Joe Eszterhas a filmíró-mesterkurzus következő vendége

2012.09.27. 12:38
Joe Eszterhas magyar származású amerikai forgatókönyvíró és producer lesz a Magyar Nemzeti Filmalap és a film.hu moziportál szervezésében megvalósuló filmíró mesterkurzus-sorozat következő vendége október 6-án és 7-én.
joe

A kurzuson az Elemi ösztön, a Music Box és a Szabadság, szerelem forgatókönyvírójának alkotói munkamódszere lesz a téma. Az angol nyelvű eszmecserén részt vesz Andrew G. Vajna, a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos.

A filmíró mesterkurzuson a részvétel ingyenes, de a belépés regisztrációhoz kötött. A kurzus elsősorban szakmai továbbképzés, ezért a filmszakmában dolgozók, játékfilmes forgatókönyvírók, rendezők, valamint a filmszakos hallgatók előnyt élveznek a regisztrációnál - olvasható a közleményben.

A szervezők korábban arról adtak tájékoztatást, hogy a filmíró mesterkurzusok egy-egy világszerte elismert filmíró köré szerveződnek, akik új impulzusokat adhatnak a magyar forgatókönyvíróknak. A meghívottak a két nap folyamán bemutatják sajátos munkamódszerüket és megosztják a közönséggel szakmai tapasztalataikat, hozzájárulva a magyar forgatókönyvíró szakma és a magyar filmipar megújulásához.

A filmíró mesterkurzus-sorozat első vendége Oliver Stone háromszoros Oscar-díjas filmrendező, forgatókönyvíró volt, aki szeptember 21-én és 22-én telt ház előtt tartott előadást munkamódszereiről a magyar hallgatóságnak. A sorozat további tervezett vendégei Alan Parker és Luc Besson.