Emma
3 °C
10 °C

Hazudott a Guardian, az Iron Sky jó film

2012.07.09. 21:41 Módosítva: 2014-10-14 12:16:29
56 hozzászólás
A finnek űrbéli Indiana Jones-mozi helyett az inváziós sci-fik társadalomkritikus paródiáját forgatták le, de a retro future látványvilág így is székbe szögezős. A tányérsapkás Julia Dietze szuperdögös, Udo Kier zseniális főnáci, a többi meg kit érdekel? Horogkeresztes ufókat akartunk, megkaptuk. Az Iron Sky itthoni mozipremierje még bizonytalan, az RTL Klub viszont valamikor a közeljövőben levetíti a tévében.

Az angolszász sajtó nagyon keményen lehúzta februárban a Berlinálén vetített Iron Sky-t. Szerintük a finn rendező, Timo Vuorensola az évtized legtökösebb sci-fijével robbanhatott volna be a mozgókép-történelembe, de profi forgatókönyv és jó poénok helyett sajnos csak béna globalizáció-ellenességre és közhelyes Amerika-ekézésre futotta tőle.

A brit kritikusokank nincs igazuk. Az Iron Sky legalább olyan jó B-film a maga kategóriájában, mint a hat éve ugyanekkora hype-pal mozikba kerülő, körbeünnepelt Kígyók a fedélzeten. Csak több benne a társadalomkritika, és nem szolgálja ki annyira az okkult nácikra meg az őket verő ponyvahősökre gerjedő geekeket, ahogy azt a trailerek alapján elvártuk volna. A sztori valóban gyenge, de aki imádja, ha a szórakoztatóipar sokadszorra is a náci főgonoszt, a horogkeresztes ufót, a tányérsapkás szőke dominát és a blaxploitation filmek tökös, fekete akcióhősét tolja az arcába, ezt a filmet se hagyja ki.

vril ufo invasion nazi girl thule iron sky
Fotó: Jarmo Puskala / blog.starwreck.com

Viszont senki ne várjon Indiana Jones az űrben-típusú kalandfilmet vicces akcióhőssel és James Bond-os világmegmentéssel. Ez inkább az inváziós sci-fik paródiája, ahol vízfejű gnómok és gyilkos bohócok helyett most épp a gázmaszkos karlengetők ülnek a csészealjakban.

Abban viszont abszolút igaza van a külföldi kritikáknak, hogy az Iron Sky elképesztő látványvilággal bír. Ulrika von Vegesack díszlettervező lángoló zeppelinjein, szobányi szuperszámítógépein és holdbéli metropoliszán tökéletesen látszik, mennyire magáénak érzi a geekmágnes future retro stílust, ami nagyjából a 60-as évek óta játszik el a gondolattal, milyen lenne a világ, ha még mindig a googie, a streamline meg az art deco dominálna az építészetünkben és a tárgykultúránkban. Ráadásul mindezt egy hollywoodi filmekhez képest igen szerény, 9,9 millió dolláros büdzséből hozta össze, ahol a pénz egytizedét ráadásul az űrnácik online rajongóitól koldulták össze.

Az Iron Sky simán hozza vizualitásban azt a színvonalat, amivel az Armageddon, a Függetlenség napja meg a többi világvégemozi székbe szögezte a nézőt. És itt sincsenek zavaróbb ökörségek a forgatókönyvben annál, mint mikor öngyilkos bányászokkal robbantanak meteort és földi kompjútervírussal hekkelik meg az idegenek szuperszámítógépét.

konyv anegyedikbirodalom lrg
Fotó: Valhalla Páholy

A film sztorija tobzódik az elmebeteg viccekben és a popkulturális kikacsintásokban. Már eleve a náciverős-titkos fegyveres alapötlet olyan klasszikusok előtt tiszteleg, mint a Wolfenstein-játékok, a Hellboy-képregények és az Indy-filmek, az Antarktiszról az űrbe menekülő Hitler meséje pedig a mai napig az egyik legnépszerűbb összeesküvés-elméletnek számít a sci-fi rajongói és a holdkórosok körében.

Eszerint a németek az 1938-as Antarktisz-expedíciójuk idején titkos támaszpontot építettek a jég alá, ahová a Harmadik Birodalom végóráiban átmenekítették a magas rangú SS-tiszteket, a futurisztikus repülőket (például a repülő csészealj alakú Focke-Wulf VTOL-t, a Flash Gordon-űrhajóra hasonlító Focke-Wulf Trieblfügelt és az amerikai lopakodók ősét, a Horten Ho 229-est) és magát Hitlert is. Állítólag az amerikai High Jump hadműveletet pont ennek az antarktiszi náci bázisnak a kifüstölése miatt kellett lezavarni, de a támadás csak félig volt sikeres, mert a főnácik a Haunebu-csészealjakkal a jéghegyek közül az űrbe menekültek (a magyar szerzők közül többek között a W. Hamilton Green álnéven publikáló jövőkutató, Galántai Zoltán játszott el az űrnácik gondolatával).

Az Iron Sky már az első öt percben elpusztítja minden agysejtünket egy szóviccel. A filmbéli Egyesült Államok Sarah Palin-imitátor, torkos titkárnős arcú elnökasszonya (Stephanie Paul) ugyanis azzal fordul rá a választási kampány célegyenesére, hogy fekete űrhajóst küld a Holdra (Black to the Moon, érted!). A derék asztronautát (Christopher Kirby, a Star Wars-univerzum Giddean Danu szenátora) azonban elkapják az Udo Kier vezette űrnácik, akik a Schwarze Sonne nevű metropolisz horogkereszt alakú házaiban laknak. Az asztronauta iPhone-ja lesz az utolsó alkatrész a Föld elleni támadást vezető gigacsészealjba, a Wagner-operáról elnevezett Götterdämmerungba, ám mivel egy okostelefon mindig hamar lemerül, a nácik egyelőre csak egy kisebb inváziós csapatot küldenek le a Földre néhány tabletért, hogy majd azokkal rúgják be a hangárban pihenő náci ufók motorját.

Kellemes fricska a finnektől, hogy a Földre keveredő mini-Führert (Götz Otto) és szerelmét, a népnevelő Renate Richtert (Julia Dietze) nem röhögi senki körbe a Kék Osztriga Bár bajszos sofőrjeit idéző bőrcuccaik miatt. Helyette még a háborúbuzi, republikánus elnökasszony kampánycsapatában is helyet kapnak, az ördögi faji kísérletektől kifehéredett néger űrhajós pedig világvégét hirdető, táblás csövesként kénytelen tovább élni. És mire Udo Kierék is ufóba ülnek, már túl vagyunk egy zseniális Hitler bukása-paródián és vagy féltucat film noiros leszámoláson, amikor az elárult szereplő füstölgő pisztollyal csókolja meg az igaz szerelmét. Spoilerezős tartalomismertetésből legyen is elég ennyi.

Udo Kier egyértelműen a film legjobb színésze, nem véletlenül: már a Werewolf Woman of the SS című, Rob Zombie-féle kamutrailerben is lelkesen lengette a karját őrült német ezredesként. Götz Otto tűrhetően hozza a karrierista náci seggfejt, a németek kedvenc tévéfilmes bombázója, Julia Dietze pedig pont olyan kellemes eleme a filmnek, mint a Becstelen brigantyk szöszije, Mélanie Laurent volt. Christopher Kirby viszont egyáltalán nem olyan karakteres fekete anyaszomorító, mint Samuel L. Jackson, Carl Weathers vagy Fred Williamson, de ez a film nem is róla szól.

IMDb: 6,4 pont

Rottentomatoes: 40 százalék

Index-ítélet: 7/10

A szutyokmozi szutyokváltozata

A gagyigyáros Asylum studió természetesen az idei Iron Sky-premierhez is elkészítette a saját fapados változatát Nazis at the Center of the Earth címmel. A mockbuster bizonyos szempontból jobb is lett, mint az eredeti: az elejétől végéig mocskosul szórakoztató marhaság, ahol a készítők még véletlenül sem akarnak szájbarágósan prédikálni a nagyhatalmakról, akik két kannányi olajért képesek visszabombázni egymást a kőkorszakba.

Ahogy azt már megszokhattuk a Megasharknál és a többi Asylum-filmnél, a színészek most is borzalmasak, a dramaturgiai lyukakat befedő számítógépes trükkök pedig már a 90-es évek videójátékaiban is ocsmánynak számítottak volna. Mégis végig az érződik a filmben, hogy Timo Vuorensoláékkal ellentétben Joseph J. Lawson rendező és csapata sokkal nagyobb lelkesedéssel ugrott fejest a szórakoztatóipar okkult nácis hagyományai közé, mint az Iron Sky-stáb.

A Nazis at the Center of the Earth ízig-vérig viccesen gagyi B-film: az Antarktisz alatti dzsungelvilágba menekült nácik ügynöke (a Csillagközi invázióból ismerős Jake Busey) fiatal tudósokat és dögös doktornőket gyűjt maga köré egy sarkkutató expedíció ürügyével, hogy friss testeket vihessen a zombihadsereget gyártó főgonosznak, Mengele doktornak (aki széllel szemben is képes kiszagolni a zsidó szereplőt). Az asylumosok a szerény, párszázezres költségvetésükből is igyekeztek kihozni a maximumot: kapunk náci ufót, sugárhajtású szuperrepülőt, Hitler pedig egy olyan gépágyús harci robotként tér vissza, amilyet utoljára a Wolfenstein utolsó pályáján láthattunk. (IMDb: 3,2 pont, Index-ítélet: 6/10)