Klassz iparosmunka a Hajsza a föld alatt

Hajszállal a föld felett

2009. szeptember 6., vasárnap 17:03 | Frissítve: 2009. szeptember 6.

Egyszerű kérdés, miért nem tettek szert igazi jelentőségre a páncélvonatok a hadtörténetben, noha pár évtizedre feltűntek a 19. század végén és a 20. század elején. Mert ami előny a békés közlekedésben, a Kötött pálya, az hátrány az olyan erőszakos cselekedeteknél, mint a háború. Páncélvonattal legfeljebb a pályaudvart foglalhatom el, az ellenség pedig kiszámíthatja, merre megyek, oszt jól felrobbantja a sínt előttem.

Na most ugyanígy hülyeség, ha a terrorista nem hajót, repülőt, buszt térít el, hanem metrószerelvényt, sőt, a fix útvonal itt ráadásul a föld alatt van, kész csapda. A kiindulópont tehát baromság, ha a Hajsza a föld alatt ennek ellenére nézhető, nincs benne zavaró ellentmondás, akkor máris jó munkát végzett Tony Scott rendező, meg az elődök.

Már persze akkor, ha az ember nem katarzist, művészi élményt vár, de még csak nem is olyan időtálló szórakoztatást, mint a Picasso kalandjai, csak egy egyszerű egyestés szórakoztatást, mert hát mi mást. A film persze hivatalosan A kategóriás, már csak a főterrorista John Travolta és a főhős Denzel Washington miatt, de azért nekem ez B kategória, tisztes iparosmunka, és annak jó.

A világ érdemi része érdekes szubkultúrák halmaza, adjunk először a filmbuziknak. Bár ők úgyis tudják, hogy természetesen ez is remake, a magyar és az eredeti cím is ugyanaz, mint az 1974-es Joseph Sargent-opuszé (The Taking of Pelham One Two Three). Még egy érdekesség, az eredetiben színeknek hívták a bűnözőket (Mr. Blue, Mr. Green, Mr. Grey, Mr. Brown), ahogy később Tarantino Kutyaszorítóban-jában.

A rossz fiúknak itt latino meg kelet-európai nevük van, viszont a főhős hozza a családnevét (sajnos nem Zachary 'Z', hanem csak Walter Garber), de a foglalkozását nem. Már nem rendőr, az unalmas lenne. Az atlanti centrum sikeres köztársaságaiban és alkotmányos monarchiáiban, főleg persze az USA-ban a közgondolkodás szilárd része, hogy a közszolgák a köz érdekében cselekszenek, így a képernyőkön a rendőrök mögé fölsorakoztak a bűn és a baj elleni harcban az ügyészek, vizsgálóbírók, tűzoltók, a mindenféle helyszínelők, bringás és görkoris egyenruhások, vízi mentők, állat-egészségügyi gyepmesterek. Mi ezt nem értjük, nálunk Dr. Mágenheim is átnyergelt a magánszektorba. Vajon hány részt érne meg egy sorozat, amelynek a főszereplői a Centrum Parkoló őrei, MÁV-os vezető jegyvizsgálók vagy BKV-ellenőrök?

Márpedig Garber metródiszpécser, ráadásul kisfőnök, akit a korrupció gyanúja miatt nem gigantikus végkielégítéssel eresztenek szélnek, hanem alacsonyabb, de fontos beóba buktatnak vissza. A vád miatt vezekelnie kell, ettől lesz hős, meg attól, hogy kiderül, jobb túsztárgyaló, mint a hivatásos túsztárgyaló. Mert Travoltáék túszokat ejtenek, nem túszokat, csak tizenhetet. Az egész film erénye a mértékletesség, bár csábító lenne egymásba rohanó zsúfolt metrószerelvényeket robbantatni föl, de ilyen nincs, csak páran halnak meg az egész akciófilmben.

Egy metró persze nem is nagyon tudna robbanni, és akkor elérkeztünk az újabb szubkultúrához. Bár konkrétan nem tudom, hogy milyen a biztosítóberendezés New Yorkban, általános közlekedésbuzi szemmel nézve nem volt túl sok hülyeség a filmben. Klassz a metróközpont nyüzsgése, és csodálatos, ahogy a gebaszt lekezeli az első pillanatban Washington. Nálunk baj esetén nem lehet átterelni a metrót, de általában még a villamost se kerülőútirányra, marad a legbutább megoldás, a buszpótlás. New York persze más, ott párhuzamosan mennek a normál és gyorsmetrók a föld alatt, és egyáltalán, fantasztikus a hálózat.

Még egy szubkultúra kap némi szerepet, pár szakkifejezést, a brókervilág, de ez a szál igazából már sok, kifejtésére nincs idő. Meg hamar ki is lehet találni, hogy nem a váltságdíj számít, hanem a válságdíj, a terrorista (aki nem terrorista) persze szépen leshortolja a saját akcióját.

(6/10)

Kommentek

  • 2009.09.06 17:23:24Kegyetlen

    "csabda" ???

  • 2009.09.06 17:50:29szepi79 - Harciteknős idomár

    ja, a csaBda az egyik, ami szemet szúrt. meg volt 1 mondat:
    "Mert Travoltáék túszokat ejtenek, nem túszokat, csak tizenhetet."
    ezt csak én nem értem, vagy más se? ha scak én nem, akkor szeretnék elnézést kérni, és egyben elhatárolódni magamtól.

  • 2009.09.06 18:02:04ihi

    Nálam ez csak 4/10. Lehet, hogy a 2006-os Deja vu jött be túlságosan, de ez a közelébe se ér pörgésben. Túl kiszámítható, túl "kötöttpályás", valóban.

  • 2009.09.06 18:05:53Kyos

    zöngésség szerinti r.h. - 6. évfolyam :)

  • 2009.09.06 18:08:02hunhabi

    szepi: szerintem a "túszokat ejtenek nem túszokat" vicces szójáték akart lenni, márhogy "nem túl sokat", csak tizenhetet. egyértelműbb lenne persze, ha így szerepelne "nem tú'szokat". de persze így is kicsit erőltetett. egyébként pont, mint a film

  • 2009.09.06 18:13:30Kőmíves Kelemen

    hogy a fenébe lehet leirni azt, hogy CSABDA???
    Nem szoktam kötözködni a helyisiráson, de basszus ez nagyon gáz...

  • 2009.09.06 18:23:10ledo76

    Az eredeti nagy film! Ott se rágod le a körmöd izgalmadban, de az ötlet, a dialógusok és elsősorban a színészi játék magával ragadó. Ráadásul amellett, hogy igazi kemény 70-es évekbeli krimi nem kevés humor szorult bele, elsősorban Walther Matthau révén. De említsük meg a főgonoszt Robert Shaw-t is... Nem értem mi szükség volt újból megcsinálni.
    A New York-i metróról pedig annyit, hogy óriási és kiépült hálózat, de a kb. 10 évvel ezelőtti felújítás előtt koszos, rendetlen és veszélyes volt, üzemzavar, baleset pedig összehasonlíthatlanul több volt mint nálunk.

  • 2009.09.06 18:28:17bazsu

    hát, el tudom képzelni, hogy direkt.

  • 2009.09.06 18:28:19fever55

    az Index elérte a Mariana-árkot a helyesírásban... innen derül ki, hogy 17 éves gyakornokok írnak cikket hétvégenként... :( :( :(

  • 2009.09.06 18:32:22erminavet

    A 43 éves szerző mindenkinek jó szívvel köszöni, aki figyelmeztette az elütésre, javítottuk.

    ti

  • 2009.09.06 18:42:35Proctor

    mosmé? mi baj a csabdával. Ott a Tankcsabda is, az is jó :)

  • 2009.09.06 18:45:51Kozmokrator

    "Mert Travoltáék túszokat ejtenek, nem túszokat, csak tizenhetet." Elnézést, ezt a mondatot nem értem kristály tisztán.

  • 2009.09.06 19:04:24erminavet

    Nem baj, kedves Kozmokrator.

    ti

  • 2009.09.06 19:13:15Freevo

    @Kozmokrator jobb is.

  • 2009.09.06 19:15:28VacakBlogHu

    Elütés :) Ez jó! Valaki félrehúzta a billentyűzetet :) Ekkorát elütni amúgy nehéz :)

  • 2009.09.06 19:21:00xstranger

    "Mert Travoltáék túszokat ejtenek, nem túszokat, csak tizenhetet."

    "Mert Travoltáék túszokat ejtenek, nem túl sokat, csak tizenhetet."

  • 2009.09.06 19:23:55bcrider

    ledo76: milyen felujitas? a new york-i metro folyamatosan van felujitva, ugye egy kicsit nem mai gyerek.....
    film: ja az senkinek nem tunik fel, hogy megint a katolikus vallast akarjak lejaratni... mint ahogy a legtobb ember idiota agyaban csak katolikus pap lehet pedofil, ez mas vallasnal elo sem fordulhat... megegyszer nem neznem meg, eleg gyenege ...

  • 2009.09.06 19:28:27erminavet

    VacakBlogHu!

    Ha azt mondom, betűtévesztés, jobb lesz neked, vagy ugorjak még a metró elé is?

    ti

  • 2009.09.06 19:47:19GGerg

    Nagyon tetszett a film!

  • 2009.09.06 19:52:02kika66

    ne tedd. itt elvileg a filmet szoktuk kommentelni, kivéve, ha akad egy hiba. egy kérdésem van bárkihez: Washington a szerep miatt hízott meg? ettől miért jobb?

  • 2009.09.06 20:04:46Kozmokrator

    Ki szerint értelmes mondat? "Mert Travoltáék túszokat ejtenek, nem túszokat, csak tizenhetet." Olyan mintha egy angol szövegről, fordítóprogram fordította volna le magyarra ezt a szövegrészt, mondatot.

  • 2009.09.06 20:11:53erminavet

    Kedves Kozmokrator!

    Neked tökéletesen igazad van. Ez egy hibás mondat. Azon belül egy szándékosan hibás mondat. Úgynevezett vicc. Sokak szerint rossz vicc. Olyan, mint amikor a barátod megbánt, és te azt mondod neki, hogy na ez JÓL esett. Pedig valójában nem is esett jól, hanem rosszul! Illetve nem olyan, mert ez egy szóviccszerűség, vagy micsoda. De nem is érdemes foglalkoznod vele.

    ti

  • 2009.09.06 20:16:42erminavet

    Sőt, nem is Travoltáék szednek túszokat, hiszen Travolta csak egy színész, aki eljátsza Rydert. Sőt, nem is ez a valódi neve! Csupa csupa hiba a világ!.

    ti

  • 2009.09.06 20:29:59ledo76

    bcrider: kb 8-10 évvel ezelőtt ért el a folyamatos felújítás arra szintre, hogy látszata is van (pl a képen is látható Kawasaki metrókocsik beszerzése, graffitimentesítés, Giuliani közbiztonsági intézkedései), illetve ezidőtájt tértek át a teljesen számítógép vezérelt vonatirányításra aminek köszönhetően drasztikusan csökkent a balesetek száma.

  • 2009.09.06 20:41:16aachi2

    a szóvicc tényleg erőltetett és nem érthető.

  • 2009.09.06 20:49:07kapujanincs

    te van újságíró?

  • 2009.09.06 20:50:09megint

    Kicsit unalmas ez a téma szerintem, már a bemutatóba látszott

  • 2009.09.06 21:24:27Albertur

    Az ember azt hinné, hogy itt http://index.hu/kultur/cinematrix/kritika/ (már csak az IP cím okán is) filmkritikát talál. Vitatkozhatunk azon, hogy egy (avant)garde portál esetében klasszikus, modern vagy posztmodern elvárásokat tamasztunk egy filmkritikával szemben, de attól, hogy egy egyébként kiválóan képzett újságíró látott egy filmet és leírja azt, ami eszébe jutott róla, az még nem kritika. Tvoábbi jó munkát.

    D

  • 2009.09.06 21:53:59Zsoolt

    Szerintem is B kategóriás a film, ráadásul engem egyre jobban fáraszt az a sok "bölcs" monológ ezekben a filmekben. Lehet áttérek a dán művészfilmekre, sőt már át is tértem mert ma megnéztem az Ádám almáit:)

  • 2009.09.06 22:19:50Minotaur

    "Mert Travoltáék túszokat ejtenek, nem túszokat, csak tizenhetet."

    Te ne haragudj, ha ez szándékos, akkor nagyon gyenge. Nem várunk magas irodalmi szintet egy online hírújságtól, de ez talán mégiscsak túlzás. Akkor talán érthető vicc lenne, ha hangosan olvasnánk, amit olvasunk, de én például nem - és így zavaró, cikkhez és filmhez szerintem nem illő buta "szóvicc".
    Arról nem is szólva, hogyha egy viccet magyarázni kell, akkor ott talán az előadásmód minősége megkérdőjelezhető.

  • 2009.09.06 23:20:04markusbenjamin

    minden kedves olvasónak, aki még mindig a túszokat - túl sokat szóviccen (ami egyébként szerintem tipikus példája a nagyon szar, és emiatt nagyon jó szóvicceknek) háborog, ajánlom a szovicc.blog.hu-t ott sokkal borzasztóbbak vannak.

  • 2009.09.06 23:41:41gitáros

    Ha én szóvicc lennék, az említett blogot szigorúan perelném hitelrontás miatt...

  • 2009.09.07 00:46:59Kozmokrator

    Ok. Értem. Haha. Köszönöm a "remek" szórakoztatást!

  • 2009.09.07 01:33:25don-kanyar

    Elhatárolom magam mindentől.

  • 2009.09.07 01:52:05elemes2

    @Zsoolt:

    Az Ádám almái tényleg nagyon kiráj.

    A remake egyébként nagyszerűen jelzi, hogy mi a különbség a filmművészeet és a filmipar között. A hamburgernek ez a receptje bevált, csináljuk mindig így, ebből lesz a pénz.

  • 2009.09.07 03:20:06ergerberger

    erminavet: remélem, tanultál ebből. Legközelebb a legegyszerűbb poént is magyarázd meg, mert az olvasók egy része akkora egybites agyú idióta segg (gondolok itt elsősorban szepire és kozmokratorra), hogy még egy egyszerű szóviccet sem képes felfogni, ha nem írod oda piros bolddal, hogy "vigyázat, szóvicc következik!!!".

    Szóval legközelebb csillag, lábjegyzet, magyarázat MINDENHEZ!

  • 2009.09.07 03:21:32ergerberger

    Ja, és a nickedet is magyarázd már meg, mert mindjárt beírja valaki, hogy azt sem érti.

  • 2009.09.07 03:25:03ergerberger

    Minotaur: "hogyha egy viccet magyarázni kell, akkor ott talán az előadásmód minősége megkérdőjelezhető."

    Vagy a befogadó agysejtjeinek száma túlontúl kevés. Seggfej.

  • 2009.09.07 06:48:39sporttárs

    Márpedig ez a "szóvicc" tényleg iszonyat volt, és tényleg magyarázni kell.
    Der mindegy, van ilyen, filmben se minden Oscar-díjas, miért ne lehetne recenzióban is hülyeségeket irkálni?

    Az eredeti amúgy régi kedvencem, nem is fogom megnézni a felturbósítottat, pláne, hogy tisztán emlékszem, egyszer már újraforgatták, valamelyik peremfilmcsatornán láttam. Szóval népszerű téma.

    De Walter Matthau nem születik bele újra, pedig miatta volt nagy film főleg az első.

  • 2009.09.07 07:21:35Amanitin2

    "A film persze hivatalosan A kategóriás, már csak a főterrorista John Travolta és a főhős Denzel Washington miatt, de azért nekem ez B kategória"

    Ezt kár beleírni, ezt tudjuk. Az indexen mindig minden legalább egy kategóriával szarabb, mint gondolná az ember.
    Utoljára talán a 300 című filmről láttam itt egyértelműen pozitív kritikát.

  • 2009.09.07 08:14:43Tegee

    Atyám!
    Mennyi grafomán, öntelt, "írhatsz bármit, én akkor is ellentmondok!" típusú ember...
    Kaptatok egy filmkritikát, melyet a reggeli kávéval együtt fogyaszthattok. Nem kötelező jelleggel, csak mint egy lehetőség.
    Elolvastátok, és mint a vércse rávetettétek magatokat.
    Írtatok sok-sok semmitmondó hozzászólást. Minek?
    Példa: "Az eredeti amúgy régi kedvencem, nem is fogom megnézni a felturbósítottat, pláne, hogy tisztán emlékszem, egyszer már újraforgatták, valamelyik peremfilmcsatornán láttam"
    És? Kit érdekel? Ha nem nézed meg, akkor nem nézed meg. Nagy ügy. Csinálj egy blog-ot, és ott világgá kürtölheted.
    Könyörgöm... anno, az írott sajtóban, ha valami nem tetszett, ollóval kivágtad a cikket, és dühödten lobogtattad az utcán? Ugye nem.
    Na jó, befejeztem. Én sem vagyok jobb.
    Szép új világ köszöntött ránk...

  • 2009.09.07 08:47:39Minotaur

    ergerberger: Magadat minősíted ezzel a stílussal. Remélem anyukád büszke rád, amiért a hormontúltengéseidet az indexen vezeted le - mégiscsak jobb, mint ha valami kreatívat csinálnál magaddal, nem igaz?

    Ha a vicc szar, akkor szar - nincs ezen mit magyarázni, mindenkinek más a vicces. (Majd én megmondom, mi a jó vicc! - emlékeztek? :D) De objektíven megítélhető, ha rosszul lett előadva: nem csak nekem akadt meg rajta a szemem, és amint megértettem, sem röhögtem szét magam (sőt), ahogy minden bizonnyal más sem.
    Na.

  • 2009.09.07 09:23:53bébarabás

    Én egy dolgot hiányoltam csak, hogy nem a gonosz nyert. Nagyon drukkoltam neki.

  • 2009.09.07 10:14:25BéLóg

    Megsértődött TI? Miért nem látom a kommentemet?

  • 2009.09.07 10:19:43BéLóg

    Kedves Erminavet!
    Amikor valaki megpróbálja megmagyarázni amit nem lehet, akkor maga szalad bele a pofonokba.
    Ha az jelent volna meg a szövegben hogy csaöda, csaüda, csaóda, csaoda, csaőda, csalda, csaéda, csaáda, NA AKKOR lehetne mondani, hogy elütés. Csakhogy a billentyűn a B és a P oly messze van egymástól, hogy ez kizárt, és ezt mindenki ÉRZI.
    A csabdacsapdája olyan mint a muszálymuszája, sokat köré magyrázni nem kell.

    A nem értett szóvicc meg olyan, hogy ha MINDENKINEK magyarázni kell, akkor bizony nem bennük van a hiba.
    Persze VAN rá mód, hogy az ember jelezze, itt valami "nem kóser". A tú'szokat megoldás is frappán, lehetett volna még túúúszokat írni, de van ennél egyszerűbb is: Az ember odaírja: (sic). Persze lehet, ezután egyesek Grätzer József klasszikus művére, mások gyermekkoruk macskájára asszociálnának, de a többség rájött volna...

    Saját CSABDÁDBA sétáltál bele, sajnálom.

  • 2009.09.07 17:02:41Tony S

    A film jó volt,de a gonosznak el kellet volna tünni,és így lett volna jó.
    Nem kell mindig hepiend!!!!!!!!

Keresés

Moziblog

Júliusban kezdik A hobbit forgatását
Sir Ian McKellan szivárogtatott a Guillermo del Toro rendezésében készülő új-zélandi forgatásról.

Bookline

OnGo beszámolók

hirdetés