismeretlenségéből, hogy igazán sokakat elérő népszerű mozikban szerepeljenek. A 28 nappal későbbet a Gettómilliomossal Oscart szerző Danny Boyle rendezte (még nem Oscar-díjasként), és nemcsak a lassú és egyszerű zombikból csinált agresszív és gyors élőholtakat, hanem olyan nyomasztó, kiüresedett világot teremtett, amire semmi másból nem emlékszem. Emellett az utóbbi időszakban a Romero-feldolgozások mellett nagyobb közönséget ért el Robert Rodriguez Terrorbolygója, a Woody Harrelson és Jesse Eisenberg (Mark Zuckerberg a Social Networkben) főszereplésével készült elég vicces Zombieland, vagy a Milla Jovovich főszereplésével szakmányban készülő Kaptár-sorozat. A kézikamerás Rec pedig elég félelmetesre sikeredett a dokumentarista jelleg miatt. Angol nyelvterületen nagyon népszerű lett a Büszkeség és balítélet átírása zombikkal, jön a film is, van képregény.

Mi végre vannak a zombik?

A társadalom megváltozik, hol területekért, hol olajért, hol a szabadságért indítanak háborút, nincsenek megbízható társadalmi szabályok, mert minden áthágható. A világ pusztul, a fogyasztói társadalom elpusztítja az egyéniséget. Ez utóbbi George A. Romero klasszikusában, a Holtak hajnalában (és az újrázásban is) egy bevásárlóközpont játszik központi szerepet, miközben a személytelenné és vezető nélkülivé váló zombitömeg megmozdul. Romero filmje első nézésre egy zombikkal teli film sok akcióval és félelemmel. Ha kicsit megkapirgáljuk a rothadó és bűzlő húscatafok alatti rétegét a filmjeinek, láthatóvá válik Romero sikerének titka, a kritika (minden alapvetés a zombikról ebben a cikkben).

A zombi a kapitalista társadalomban a megbízhatatlan, félelmet keltő szegényeket jelenti. Vagy jelentheti azt a fogyasztói kultúrát, ami folyamatosan tünteti el a személyt, és oldja fel a tömegben. Nem marad az ilyen állítás szerint más belőlünk, mint vásárlólények.

De van, aki szerint a zombik a riadt, pánikban lévő tömeg, amely a politika paternalista kultúrá miatt mindig azt várja, hogy valaki irányítsa őket, ezért mindig bután, de egy irányban haladnak. Beszélhetünk egyáltalán zombitársadalomról, ha a zombi karakterleírásából teljesen hiányzik bármilyen közösségi érzék és tudás?

A zombi a tömeg, arctalan, jellegtelen, személytelen. A zombik lassúak és buták. Nincsenek szabályaik, nincsenek vezetőik. Egy értékek nélküli tömeg csupán, amit az alapvető biológia szükségletek irányítanak. Valószínűleg a korlátlan  és határtalan zabálásuk is az ember mint fogyasztói lény kritikáját adják, bár itt mélyen bele kellene menni abba, hogy az agyevő zombik hogyan alkotnak önálló szubzsánert a húsevő zombikon belül. A zombik veszélyt jelentenek a házunkra, a családunkra, az értékeinkre és az életünkre. Mindent elpusztítanak, miközben eluralkodik a nihil. Ehhez képest tudjuk a főszereplővel újra és újra meghatározni az alapvető emberi értékeket. A zombik mindig az ellenséget jelentik: legyenek nácik, kommunisták, a kapitalizmus, a terrorizmus vagy az emberiség.

Persze a férfiról szól

A szélsőséges élethelyzetben, amikor saját életünk a tét valami sokkal nagyobb, erősebb és elpusztíthatatlanabbal szemben kell egy főhős, aki természetesen egy férfi. Azért természetes, mert a filmekben jelentős részben férfiak a főszereplők, ezért általánosan férfiproblémák férfimegoldásait nézhetjük. A filmgyártás ilyen, mert azt a világot írják le, amelyben élünk: a férfiak tudnak megoldani vészhelyzeteket, a nők néha segíthetnek.

A zombifilmek hőse a rendhagyó értékeket képviselő fehér, középosztálybeli, heteroszexuális férfi. Cormac McCarthy posztapokaliptikus regényében, Az útban, a férfi egy anya nélküli világban segít fiának az emberevők között eljutni délre, majd meghal. Nem klasszikus zombikról van szó, de lényegében azok. A Walking Dead című tévésorozatban a rendőr mindenét kénytelen otthagyni, hogy egy kis csoportot a maga módján kivezessen a halálból. Sorolhatnánk még, de látható, hogy az egyik fontos téma ebben a műfajban a férfiszerep visszaszerzése.

A zombiknak nincs nemük, ami a férfi-nő kettősségre, megkülönböztetésre és egyenlőtlenségre épülő világunkban a férfi legnagyobb félelmét jeleníti meg: ha nincs nemiség, akkor nincs semmi fontossága a férfiszerepnek. A férfihős ezekben a történetekben, ahogy Az út apja, mindig valami nagyon hagyományos értéket szeretne megmenteni, mert a zombik miatt éppen veszélyben van. A zombiapokalipszis az igazi veszély, amit Richard Matheson írt meg először az I am Legend című 1954-es könyvében (Will Smith főszereplésével készült film belőle), mert az emberek szinte vírusszerűen bezombulnak, nincs menekvése az emberiségnek.

Egyes kemény vonalas érvelések szerint a zombikat is mi magunk hoztuk létre, úgyhogy lehet őket nézni és szeretni.