Magyarok a Marson

Forgács Péter kitartó megfejtője a magyar népnek és történelemnek. Kihagyhatatlan mozija, a Hunky Blues elmagyarázza, mit jelent az amerikai álom, és mit jelent magyarnak lenni az Egyesült Államokban. A filmszemlén mindig kiderül, milyen fontos a dokumentumfilm, majd nem történik semmi egy évig. Újabb bizonyíték, hogy saját magunk megértéséhez szükség van a műfajra.

A rendező a nagy bevándorlási (vagy a mi szempontunkból kivándorlási) rohamról, az 1890 és 1921 között Amerikába érkező sok százezer magyarról készített dokumentumfilmet, azokról, akik az amerikai álmot kergetve mindent megtettek, hogy kijussanak. Hunkynak nevezik a kelet-európai emigránsokat, akik ekkoriban a legszegényebb rétegből kerültek ki. Az Egyesült Államok hivatalosan toborozta a bevándorlókat, pontos számok voltak, melyik országból mennyien jöhetnek. Segítették a kiutazásukat, ezért sokan minden vagyokunkat feladva indultak el. Gondoljunk bele, hogy semmiféle valós információjuk nem volt ezeknek az embereknek, mentek, hogy majd csak lesz valahogy.

Forgács évekig gyűjtögetett archív felvételeket, azokból dolgozik: tényleg minden történetet elmeséltek már, csak meg kell találni őket. A Hunky Blues így mesél el elképesztő dolgokat a kezdetekről, arról, ahogy a kis magyar közösség a zártságból és az egymásra utaltságból egyre nyitottabbá válik, miután elsajátítja és megismeri a nyelvet és a kultúrát. Földet kaptak, kereskedni kezdtek, vagy maradt a fizikai munka. Később voltak, akik visszatértek.

A Másik János és Cserepes Károly zenéjével készült film egyszerre szórakoztató és drámai, a naivitás és a remény hihetetlen történetekbe sodorja az embereket. Az összenyomorított több ezer ember a hajón megérkezik, orvosi vizsgálaton esnek át, és megkapják az esélyt. Amit itthon nem tudtak megcsinálni, egy reménytelen faluban éltek cél nélkül, azt kint megvalósíthatják.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!