Charlie Chaplin 1889. április 16-án született Londonban - legalábbis a némafilm első hollywoodi szupersztárja által saját magáról közölt adatok szerint. A brit nemzeti levéltár pénteken nyilvánosságra hozott, eddig titkos dokumentumai azonban arról tanúskodnak, hogy Chaplin születési helyéről, sőt egyáltalán tényleges kilétéről a brit elhárítás (MI5) annak idején semmiféle igazoló iratot nem talált.
A titkosítás alól most feloldott archív anyagokból kiderül, hogy miután az amerikai hatóságok által kommunista szimpatizánsnak tartott Chaplin 1952-ben elhagyta az Egyesült Államokat, az FBI a színész múltjának feltárására kérte a brit titkosszolgálatot.
Az MI5 azonban minden alapos kutatás ellenére semmiféle születési anyakönyvi kivonatot nem talált Londonban, és ebből arra a következtetésre jutott, hogy Charlie Chaplin vagy nem Nagy-Britanniában, vagy nem ezen a néven született.
Az ügyet még rejtélyesebbé tette, hogy a Scotland Yard a vizsgálat idején olyan értesülést kapott egy informátorától, miszerint Chaplin valójában Franciaországban, a Párizshoz közeli Fontainebleau-ban látta meg a napvilágot.
Az MI6, a brit külső hírszerző szolgálat felvette ezt a nyomozati szálat - ám Franciaországban sem került elő semmiféle adat az első hangosfilmjében, A diktátorban Hitlert is kigúnyoló nagy filmkomédiás esetleges ottani születéséről.
Az amerikaiak kérték a brit hatóságokat azoknak az értesüléseknek a kivizsgálására is, amelyek szerint Charlie Chaplin valójában orosz zsidó családból származott, és valódi neve Israel Thornstein volt, de az MI5 erre utaló dokumentumoknak sem lelte nyomát.
Az MI5 akkori főnöke, John Marriott azonban mindezt nem találta annyira aggasztónak, mint amerikai kollégái. Korabeli feljegyzésében ugyan "furcsának" nevezte, hogy sehol nem lelhetők fel Chaplin születési dokumentumai, közölte ugyanakkor azt is, hogy nemzetbiztonsági szempontból nem tulajdonít ennek különösebb jelentőséget.
Az amerikai gyanú azonban Chaplinre élete végéig rávetült, és emiatt a brit kormány két évtizedig útját állta a színész lovagi rangra emelésének. Chaplin végül csak 1975-ben részesült a magas kitüntetésben, két évvel 88 éves korában bekövetkezett halála előtt.
Hozzászólások
2012.02.17 16:36:44micsoda?
Már megijedtem, hogy befeketítik.
2012.02.17 16:49:56ügyfélszolgálatos
Na és ha kommer volt. Munkásságán nyoma sincs. Ennyi.
2012.02.17 16:59:21Hiller Józsué
zsidó volt, de szerencsére csak származásilag.
2012.02.17 17:05:40mbemba
Szebb filmet én még nem láttam:
[link]
A kölyök (The Kid), itt a teljes film!
2012.02.17 17:06:25himpellér
Nemán! Az öreg csámpás is zsidó volt?
2012.02.17 17:08:40futura
Na jó. Ehhez ismerni kell az ötvenes évek elejének politikai hangulatát Amerikában. A szovjetek atomrobbantása után, már saját anyjuk is gyanús volt.
Chaplin családja pedig vándorkomédiások voltak,nem a legpolgáribb életmód.Gondolom tettek a papírokra.
2012.02.17 17:15:19nagyontibi
De homokos is volt.
2012.02.17 17:30:35Bölcs Ész
Vandor(cigany) szarmazast is felteteleznek.
2012.02.17 17:36:06Kmg42
Azért azt nem árt tudni hogy Amerikában a kommunista üldözés kicsit sem volt könyörületesebb mint amit itthon művelek mondjuk az AVH emberei. A paranoia ott is meg volt. Nem csodálom hogy így rá voltak gerjedve Chaplin kommunista mivoltjára.
2012.02.17 17:42:18G.I.J.
Idézet tőle:
"Minden nap elveszett, amikor nem mosolyogsz."
2012.02.17 17:50:08JimGilmoure
nagyontibi: Akkor a két lányát valaki megcsinálta, mint M. Jacksonnak? Mert tényleg picit későn születtek.
De ez semmit sem von le a művészetéről, a kisember küzdelmének jó bemutatásáról, stb. stb. etc.
2012.02.17 17:52:43real madafaka
Persze hogy zsidó volt.Minden komolyabb színész az.S ez így helyes.
2012.02.17 17:53:17kaffer
Idézet tőlem: "Idézet tőlem"
2012.02.17 18:09:01franko01
Bicepsz Elek77: Hát pont akkor halt meg amikor fényképezték úgy még belefért a 88 ba
2012.02.17 18:11:26Bicepsz Elek77
Ha 88 eves koraban halt meg 1977-ben akkor ki az ott a kepen???
2012.02.17 18:13:40Bicepsz Elek77
Ki az ott S. Lorennel? Mar meg kellett volna halnia 1977-ben...
2012.02.17 18:21:00VLADISZLAV
Most írják, hogy azt se tudják hol született, mi a neve, de a szülei biztos vándorkomédiások voltak.(?)
2012.02.17 18:24:01Porcelán az elefántboltban
Ha tényleg zsidó lett volna, akkor tele lett volna papírokkal. :P
Egyébként az amerikaiak nagyon viccesek ezzel az örökös családfa kutatással. Sehogyse akarnak szimplán "amerikaiak" lenni. Sehol máshol nem tartják ennyire számon a származásukat, mint ott. LOL
2012.02.17 18:26:41Androsz
Már megint vannak, akik nem értik, mi az a kommunista. Amerikában. A kommunista az, aki a vérkapitalizmussal szemben szimpatikusnak talál egy olyan társadalmi felépítést, ahol legalább a többség nem abból él, hogy megpróbálja bepalizni a másikat, üzleti életnek nevezve ezt a ganéságot. A Szovjetunióban megpróbálták megközelíteni az ideális rendszert, és jobban sikerült, mint ahogy ma sikerülne a világ bármelyik országában. Azok, akik a kommunizmus eszméjét fedezékként használva a saját jólétüket szervezték, és az ezt veszélyeztetőket a hatalmukkal élve durván elhallgattatták, azok NEM voltak kommunisták.
Kívülről nézve a Szovjetunióból az látszott, amit ők mutatni akartak. És ők a tisztességes munkával való részvételért járó tisztességes életmód látszatát kívánták mutatni. Ez kívülről nézve nagyon is tűnhet szimpatikusnak azok számára, akiknek tele van a töke a kenyérharccal, bármilyen okból. Mi mostanában Kínát csodáljuk, hogy ott a ki dolgozik, lám, meg is gazdagodik, ezért nem fúrják egymást az emberek, hanem mind keményen melóznak. Ez is hasonlít a kommunizmusra kicsit, legalábbis az országon belül, hiszen a pénzt az exportjukkal keresik. És tudjuk, hogy ami innen nézve olyan bíztatónak látszik, belülről nem pont ilyen. Mi is ártatlan hívőjévé váltunk a kínai "kommunizmusnak". És, akkor most köpdössük le magunkat?
Chaplint egyébként a földönkívüliek helyezték közénk, hogy tesztsorozatot végezzenek az emberiség humorérzéknek nevezett furcsa vonásáról, de Asimov ezt a hatvanas években egy írásában végleg leleplezte.
2012.02.17 18:29:28ketroot
Charlie Chaplin magyar volt, született Uzsoki Manó néven Ráckeresztúron.
2012.02.17 18:35:33s
Smile.
[link]
2012.02.17 18:35:36MintaMókus
@futura:
ezt meg honnan vetted ezt a vándorkomédiás családot? ...beszélsz fasságokat bele a vakvilágba... :)
2012.02.17 18:36:57megnevezhetetlen
Nem volt homoszexuális, sőt több peres ügye is volt, nőkkel szembeni nemi erőszak illetve kiskorú megrontása miatt (ez utóbbi lett a 2. vagy 3. felesége)
2012.02.17 18:44:31Schnaps, az ifjabb
Köztudott volt, hogy a fiatal lányokat kedvelte. Azért is kellett Svájcba költöznie az USA-ból.
2012.02.17 18:51:14Kompli
Azért "A diktátorban" sem volt piskóta, pláne a beszéd résznél:
[link]
2012.02.17 19:01:07zanzibear
Azért az "Életem" c. könyvét nem ártana elolvasni, legalább az első 50 oldalt, bármelyik jobb könyvesboltban megtehető, mielőt fasságokat hordanak össze egyesek-kettesek.
[link]
Könyvesbolti megvásárlás előtt bele lehet lapozni itt:
[link]
2012.02.17 19:03:26zanzibear
Schnapps, az ifjabb:
Elfogyasztották körülötte a levegőt, ezért indult átmeneti távollétre az USA-ból, amikor a kommunistaellenes hisztéria közepén "komonistaszimpatizássá" minősítették, és megtiltották neki, hogy az Egyesült Államok területére lépjen, ez évtizedekig így is maradt.
2012.02.17 19:19:12Tudom a Tutit
Attól, hogy 77 decemberében készült ez a fotó, még meghalhatott 77 december 25-én! Addig ugyanazon decemberben volt még 24 nap fényképezkedni. Egyébként én pont akkor születtem, amikor ő meghalt. Kár, hogy már nem találkoztunk.
2012.02.17 19:20:31dr.dr. Secnir doktor
"nagyontibi
De homokos is volt."
hát szépöcsém, ennyi erővel és bizonyítási képességgel akár te is az lehetsz.
továbbá javaslom Geraldine Chaplinnel történő összehasonlítását, ami legalábbis a fizimiskájukat illeti, le sem tagadhatja, hogy a lánya.
2012.02.17 19:21:40jabloko
A Csaplin nev lengyel-orosz teruleteken elterjedt. Jelentese hosszulabu, vagy hasonlo czapla, csaplja. A nevnek sok hasonlo formaja is letezik Oroszorszagban. Vszevolod Csaplin pl. az orosz ortodox egyhaz kulkapcsolatokert felelos feje. Nemtom, Charlie Chaplin hol szuletett, de tavoli gyokerei k-euba vezethetnek, legalabbis apai agon, a nev alapjan.
2012.02.17 19:26:40Kompli
Hát így beleolvasva a családfába én azt csodálnám ha találtak volna bármi érdemit :D
2012.02.17 19:35:37Androsz
[link]
[link]
Lehet tippelgetni a vezetéknév nemzetiségi gyökereit. Megértem, ha a titkos szolgák nem jutottak sokra.
2012.02.17 19:37:07Androsz
Basszus, én nem ezeket a linkeket szúrtam be. Talán most legalább látszani fognak.
www.google.hu/#sclient=psy-ab&hl=hu&source=hp&q=%22chapelin%22&pbx=1&oq=%22chapelin%22&aq=f&aqi=g-vL1g-svL3&aql=&gs_sm=12&gs_upl=2l2l6l1600l1l1l0l0l0l0l1200l1200l7-1l1l0&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.,cf.osb&fp=12a4507d12224abb&biw=1024&bih=594
www.google.hu/#q=%22chaplin%22+-charlie+-charles+-geraldine&hl=hu&prmd=imvns&ei=aJ0-T7zdDuiE4gT6--SGCA&start=40&sa=N&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.,cf.osb&fp=12a4507d12224abb&biw=1024&bih=594
2012.02.17 19:38:19nemhiszem
úgy "örülök", hogy a sok nagyokos mindenkiről kideríti a leglényegesebb dolgokat:cigány,zsidó,kommunista, később született, mint ahogy meg kellett volna halnia, orosz-magyar homokos volt és a többi...inkább olvasnának könyveket, és azzal mindeniki jobban járna... ezért beteg ez az ország, mert csak ezek a szavak léteznek azokban a kicsi agyakban.
2012.02.17 19:38:22nemhiszem
úgy "örülök", hogy a sok nagyokos mindenkiről kideríti a leglényegesebb dolgokat:cigány,zsidó,kommunista, később született, mint ahogy meg kellett volna halnia, orosz-magyar homokos volt és a többi...inkább olvasnának könyveket, és azzal mindeniki jobban járna... ezért beteg ez az ország, mert csak ezek a szavak léteznek azokban a kicsi agyakban.
2012.02.17 19:44:19hallari
@nemhiszem: ja, elég durva ez a sok negativizmus, rosszhiszeműség vagy nyílt rosszindulat, nem beszélve a tudálékosságról vagy a szimpla ostobaságról és feltételezhetnékségről. ~80-90%-ban ilyen kommentek születnek sajnos... :(
2012.02.17 19:48:46Monarch
@Androsz: "Kívülről nézve a Szovjetunióból az látszott"
Mármint azok számára, akik azt akarták látni. Albert Einsteinnek volt egy-két keresetlen dicsérő szava a sztálinizmusról a nagy perek idején, de mondjuk értelmes ember pontosan tudta, mit is csinálnak. Az nem tudta, aki nem akarta tudni.
2012.02.17 20:06:40Marco Soprano
Az egyetlen XX. szazadi ember, akinek a eletevel csereltem volna. Aki elolvasta az Eletem c. oneletrajzi regenyet az tudja miert. Az eleterol keszult film, Chaplin, Robert Downey Jr. alakitasaval pedig zsenialis.
Egyebkent pedig: az antiszemitizmus a luzerek fegyvere, sajat inkompetenciajuk elrejtesere.Szar lehet nekik.
2012.02.17 20:25:46dr. Kusics Iván
hát ha mondjuk fedésben dolgozó szovjet kémként, másodállásban (ún. legendának) "dobta össze" ezt a volumenű életművet, akkor szobrot neki minden (!) városba.
egyébként pedig lehet, hogy illegális emigráns volt, vagy elkeveredett a papír, hanyag volt a nyilvántartó.. meg még megannyi más lehetőség. bár az MI5 azért nem kutyaütők szövetkezete, hogy egy Chaplin nyomát ne leljék semerre, de hibák mindenhol előfordulnak.
2012.02.17 20:33:47nanemondd
ketroot: "Charlie Chaplin magyar volt, született Uzsoki Manó néven Ráckeresztúron."
Dábrácáni gyerök vót.....
Wikipedia
Chaplin széles körben hangoztatta liberális és baloldali nézeteit, a kormány által felajánlott amerikai állampolgárságot folyamatosan visszautasította, amivel gyanús figurává vált az FBI szemében. Az FBI rágalomhadjáratot indított ellene, kommunista szimpátiával vádolta meg. Az 1952-ben készült Rivaldafény londoni bemutatójáról már nem tudott visszatérni az Államokba, mivel a legfőbb ügyész érvénytelenítette a hazatérési engedélyét.
2012.02.17 20:35:10Androsz
Monarch> "Albert Einsteinnek volt egy-két keresetlen dicsérő szava a sztálinizmusról a nagy perek idején"
Mikor voltak azok a nagy perek?
2012.02.17 20:52:41cseplin
Ezen az oldalon hires ciganyok neve olvashato.Erdekes olvasmany,ajanlom mindenkinek!!!
[link]
2012.02.17 20:54:19dr.dr. Secnir doktor
"Androsz"
gondolom közvetlenül a kis perek után...
2012.02.17 21:06:11La semilla
Miért nem olvasták el a könyvét? Abban minden le van írva. :))))
2012.02.17 21:20:55artumess
Nem mindegy mikor született, milyen származsú volt? Zseni volt, és a filmművészet egyik legnagyobb alakja. Bármihez nyúlt, arany lett belőle. Aki kikezdi, az csak irigységből teszi.
2012.02.17 21:21:01teszt1234
Tökmindegy, hogy zsidó, cigány vagy kommunista, egy tőről fakad mindegyik. De tényleg. A filmjeit viszont szeretem.
2012.02.17 21:24:30Mitzimackó
az usa-ban a mccarthyzmus ugyanolyan hisztérikus volt, mint keleten a sztalinizmus és nálunk a rajk-per körüli időszak (A tanú, A jónevű senki)
2012.02.17 21:33:51dr. Takony_fősámán
Hát nem semmi élete volt, az biztos. Hihetetlenül mély nyomorból jött, gyerekkorában például egy ideig utcán lakott, amíg édesanyja diliházban volt. Érdemes elolvasni az "Életem" c. könyvét.
2012.02.17 21:42:09johannes
Első sorban művész és ember volt.Lásd a Nagyvárosi fények cimű filmjét. Hogy pedig milyen vallású nemzetiségű volt lényegtelen. Minthogy az is hol született. (Csavargó) Volt egyszer egy ember - aki Andy Vajnával ellentétben - megmutatta milyen az ember. Vajna azt mutatta meg, milyenné válik az ember, ha szerzői jogvédő lobby tagja lesz, és az amerikai szemléletet probálja Magyarországra ráerőltetni. (szigoritani kell a buntetéseket, az ellenőrzést a szerzői film és zenei jogok védelmét...) És Chaplin halála után voltak olyan jogtulajdonosok, akik filmjeit elzárták a világtól, csak súlyos feltételekkel adták.
2012.02.17 21:56:38bgp
real madafaka:
>Persze hogy zsidó volt.Minden komolyabb színész az.S ez így helyes.
Kivétel Mel Gibson :D
Persze, lehet, hogy ő is csak alibiből zsidózik. Vagy esetleg nem komolyabb színész?
2012.02.17 22:30:16Rosszindulatú Vászka
Én úgy emléxek, hogy az Életem-ben azt írja, azért lett komemrgyanus, mert soha nem kérvényezte és nem is akart amerikai állampolgár lenni, mert britnek érezte magát.
Ezért lett aztán svejci, ahol a szomszédai is elég illusztris júzerek voltak :)
2012.02.17 22:54:38Guga
Azért mekkora már, hogy az évezred legnagyobb komédiása és az évezred legjobb nője egy fotón van. Voáoáóóó.
2012.02.17 23:08:58 Nema
Az évezred legjobb nője címe erősen vitatható.
2012.02.17 23:14:15Dr. GGG77
"az antiszemitizmus a luzerek fegyvere, sajat inkompetenciajuk elrejtesere.Szar lehet nekik."
Milyen igaz!
2012.02.17 23:42:42O. Kán
Akkor biztos ez is fog tetszeni:
Az antiszemitázás a luzerek fegyvere, sajat inkompetenciajuk elrejtesere.Szar lehet nekik.
2012.02.18 01:31:01oceán
Csak zárójelben jegyezném meg, hogy az angolban a "gypsy" kifejezés jelentése bővült, és minden vándor életmódú emberre használják, nem feltétlenül csak arra, aki a roma etnikumhoz tartozik.
Miért hivatkoztok az életrajzi könyvére? Biztos jó olvasmány, biztos sok mindent leír, de mint tudjuk az önéletírások a legkevésbé hiteles történelmi források, mert az ember az hallgat el, amit akar, azt szépít meg, amit akar, és ha esetleg maga sem tudta, hogy az apja Oroszországban született, akkor ezt nem írhatta meg.
Legyen orosz zsidó vagy cigány, a tehetség független a származástól. Az, hogy ilyen ambiciózus volt és kitartóan dolgozott, szorgalommal párosítva a tehetségét, az elsősorban a zsidó mentalitásra jellemző, ha szabad általánosítani. De persze ettől bármi lehetett, tök mindegy.
Meleg nem volt, hogy férfivel volt-e afférja, nem tudom, de híres nőcsábászként élt, közismert, hogy öreg korában is milyen jól bírta szusszal...
2012.02.18 02:23:12alien
szóval gyerünk nyomassátok zsidó volt hú ez borzongató, ízleljétek zsidó volt? vagy így zsidó volt ;) vagy zsidó volt :( na de egyszerűbb írjátok csak a lényeget, a többivel meg ne is fárasszátok a csökött agyatokat mert túlhevül
2012.02.18 04:22:09- Szerzet -
Az viszont tény, hogy a Gipsy Kings volt a kedvenc zenekara, tudtátok?
2012.02.18 08:14:05ccvv
És NÉGER IS VOLT!!!
2012.02.18 08:39:28Louis Cyphre1
Valamelyik ismeretterjesztő csatornán volt Róla egy remek önéletrajzi dokumentumfilm és abban hallottam ,hogy nevetett amikor azt mondták Róla ,hogy zsidó..... Nem volt az. De soha nem tiltakozott ellene.
2012.02.18 10:37:25eppittvagyok
náci vezér volt... a fűrer... láttam egyenruhában is...
2012.02.18 11:28:07Fenimore
művész volt. Sőt, MŰVÉSZ, egyike a legnagyobbaknak.
2012.02.18 12:04:52redwolf
Láthatjuk Chaplin minden filmjét, zseniális volt, akrobata, művész, és minden filmjéből süt az emberség. A politika a legmocskosabb dolog, mindenbe beleártja magát. Ha valakit tönkre akarnak tenni, vagy befeketíteni, szivárogtatnak. Mi bizonyítja ezeknek az iratoknak a hitelességét?
2012.02.18 12:45:45kakukkboy
Ki volt Chaplin?
Egy EMBER az embertelenségben.
Felejthetetlen.
2012.02.18 13:08:17Attan
Na, akkor majd én megmondom a tutit: egy kis seggdugasz volt. Ez vitán felül áll.
2012.02.18 13:22:47Tibo
Nekem nagy kedvencem tőle az Aranyláz:
[link]
Még a klasszikus némafilmes korszakából.
2012.02.18 14:35:54]{udarauszkasz
Sztem egy idoutazo volt, akinek tele lett a t**e napjaink darwini kapitalizmusaval, es elhuzott a multba.
2012.02.18 14:56:04Nazarin
Szerintem a képaláírás 67 decemberében akart lenni. Akkor forgatta Sophia Lorennel a Hongkongi grófnő című filmet.
2012.02.18 15:57:35zanzibear
Logikus, hogy a nácik nem bírták megállni, hogy indexre tegyé és zsidónak fogadja Chaplint, nade a többiek vajon miért?
[link]
"A tény, hogy Chaplin nem volt zsidó származású, nem mentette meg attól, hogy ne váljon a nácik célpontjává. A Juden Sehen Dich An (A zsidók figyelnek téged) című könyvben pszeudo-zsidóként tüntették fel a híres színész-rendezőt.
Chaplin egyébként kiváló társaságba került: Albert Einsteinnel került egy listára abban a füzetben, amely -maró gúnnyal - 95 oldalon sorolta az elpusztítandó zsidók neveit. A könyvet, amely politikai aktivisták, bankárok, közgazdászok, újságírók, akadémikusok és vállalkozók nevét és fotóját tartalmazta, Dr. Johann von Leers, egy megszállott zsidó ellenes propagandista írta. Az irományt az 1930-as években adták ki Berlinben. Vélhetően erre válaszként született meg Chaplin klasszikus komédiája: A diktátor."
Ami roppant érdekes, hogy a nácik előbb "szúrták ki maguknak" Chaplint, minthogy Chaplin elkészítette a Diktátor-t.
"Kevin Brownlow film történész szerint Chaplin filmje, A diktátor volt a válasz arra, hogy ő is rákerült az elpusztítandó személyek listájára.
– A nácik tévesen azt gondolták, hogy Chaplin zsidó. A művész pedig ezt soha nem cáfolta.
A filmes Ivan Montague, aki Berlinben dolgozott az 1930-as években, küldött egy példányt a könyvből az amerikai színésznek.
– Chaplin írt egy levelet Montague-nak, és megköszönte neki a könyvet – magyarázta Brownlow. – Ez is mutatja, hogy Chaplin egyáltalán nem tartott a könyvtől, ellenkezőleg: cselekvésre sarkallta."
Na, és akkor a szó újra szalonzsidózóké, akik lassan Chaplint is "ajvékoló antiszemitázónak" próbálják beállítani.
2012.02.18 16:33:29kisfiam te jol vagy?
és ha roma származásu volt?hallottam én már roma miniszterelnokrol is
2012.02.18 19:39:32Mitya Ivanov
@jabloko
Vera Csaplina: Négylábú Barátaim
[link]
2012.02.18 22:02:18- Szerzet -
Szerintem pedig - természetesen - ő is magyar volt, a Chaplin a 'csepeli' amerikanizálódott változata.