Zemeckis szerencsére szerelmes a 3D-be

Extrém elfogult vagyok minden könnyfakasztó Karácsonyi ének-feldolgozással, főleg, ha a Disney nyúl hozzá Dickens Klasszikusához. 89-ben ronggyá olvastam Miki egér karácsonyi mesekönyvét (ebben természetesen Dagobert volt a zsugori Scrooge), tíz évvel később meg iskolai színdarabként is előadtuk a Karácsonyi éneket, én voltam a láncokat csörgető halott üzlettárs, és még a szolnoki Néplapba is bekerült a fotóm, ahogy anglikán létemre keresztet vetek a színpadon, mint a mélyszegénységben élő brit melós mintapéldánya, Bob Cratchit. Ez nem az a fotó:

Bár a Karácsonyi ének sztoriját mindenki ismeri, itt az ismétlés: Ebenezer Scrooge-ot, a magányos üzletembert karácsony éjjelén három szellem szembesíti több évtizednyi szemétkedésével és a hamarosan bekövetkező halálával, így másnap felébredve azonnal meg akar javulni, megveszi London legnagyobb pulykasültjét, és kibékül a családjával.

A 150 éve agyonkoptatott sztoriból Zemeckis simán forgathatott volna saját rémverziót, ahogy Tim Burton tette az Alice Csodaországbannal. Zemeckis gyerekbarát verziója csak nyomokban tartalmaz horrort, viszont attól garantáltan bepisil a hat év alatti aprónép: a Jelen karácsonyok szellemének halálánál, meg a köpenye alatt rejtőzködő zombi gyerekektől, Tudatlanságtól és Nyomortól még én is majdnem.

Szerencse, hogy Zemeckis szerelmes a 3D-technikába, mert itt végre igazi térhatású jeleneteket láthatunk, nem úgy, mint a Jégkorszak 3-ban, ahol csak a film előtti reklám volt rendesen 3D-s. Igazából az egész rajzfilm egy nagy, karácsonyi hullámvasút, ahol a szellemek végigrángatják a főszereplőt az elképesztően élethű városi és vidéki környezeten. Mi meg csak kapkodjuk a fejünket, amikor Scrooge nekimegy a jégcsapoknak, vagy majdnem kikenődik egy londoni kirakatüvegen. Sajna a Dickens-regényből szó szerint átvett, modoros párbeszédek a képi világgal ellentétben altatósak.

A kampós orrú Jim Carrey játékába lehetetlen belekötni. Pláne, hogy az ő gumiarcára húzták rá a fiatal és az idős Scrooge mellett a három karácsonyi szellem CGI-köntösét is. Külön vicces, amikor saját magát csapja fejbe egy bőségszaruval:

Hasonlóan többszörös szereposztásban jó Gary Oldman is, bár Bob Cratchitként akkora csimpánzfejet rajzoltak neki, hogy csak a stáblistánál esett le, kiket játszott: ő volt Marley és a Kicsi Tim is. A néző gyönyörűen megrajzolt 3D-jelenetekben repkedhet a szereplőkkel a nyomorúságban is szép, viktoriánus London fölött, szóval a Karácsonyi ének a kiszámítható történet ellenére is megérdemli a 8/10-et. Karácsonykor akár még a 9-et is, de az még messze van.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!