A Warner stúdió és a hollywoodi box office-elemzők már most azt találgatják, vajon a Christopher Nolan-féle Batman-trilógia záródarabja, a július 26-án mozikba kerülő A sötét lovag: Felemelkedés képes lesz-e 200 millió dollárt szakítani az első hétvégéjén. A jelenlegi csúcstartó ugyanis pont a konkurens Marvel képregénykiadó Bosszúállókja: Amerika kapitány, Vasember, Hulk és a félszemű Nick Fury csapata 207,4 millió dollárt kaszált az amerikai premier hétvégéjén.
A 2005-ös Batman: Kezdődik! 48,7 millió dolláros bevétellel nyitott Amerikában, az azóta egymilliárd dollárt kaszáló 2008-as folytatás pedig 158,4 millióval kezdett.
Christopher Nolan többször is kijelentette: nem hajlandó több szuperhősfilmet forgatni a Warnernek, ráadásul valami hatalmas dologgal akarja lezárni a többi batman-filmtől független trilógiáját. A rajongók szerint az új főgonosz, a börtönlázadást kirobbantó, izomhegy Bane (Tom Hardy) megöli a köpenyes a hőst, ám hogy Gotham ne maradjon álarcos védelmező nélkül, a korrupcióra nemet mondó John Blake nyomozó (Joseph Gordon-Levitt) felveszi denevérruhát és leveri a rosszfiúkat. A trailerben elhangzó "A Sötét lovag legendája hihetetlen véget ér" mondat és Gordon felügyelő kórházi jelenete ("-Batmannek vissza kell térnie. - És mi van, ha már nem is él? - Élnie kell!") is azt az elméletet erősíti, hogy nem a városvédő szuperhős személye a fontos, hanem az, hogy ha a rendőrök begyújtják a Batman-reflektort, akkor mindig jöjjön egy fekete köpenyes nindzsa, aki rendet tesz Gorham bűntől fuldokló utcáin, bárki is legyen a maszk alatt.
Egy ilyen sztori egyáltalán nem lenne ördögtől való: az eredeti DC-kérpegényekben is előfordult, hogy Bruce Wayne helyett más hordta a fekete gatyát és a köpenyt. Nolanék forgatókönyve a 93-as Knightfall és a 94-es Knightquest alapján készült, ezekben pedig Bane és Batman összecsapása után már nem a törött gerincű Bruce Wayne volt a Batman-maskara alatt, hanem a szemet szemért-elvet valló, brutális Jean-Paul Valley, aki Azrael álnéven, saját fejlesztésű testpáncélban üldözte a bűnt Gotham utcáin. Batman halálával ráadásul Ra's al-Ghul feltámasztása és Liam Neeson állítólagos jelenete is értelmet nyerne: Nolan ugyan megöli ugyan Bruce Wayne-t, de a stáblista végére a Warner megnyugtatására berak egy jelenetet, amiben Batman halhatatlan mestere egy Lázár-veremhez, az örök élet forrásához viszi a halott hőst, hogy majd a stúdió későbbi filmjeiben is harcolhasson a gonosz ellen. (via cinemablend)
Hozzászólások
2012.06.29 16:03:19Failer
Mi a fasz van?
2012.06.29 16:19:13izellajos
meghal meg nem is, és a végén kiderül, hogy Alfréd az apja, a macskanő meg a tesója, mert az igazi apja vérfertőző volt a nagyanyjával. vagy valamit félreértettem?
2012.06.29 16:32:28meronem
szerintem klónozza magát
2012.06.29 16:44:34kaamir
Nem nagyon lesz meg az a 200 millás nyitóhétvége. Egyrészt nem 3D-s, tehát nincsenek feláras jegyek. Másrészt most koránt sincs akkora hype, mint a Sötét lovag idején Ledger halála miatt.
Ha hozza azt a 158-at, már boldogok lehetnek.
2012.06.29 16:58:39metropolitan
@kaamir: hogy nincs hype? itt londonban közel 12 óra várakozás után sikerült csak jegyet vennem a legnagyobb IMAX terembe hétfő estére úgy, hogy a nyitóhétvégén éjjel-nappal szinte folyamatosan játsszák a filmet. szerintem van hype.
2012.06.29 17:16:30kaamir
@metropolitan: persze, van érdeklődés a film iránt, az tagadhatatlan. De 2008-ban a csapból is Ledger meg Batman folyt. És ez kell ahhoz, hogy azok is elmenjenek megnézni, akiket alapból nem érdekelne. Én ezt most nem érzem - aztán majd meglátjuk, hogy rámcáfolnak-e :)
2012.06.29 18:39:38goldenhorde
nyilván a cím félrevezető, nem az említett képregényekből készül, a rajongók spekuláció érdektelenek és jó eséllyel tévesek.
az a baj, hogy ilyenek írnak cikkeket, másoknak pedig még állásuk sincs.
ha már promotálni kell egy filmet, legalább egy kis épkézláb írást célszerű lenne összehozni
2012.06.29 18:42:35goldenhorde
a trailer fordítása sem akármi