2012 a kézikamerázás éve lesz

2012.01.12. 14:47

Úgy tűnik 2012 a kézikamerás filmek éve lesz, a found footage szellemében több produkció is mozivászonra kerül. Ebben a műfajban az 1999-ben készült Ideglelés című film (Blair Witch Project) talán a leghíresebb mindmáig, a történet szerint három fiatal belevág, hogy filmet csináljon a hírhedt blari boszorkányokról, akiknek szelleme állítólag kísért a környéken. A főiskolások nyom nélkül eltűnnek az erdőben, ám a kamera egy év múlva előkerül benne egy hátborzongató felvétellel.

2012 footage filmjeit az Ördög benned lakozik című produkció nyitotta, a film meglepő módon uralomra tört az előző heti box office-ban. A produkciót kevesebb, mint 1 millió dollárból forgatták le, idáig 34,5 millió dollár bevételt hozott, így Hollywood harmadik legmagasabb januári nyitásának számít. Egy köteg found footage film próbálja majd megdönteni az Ördög benned lakozik sikereit az elkövetkezendő hónapokban. Többek között egy repülőn forgatott thriller, a Vatikánban játszódó mozi, egy szuperhős film, egy gimis házibuliról készült vígjáték, egy kísértetjárta ház története, és a Parajelenségek következő folytatása.

„Úgy gondolom, az emberek élvezik ezt a fajta intimitást, amit ezek a filmek nyújtanak.”- mondta Nima Nourizadeh a nemsokára mozikba kerülő Project X című kézikamerás tini vígjáték rendezője.  

 Stúdiók és rendezők tömegei hisznek benne, hogy a found footage filmek növelhetik a jegyeladást a 2011-es szegényes bevételek után, ami a legalacsonyabb hazai box office bruttó volt 1995 óta.