Mesélj, Hajdu Szabolcs, mesélj csak!

Mesélj, Szabi, mesélj! – kurjantottam fel majdnem örömömben, amikor a kislány elalszik. Mert álmai, mint egy Bodor Ádám-novellában, kivetülnek, a hatalmas trombitából előlépő halott nagyapa vezette katonazenekar elmasírozik Liverpoolba, kiszabadítani a kislány anyukáját, aki körül éppen elszívják a levegőt, hogy az így az életéért küzdő lányt brutálisan lehessen megdugni. A Bibliotheque Pascal kemény, színes, valóságos varázsmese.

Mona Paparu (Török-Ilyés Orsolya) ül a gyámhivatalban, gyerekét szerezné vissza, miután a nagynénjénél hagyta, akitől elvették. Jegyzőkönyv, adatok. Román kisreállal kezdődik a Bibliotheque Pascal, hogy előkészítse a mesefolyamot, ami a rendező eddigi legizgalmasabb filmje. Pedig volt Macerás ügyek és Fehér tenyér is, hogy két végéről említsünk példákat.

A mese és a valóság színes víziókban köszön vissza, hogy az elmesélhetetlen borzalmakat elmesélhetővé tegye. A téma a szexrabszolgaság, van ilyen. Az Iszka utazásában is ezzel próbálkoznak, de Hajdu világlátásától idegen, hogy készítsen egy 4 hónap, 3 hét, 2 napot, amit a film eleje ígérhetne. Ő varázsvilágban él, ahol a prostituált saját életét menti azzal, hogy elmeséli, hogyan került irodalmi hősökkel teli bordélyházba Pinokkió mellé. Mert ő volt a katonaruhába öltöztetett Jeanne d'Arc és a fekete vákumszettben edzett Desdemona, akivel tényleg minden perverziót megcsinálhat a liverpooli fizetős közönség. Ez a Bibliotheque Pascal, a hely, ahol meztelen fiúk csókolóznak, sötét öltönyös urak görkorcsolyáznak. A szexualitás könyvek közé zárt tere ez.

A BP sodró, magával ragadó film. Okosan mondja el egy anya lehetetlen küldetését a lánya visszaszerzésétől az emberkereskedelmen át a prostitúcióig. Európai uniós odisszea, a jelen eposza ez. Végigforgatták Európát Hajduék, de mégis az álomszerű látványvilág a legfontosabb. Nemcsak a bordélyház lett kitalálva alaposan, a vonatozás a kocsinkénti dj-kkel, zenészekkel, családokkal, a kislány fent idézett álomjelenete is.

Hajdu filmje egyszerre komor és humoros, színes és sötét, reális és álomszerű. Az ellentétekből gyúrja világát, amelynek központja a rendező felesége, Török-Illyés Orsolya, aki elhagyott, kihasznált, szexi és csalódott is tud lenni, az arcán kísérhetjük végig a helyszíneket és dramaturgiai fordulópontokat. Mona Paparu mesél mindenkinek, a gyámügyesnek, a kislányának, vagy a vásárban, mert a mese teremt és elemel, hogy megmutassa, kik lehetünk, ha már a valóság szürke és szegényes. Elemelés a film nyelve, a román is, ami nemcsak a történet szempontjából fontos, hiszen egy erdélyi lányról szól a film, hanem azért is, hogy mi, magyarok jobban lássuk a történetet. Kell a távolság magunkhoz is.

A Bibliotheque Pascalnak még jó pár díjat szeretnénk hirtelen,  fesztiválsikereketmeg mindent. Úgyhogy hajrá!

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!