Végre csavartak egyet Csányi arcán

2009. december 9., szerda 13:55

Csányi Sándor a legnagyobb mázlista. Nem elég, hogy boldogan él a tündéri Tompos Kátyával, még keres is helyette száz másikat, köztük Osvárt Andreát. És ő sem elég jó neki. Orosz Dénes első filmje, a visszafogott, romantikus Poligamy karácsonyra hoz érzelmeket. Mikor máskor mutassák meg nekünk, hogy hülyék vagyunk, mert nem vesszük észre, hogy az igazi ott van a közelünkben.

Kétfajta romantikus film van a nagy romantikusfilm-határozó szerint. Az egyikre a tökéletes példa az Igazából szerelem, amin minden jóravaló ember sírt és nevetett felváltva. A másik a bénább magyarra adaptálás (Kilenc és fél randi, SOS szerelem). Minőségben a kettő között a Csak szex és más semmi áll. Eddig egyedül volt. A magyar példákat Csányi Sándor köti össze, a kolorlokálból építkező amorozó, aki mosolyának fesztávjában összefogja a műfajt.

A könyvben Csányi mindent tud

A film megjelenése előtt, de leforgatása után Orosz Dénes megírta regénynek a Poligamyt. Főhősünk 3 millió nővel jön össze, és azt is tudja, amit nem kellene. Olvassa el a könyvkritikát.

Az elsőfilmes Orosz Dénes sem a főszereplővel újított, hanem egy ügyes alapötlettel. András sokkot kap az elköteleződéstől. Éppen csak beköltöztek közös lakásukba Lillával (Tompos Kátya), máris jön a gyerek. Lilla gyerekszobát akar, András nyugalmat, neki elég baja van a sorozatírással, mert forgatókönyvíró. Csányi és Tompos Kátya rögtön a főcímben szeretni való párként jelenik meg, majd Tompos az első 10 perc után eltűnik, hogy helyét mindenféle Lillák vegyék át. András saját Lillájában ezernyi más Lillát lát, és el is érkeztünk a vígjátéki részhez.

A romantikus főhős keresi az igaz szerelmet, de nem egy, hanem sok nőben. Miközben a sok nő az mégis csak egy (ti. Lilla), leginkább az, aki nincs. A magunkban lévő Lilla-képet kell megtalálni saját boldogságunkhoz, írhatnánk le szépen a fő gondolatot, ha közben nem lenne az Andrást játszó Csányinak olyan jó a sok gyönyörű nő között. Szőkével, barnával, magassal, alacsonnyal, széppel, telttel, távol-keletivel is összehozza a félelem és a menekülés. Meg a vágy. A közös nevező a nevük, és az, hogy mindegyik a közös életüket éli. Ezért különösen gyanúsak.

Rengeteg csodás nővel ismerkedik meg Csányi, és hálás humorforrás, hogy mindegyikhez idegenként közelít, a nők pedig ötéves kapcsolatuk minden boldogságával és terhével. A férfi baja végtelenségében véges, mindig más nőt akar, miközben mindig csak azt az egyet, akit már úgyis elveszített. De András nem lusta megkeresni, ő átviszi a szerelmet a túlpartra, ha kétkedve is. Ebben kiváló játszótársa egyik kedvenc katonás színészem, Mészáros Béla, aki konkrétan a Shrek szamarát is lejátssza jófejségben. A felbukkanó papírlányok egyébként semmilyenek, de Tenki Réka és Bánfalvy Eszter kiugrik közülük, mert nekik több vászonpercet adott a rendező. Kicsit félelmetes még Péterfy Bori, aki pszichológusnőként leginkább Sharon Stone-t másolt, illetve A pankrátor sztriptíztáncosnőjét, Marisa Tomeit.

Csányi Sándor mázlista, nemcsak a rengeteg szép Lilla, hanem Orosz Dénes miatt is, aki végre csavart egyet a színész szokásos arcán, hogy visszafogott, naiv hőst faragjon belőle erős munkával. Mintha Hugh Grant a maszkabálon Robert De Nirónak öltözött volna. Ráadásul a romantikus vígjáték az igazi környezete, ez az elmélázó, naiv változat főleg. A főhősnek látszólag nincs kimondott célja, de ennél több talán nem is kell, hogy megtalálja a szerelmét és a saját boldogságát. Elvagyunk egy ilyen projekttel életünkben jó néhányan évekig.

A forgatókönyvíróként végzett, Woody Allen-követő Orosz Dénes a Melletted c. kisfilmmel bizonyította, képes érzelmeket szórakoztatóan és drámaian elővezetni. Abban Mészáros Béla és Tompos Kátya voltak felejthetetlenek. Tavasszal jön Dyga Zsombor sokkoló szerelmes kamaradarabja, a Köntörfalak, szintén Kátyával.

Első nagyjátékfilmnek nem kell több, másodiknak se kéne. Persze lehetne vitatkozni azon, hogy miért ilyen zenéket választott (Csinálj sok-sok gyermeket, Kaukázus, Például te, te, te), hogy egyes jelenetek túl hosszúak (a tánc) vagy feleslegesek (a liliomfis utalás vicces, de öncélú), hogy néha talán leül a mozi, mert a filmben nincs igazi dráma, és így nincs katarzis se, mert főhősünk hol jobb, hol rosszabb. De innentől spoilerezés lenne minden.

Cserébe felsorolhatom a forgatókönyv bátorságát, a dialógusok ötletességét, Madách beépítését, vagy azt, hogy a film giccsveszélyes jelenetét milyen frappánsan forgatja át a Barátok közt stílusába. A szerelem olyan, mint a filmezés: idegesítő, szívfacsaró és fullasztó rabiga. Megannyi kötöttség közt kell megtalálnia az embernek a saját szabadságát, és ez Orosz Dénesnek sikerült. 8/10

Kommentek

  • 2009.12.09 16:05:08zsollancs

    tök jó film, sok hibába beleeshetett volna, de mindig jól jött ki belőlük. ja, és qrva nehéz nem spoilerezve írni róla :-O

  • 2009.12.09 17:34:45Szabolcs Bakos (web2.0 designer)

    jah jó film

  • 2009.12.09 19:39:28mininyul

    "Mikor máskor mutassák meg nekünk, hogy hülyék vagyunk, mert nem vesszük észre, hogy az igazi ott van a közelünkben." asszem ez így nem ok. nem mások mutatják meg akart lenni? de ez csak tipp.

  • 2009.12.09 21:19:53petungar

    rég olvastam ilyen jó kritikát az Indexen, remélem nem kaptál pr csúszópénzt érte koma, mert most már megnézem

  • 2009.12.09 22:51:29kihanemén

    én is megnézem a kritika miatt. de a csányisándort úúúúgy utálom. nem lehetne már valakit találni a helyére? egy arckifejezése van, egyetlen hangsúllyal képes beszélni, és amit mond, az is olyan, mintha felolvasná.és nekem nem is tetszik.

  • 2009.12.10 01:51:29Art Mooney

    hát ez a "kritika" jó mélyre nyalt

  • 2009.12.10 11:17:18tikó

    csatlakozom Art Mooney-hoz.
    A mélyrenyaló "kritikáról".
    Sőt, igazságtalannak érzem, h valószínűleg haveri, baráti kapcsolatok az indexen mennek át kritikába, vagyis ebbe a valamibe.
    A szarabb helyzetben lévők szempontjából...
    csá

  • 2009.12.10 12:33:31Hamlet

    komolyan mondom, nem értem az olvasókat...
    Ha azt írjuk, az Alkonyat szar, megy a hőbörgés. Ha megírjuk, hogy a 2012 is szar, megy a hőbörgés. Ha azt írjuk, a Zombieland majdnem a legjobb zombivígjáték, megy a hőbörgés, ha meg azt írjuk, végre itt egy egész jól összerakott magyar romantikus vígjáték egy elsőfilmes(!) rendezőtől, aki aztán végképp nem vádolható azzal, hogy közpénzből forgat 800 nézőt érdeklő művészkedést, megy a hőbörgés.
    Most már roppant kíváncsi lennék, hogy a kommentelőknek mi számít jó hollywoodi illetve magyar filmnek. :)

  • 2009.12.10 18:32:30vizipokcsodapok

    Savanyú a szőlő.
    Egy - mellesleg okosan megírt- pozitív kritika ezek szerint csakis mélyrenyaló és hiteltelen lehet. Ezzel a logikával egy következetlenül megírt, de lehúzó írás az okos és bátor.

  • 2009.12.10 21:04:41andif1

    Én már láttam a filmet és nekem tetszett. Nem mondom, hogy az év filmje, de kifejezetten szórakoztató volt.
    Viszont Péterfy Bori alakítása szerintem elég gyenge volt.

  • 2009.12.10 21:31:13zalatgal

    Csányi sux...

  • 2009.12.11 12:24:10OmegA404

    Válogatás nélkül.

  • 2009.12.13 22:02:05mthrfckr

    még nem olvastam a cikket, de most értem haza a filmről. nehéz szavakat találni. esetleg a laposfos elég kifejező.

  • 2009.12.13 22:04:46mthrfckr

    ez a valuska laci nem tudom, milyen filmeket látott eddig életében, de finoman szólva nem osztom a nézetét. 8/10? röhögnöm kell! 3/10, mert jószívű vagyok! :)

Keresés

Moziblog

18+ Oszama él és élvezi
Hirtelen nem tudunk viccesebbet mutatni az Osombie című terrorzombis zséfilmnél.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!