A nyolcvanas-kilencvenes évek akcióhőseinek nyomdokába lépő angol színész A biztonság záloga című filmben akkor nagyon jó, amikor azt csinálja, amihez a legjobban ért, és két cinikus megjegyzés között a hátán rúgja ki az ellen máját. Hálistennek a filmben Stathamnek csak minimális mennyiségű dialógust írtak, így nem sok okunk van a feszengésre, bár a bugyuta történettől néha a víz is kiveri az embert.
A klasszikus akciófilmek receptje nagyon egyszerű, kell egy nagyon elszánt, erős ember, azt motiváljuk valahogy, majd az útjába zavarunk pár kellemetlen alakot, akik emberünk minél változatosabb megsemmisítésére teszik fel a filmben nekik szánt perceket, behívjuk a kaszkadőrőket és a végén összesítjük a halállistát. A biztonság zálogát rendező Boaz Yakin eddig csak egy sportfilmmel, az Emlékezz a titánokra! című Denzel Washington-darabbal hívta fel magára a figyelmet, így a bevált recepten nem is nagyon változtatott.
Jason Statham egy rendőrből lett ketrecharcos fazon, aki persze meg van keseredve, ahogy az ilyen alakoknak kell. Amikor egy túl jól sikerült meccs után összeakasztja a tengelyt az orosz maffiával, megkapjuk a motivációt is, a nejét ugyanis a ruszkik kinyírják, őt magát pedig egyfajta homeless Odüsszeuszként az utcára zavarják, azzal a felkiáltással, hogy akivel innentől kapcsolatba kerül, azt kinyírják.
Pár év elteltével Luke nagyon koszos, büdös és (lehet ezért) szomorú, olyannyira, hogy az öngyilkossággal kacérkodik, de ekkor a metróban meglátja a másodlagos motivációs faktort, egy kínai kislányt, akit hogy, hogy nem, pont azok az orosz kergetnek, akikkel neki is volt egy kis problémája. Luke-ot ekkor elkezdi baszkurálni a lelkiismeret, az agyában meg bekapcsol a Terminátor-üzemmód és nekilát megvédeni a kislányt, akár az élete árán is.
Ami innentől jön, az nagyjából olyan, amilyennek elképzeljük, a matekzseni kislányt kergeti a kínai és az orosz maffia is, a rendőrők sem pártatlanok az ügyben, előkerül pár korrupt politikus és minden más akciófilmes panel, de legalább Stathamet tényleg élvezet nézni verekedés közben. A film története nem különösebben érdekes, az, hogy most a főhősnek nem egy férje/maffia/korrupt rendőrök/bazinagy fémrobot elől menekülő nőt, hanem egy kislányt kell megvédenie, nem oszt, nem szoroz, senkit nem érdekel, miért bíznak a kínaiak egy gyerek memóriájában jobban, mint egy noteszben.
Az olyen expozíciós jelenetek, amikben Statham és Mei (Catherine Chan) beszélget, pont azt a funkciót töltik be, mint a pornófilmekben az aktus előtti ötperces kínlódás a pizzafutár és a csábos neglizsében ablakot mosó kikapós háziasszony között. Ezek csak azért vannak a filmben, hogy ne permanens akcióorgia legyen belőle. Statham az akciók során pont olyan eltökélt, mint az összes filmjében, és a nagyon szépen megkoreografált verekedésekben egy arcizma sem rezzen, amikor valakinek a tüdejébe kell belelépni, vagy egy étteremnyi kínait vagy oroszt kell nagyon gyorsan agyonverni.
Kár, hogy a politikai szál, a szarkavarás és a korrupt zsaruk vonala kicsit kizökkenti az embert az autóval, villával vagy gépkarabéllyal pusztító Luke történetéből, viszont abszolút pozitívum, hogy nem akartak egy nőt sem ráerőltetni a főszereplőre, és erőltetetten vicces beszólásokkal sem fárasztják a nézőket. Agyatlan akciófilmnek kiválóan elmegy: 7/10.
Hozzászólások
2012.05.09 14:43:03valentinorossi
Nem értek azzal egyet, hogy Statham szar lenne...
Szerintem meg tök jól alakítja a szerepeit!
Amilyet kap, olyat kell játszania.
Karakter színész, ilyen akciós... :)
Egyébként meg szinte csak jó filmjei vannak szerintem...
2012.05.09 14:45:15Pipas
És mi a címe?
2012.05.09 15:17:10Atrox
Hol olvastad ebben a szövegben, hogy Statham szar? Ez egy pozitív (de legalábbis nem negatív)kritika a színészről.
Ja, jól alakítja ugyanazt az egyfajta szerepet...
Mondjuk, akinek a Statham filmek a filmgyártás csimborasszóját jelentik, attól nyílván nem szabad elvárni túl sok szövegértelmezést :)
2012.05.09 15:20:54Rák Attantam
...a magát filmkritikusnak kikiáltó "fazon, aki persze meg van keseredve, ahogy az ilyen alakoknak kell."
2012.05.09 16:14:34skaven
pipas: "angol színész A biztonság záloga című filmben"
Első mondat. Nehéz az élet, na.
2012.05.09 16:53:24tommy77
A film magyar érdekessége:
Az orosz maffiavezért egy honfitársunk Técsy Sándor színművész játszotta. Sajnos a bemutatót már nem élte meg, 2011.12.15-én 65 évesen elhunyt.
Az utóbbi években a taxizás mellett sokat szerepelt hollywood-i produkciókban, általában mint kelet-európai szereplő az akcentusa miatt, de korábban Woody Allen-el is dolgozott.
Sokat nem hallhattunk róla itthon, bár amikor több, mint 10 éve rákkal műtötték, 4 évre hazaköltözött, hogy a kislányainak megmutassa, honnan is származnak a szüleik és ebben az időben szerepelt a Kisváros sorozatban.
Íme egy régi cikk a blikkből:
[link]
RIP...
2012.05.09 17:10:45gyagyás
Neked sem csináltak még jó filmet mi ?????? Kedves sixx. Bár könnyen meglehet hogy a film " kritikákat " az index-nél a takarítónő írja túlórában a színvonal pont passzol.
2012.05.09 18:30:54nmy
tommy77: Köszi az infót, nyugodjék békében
2012.05.09 18:57:55Selkath - Nightwish rulez!
Ígéretesnek tűnik, megnézzük szépen (persze, majd ha kijön DVD-n). Statham pedig igenis jó színész. Lehet, hogy pl. Az ördög ügyvédjében nem működne a játéka, de hát ilyen egy karakterszínész.
gyagyás: Tényleg, vajon mi lehet sixx kedvenc filmje? :D
2012.05.09 19:59:29G_Norton
Csesszétek meg, de ez egy akciófilm. Sixx jól írta, szimpla akciófilm, ami Stathammel működik, egyszer megnézed, megiszod a kólát, megzabálod a popcornt közben. Egyébként Statham maga nyilatkozta nem is rég, hogy egyáltalán nem bánja, hogy akcióhős lett, mert ő ezt tudja, ennyi.
2012.05.10 00:17:18megint
Statham valamiért szimpatikus arc számomra, nem egy Robert De Niro, de amit kap azt jól eljátssza, ezek persze nem túl bonyolult filmek, de nagy részüket ő teszi egyáltalán nézhetővé. Talán azért is szimpatikus mert ő még férfinak néz ki, nem az a zselézett hajú hülye gyerek(nehéz is lenne persze nála) figura, így hitelesebb mikor lemészárolja a fél világot, kicsit mint Stallone.
2012.05.10 04:54:42sixx
gyagyás, baszki, a neved igazán találó, hol írtam, hogy szar film, hm? 7 pontot kapott, mi kell még?
2012.05.10 06:32:32Lajosforras
jaja,statham papa ha nem is egy változatos, színes egyéniség (legalábbis a filmekben,amikben eddig játszott),de megbízhatóan hozza azt,amit elvárnak tőle. jelenleg talán a legjobb abban,amit csinál és meggyőző figura. kifejezetten kedvelem.