Tarr Béla megalakított egy másik filmalapot

2012.02.04. 21:33

Tarr Béláék a Magyar Filmművészek Szövetségének elnöksége nevében 10 eurós alaptőkével megalakítottak egy független magyar filmalapítványt, miután szombaton a filmszemle keretében A magyar film helyzete az európai filmkultúrában címmel tartott konferencián már javaslatot tettek erre. A konferencián jelen volt a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt vezetősége is.

Tarr Béla, a filmművész szövetség elnöke kiemelte: a szemle célja a filmszakma egységességének megmutatása, szerinte nem lett volna szabad a szakmát kettéválasztani. Mint mondta: egy új demokratikus rendszerre van szükség. "A többi a jogászok dolga. Szövetséget jogi személy alapíthat, bárki csatlakozhat - válaszolta Tarr Béla a megbeszélés után az Indexnek. -  Azzal a céllal tettük, hogy nyissunk egy másik ablakot, ne csak egy ablak legyen."

Sopsits Árpád filmrendező a megbeszélésen a fiatalok hiányára hívta fel itt a figyelmet, amit a félelemmel magyarázott. Szerinte attól tartanak, hogy nem kapnak támogatást a következő filmtervükre, ha megjelennek a szemlén.

Miskolczi Péter producer, a filmszakmai döntőbizottság tagja reagált a Filmalap nevében az elhangzottakra. Szerinte a fiatalok nem félnek, hanem filmet szeretnének készíteni, ezt mutatják a beérkezett pályázatok is.

Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója elmondta, hogy a félelmekkel ellentétben a filmalap munkája révén nem születnek kommerszebb, amerikaibb filmek. Példaként megemlítette, hogy pénteken újabb gyártási támogatásról döntött a filmalap, Kenyeres Bálint is elkezdheti a Tegnap című filmjét forgatni.