Most már tényleg csak egy hét van hátra a Prometheus június 7-i premierjéig, ezért a film hazai forgalmazója, az Intercom is csukafejest ugrott a film köré generált hype-ba: íme egy feliratos werkvideó, amiben Ridley Scott arról áradozik, mennyire csodálatos és befosatós Alien-előzményt forgatott és ez mekkora mérföldkő lesz a 3D filmgyártásban.
Néhány mázlista külföldi kritikus már láthatta a filmet, és szerencsére a többségük imádta (aktuális Rottentomatoes-mérleg: 85 százalék). A Hollywood Reporter szerint "a vizuális effektek látványosak, az akciójelenetek feszesek, a nyálkás szörnyek támadásával pedig világszerte elégedettek lesznek a nézők", a Movie City News már most az idei nyár legjobb filmjének kiáltotta ki a Prometheust, a Sun munkatársa úgy érezte, "ez a film nemcsak az Alien-mítosz újjászületése, hanem az intelligens sci-fik feltámadása is" a Total Film pedig ezt írta róla: "A nyolcadik utas: a Halál félemetesebb, A bolygó neve: Halál izgalmasabb volt, de mindenképpen ez a 3D blockbuster az Alien-saga leglátványosabb darabja".
Természetesen most is előkerültek a Régen minden jobb volt!-típusú újságírók, akik szerint gyalázat, amit Ridley Scott Prometheus címen művelt édes gyermekeivel, az Alienekkel. A brit Guardian szerint "Ridley Scott filmje sokkal grandiózusabb, sokkal bonyolultabb és sokkal unalmasabb a 79-es klasszikusnál", az Empire pedig így savazta a mestert: "Feszültségnek nyoma sincs, a karakterek elcsépeltek, a forgatókönyv csapnivaló. A kábító látványvilág és a kiváló Michael Fassbender nem képes elhitetni, hogy ennek a filmnek köze van az Alienhez".
A végére íme a múlt heti werkvideó:
És a végleges, szinkronos előzetes:
Hozzászólások
2012.05.31 17:28:15Patreides
Vagyis a film fogadtatása vegyes, a film feszültsége az eredeti Alien-mozihoz képest alacsony, de a kritikusok abban egyetértenek, hogy a látványvilága nagyon jó.
Kíváncsi vagyok, James Cameron mit hozott volna ki ebből, de hát már ő sem a régi, mióta beleszerelmesedett az óceánba...
2012.05.31 17:40:31vincere
én tegnap láttam moziban, nem tekintem a 3D mérföldkövének azért... és az idei nyár legjobb filmjének sem. a látvány tényleg jó, de Fassbender és a karaktere meg annyira jó, h. legszívesebben az ő főszereplésével néztem volna meg ezt a filmet, dehát vannak más szereplők is...
nem spoilerezek többet
2012.05.31 18:37:50piroe
remélem lesz valahol belőle feliratos vetítés, vagy csak én nem járok szinkronos filmre a moziba?
2012.05.31 18:43:34farkamatvakarva
bammeg, hol láttad?
2012.05.31 19:28:11BannD
höhö, moziban mi? LOL :D
2012.05.31 19:29:52BannD
elég esetlen próbálkozás volt, azért geek-ingerlésnek megteszi, lévén volt aki be is vette.. (:
2012.05.31 19:43:19Pók
A 2000 karakteres alapos, de spoilermentes kritikámat nem moderáljátok be, bezzeg a "bammeg hol láttad höhö moziban" kommenteket igen?
2012.05.31 19:45:46Pók
Szóval láttam, moziban, 3D-ben, és nagy csalódás volt. :(
2012.05.31 19:46:49johnclayborne
A történet és ötlet határozottan egyedi és érdekes, sajnos a feszültség annyi benne, mint egy 1.5 V-os Duracell elemben....
2012.05.31 19:50:15Pók
Elment volna Lost-évadnak, túl sok mindent akartak belezsúfolni. Semmi sikátorban kergetőzés és rettegés, inkább szép, tágas, megdöbbentően jól megépített helyeken való pofázás megállás nélkül, miközben az ember már belefárad a sok bénán elővezetett és minden drámát nélkülöző fordulatba. A szörnyek meg a "legyen Alien, de Alien nélkül" törekvés áldozatául estek. Sok béna utalás, ezer filmben látott tucatszörnnyel. Semmi új nem volt ebben a filmben.
2012.05.31 19:52:01Pók
Na jó, moderáljátok a nénikéteket. Csá.
2012.05.31 19:55:09Tibo
Mindig is voltak olyan kritikusok is akik mindig minden filmet lehúznak a kritikájukkal. Majd meglátjuk. Én úgy vagyok vele, hogy megnézem azt akkor dől el tetszik vagy nem.
2012.05.31 20:27:09Csokolom
nekem van egy szörnyü sejtésem hogy ez qrvanagy csalódás lesz
gyanús ez a hájpolás
s most megnéztem kik írták:
1.Damon Lindelof munkásságából egyedül a "Cowboyok és űrlények"-t láttam de az kegyetlen szar volt,
2.Jon Spaihts egyetlen referenciája "A legsötétebb óra" nagyon sajnálom nem láttam,
szóval félek hogy megint csak egy amúgy nagyon látványos és persze szuper profi de minden drámát nélkülözö tétnélküli agyhalott értelmetlen érdektelen fasságot kapunk majd
2012.05.31 20:32:48Hamlet
Pók,
nem moderált ki senki. Pedig párszor szívesen megtettem volna, elhiheted. :)
2012.05.31 20:45:31vincere
moziban láttam, nálunk tegnap volt a premier
2012.05.31 21:10:40Kelly és a szexi dög
tényleg látványosabbnak tűnik, mint az Alien volt...
2012.05.31 21:18:27profilo
Sosem érdekelt,hogy hány pontos az IMDb-n vagy,hogy hány százalékon áll a Rottentomatoeson egy film.És persze a kritikusok véleménye sem érdekelt soha.
Megnézem és eldöntöm tetszik vagy nem.
2012.05.31 21:29:31Árkádia
Én már nagyon várom, kíváncsi vagyok, de szintén én fogom eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem. :) Volt olyan film, amit a kritikusok nagyon lehúztak, de nekem örök élmény marad, illetve fordítva is előfordult ugyanez.
2012.05.31 21:43:53Tökibá
Kelly és a szexi dög:
Tényleg, bazzeg? Eltelt közben pár évtized, nem?
2012.05.31 22:22:01TommyGun77
Nem izgat ki mit ír, majd én eldöntöm, Scott ritkán csinál átlagos filmet, szar filmje pedig nincs. Ne legyünk már ennyire elkényeztetve. Örüljünk hogy az egyik legjobb rendező még dolgozik nem csak mereszti a valagát a 20 éves sikerein + a milliárdokon mint Lucas és fércmunkákat ad csak ki azóta...
2012.05.31 22:36:11bucbuc
profilo
Akkor mi a picsáért olvasol kritikákat?
2012.05.31 22:38:44bucbuc
"Nem izgat ki mit ír, majd én eldöntöm, "
Még egy egyéniség akit nem lehet megvezetni.
"Scott ritkán csinál átlagos filmet, szar filmje pedig nincs."
Jaaaaa, értem. Robin Hood? Mennyei királyság?
Kicsit még nézzél filmeket.
2012.05.31 22:47:03Hiller Józsué
Olyan intelligens, hogy már nem kell foglalkoznunk a sumerek Isteneivel, mivel a Space Jockey-k voltak azok. A másik meg, hogy nem kell minden űrben játszódó filmet sci-finek hívni, mivel a sci-fi tudományos hátteret kíván, itt meg egy nagy lófasz van, még ha jól is néz ki, de semmi esetre sem tudományos, de hát a nagy kritikusoknak ezt miért is magyaráznánk.
2012.05.31 23:13:19ssjani
Nálunk is játszák Öcsödön a moziban, de nem volt kedvem elmenni.
2012.06.01 00:05:09lOc (a pasztafáriánus)
A sok baromi önálló, akit nem érdekel mások véleménye mi a f@szért jön ide előadni magát? Úgy gondolják, hogy ezek után érdekel minket, hogy ők mit gondolnak?
2012.06.01 13:11:44Tibo
Én is továbbra is úgy vagyok vele, hogy megnézem azt eldől hogy tetszik vagy sem.
2012.06.01 20:33:24metropolitan
ma délután láttam IMAX 3D-ben. Mindenkinek, aki izgatottan várja a filmet (én is így voltam vele), azt ajánlom, hogy szép csendben tegyen le arról, hogy valami zseniális filmet fog látni. sajnos semmi eredeti nincs ebben a szimpla alien előzményfilmben, ami csupán a látványvilágban tud valamit felmutatni és azok sem a szörnyek. inkább nézzétek meg james cameron '86-osát!
2012.06.10 09:42:33Behajtó70
Mérföldkő a 3D filmgyártásban???
:)))
Egyetlen értelmes 3D jelenet sem volt! 3D látványilag a John Carter-t vagy az AVATAR-t 10 mérföldkőre sem közelíti meg.
E tekintetben tényleg mérföldkő :) Csak visszafelé!
2012.12.27 14:28:54vágtázó halottkém
Ridley Scott egy barom! Jó nagy!