Kenneth Branagh angol rendező egy Beverly Hills-i sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Jack Ryan címre hallgató filmje mellett nemcsak rendezőként és producerként szerepel majd, hanem ő lesz a film főgonosza is. Ryan alakját Tom Clancy bestselleríró alkotta meg még 1984-ben, a Vadászat a Vörös Októberre című regényben. A CIA-elemző karaktere ezt követően 13 további regényben tűnt fel és szédületes karriert futott be, hiszen az USA elnöki székéig jutott.
A moziban a Vörös Október mellett a Férfias játékok, a Végveszélyben és a Rettegés arénája című filmekben láthattuk Ryant, akit először Alec Baldwin, majd Harrison Ford (kétszer) és Ben Affleck alakított. A most készülő Jack Ryan-ben a címszerepet a Star Trek-reboot után hirtelen keresett színésznek számító Chris Pine kapta meg. A Paramount nem titkolt szándéka szerint nem csupán egy film erejéig számítanak rá.
Az új film egy új eredettörténet lesz, amiben azt tudjuk meg, hogyan lett a CIA tagja Ryan. Az akcióthrillerben a főellenség egy orosz férfi lesz, (őt alakítja majd Brannagh) akinek az a terve, hogy tönkreteszi az amerikai gazdaságot. A forgatókönyvet Adam Cozad még Moszkva munkacímmel adta le, most éppen David Koepp írja át használható formára. A forgatás szeptemberben kezdődik.
Hozzászólások
2012.07.23 13:40:58saks
És Tom Clancy tud erről??? Nélküle eredet sztorit gyártani kicsit meredek, nem?
2012.07.23 15:12:56Tibo
Jó kérdés hogy tud-e róla Tom Clancy. De valószínűleg igen.
Csak Egyet nem értek. A Vadászat a vörös októberre az első kiadott Jack Ryan regény (ez rendben is van) de a Rettegés arénájában amit később adtak ki, ott még nem házas és nincs kislánya Jack Ryannek, mégis folytatásnak könyvelik el azt a regényt. Legalábbis a film változatban még csak barátnője a későbbi felesége.
2012.07.23 19:01:00Flankerr
Tibo: A Rettegés Arénája ebből a szempontból nem volt következetes. Ráadásul maga Clancy is "trükközik", mert nem minden Jack Ryan könyv játszódik "egymás után".
2012.07.23 23:20:16Finrod
Ráadásul a Patriot Games-ben már le van írva, hogy hogy került Ryan a CIA-hoz.
2012.07.23 23:28:28Finrod
Ezenkívül nem a filmekben kéne az összhangot keresni, azok közel sem követik hűen a regényeket. A könyvek sokkal konzisztensebbek (bár azok sem teljesen azok).
A rettegés arénája (Sum of all fears) könyvben Ryan igenis házas, sőt az egyik karakter (Liz Elliott) pont azt próbálja beadni a sajtónak, hogy Ryan megcsalja a feleségét mikor felfedezi hogy Ryan gondoskodik egy (a Kokainháborúban meghalt) haditengerész családjáról.
2012.07.24 13:08:26Amin Denit
Igazán elfelejthetné a sok hülye pancser a rebootok rebootolását és ugyanazoknak a könyveknek a filmre vitelét azt feltételezve magukról, hogy majd ők jobbat kitalálnak, mint az eredeti. Annyi jobbnál jobb sztori lenne még, amivel érdemesebb lenne foglalkozni.