Címkék

kathryn bigelow, oscar díj, iraki háború

Űrruhában, törmeléktől nehézkes romtájon lépdel egy járása alapján magabiztos férfi, mindegy, hogy zaj vagy csend van körülötte, az embertelen napsütésben csak sétál előre, hallani a lélegzését. Irak nem háborús területnek, inkább egy újabb meghódított bolygónak látszik. Az országtestbe amerikaiak szúrtak zászlót, pacifikálnak épp. Kathryn Bigelow rideg-kérlelhetetlen hőskölteménye ez a megvezetett férfiról, a katonáról, és a hatalmas Amerikáról, amely erejét háborúkban építi.

A férfiasságról csak költeményt érdemes írni, vagy esetleg filmet rendezni, ahogy a legnagyobb Oscar-favorittá vált Kathryn Bigelow is teszi. Aki az érthetetlen, háborúban edzett, versenyző férfit ábrázolja, hogy mint egy bomba, robbanjon bele az emberek fejébe. Nemcsak az egyes katonákról beszél A bombák földjén, hanem az egészet működtető versenyben hívő államokról. George W. Bush vadászó, cowboykalapos férfiképébe ez könnyedén belefért, uralni akart mindent, erővel odaverni egyet, ahogy a nagyobb szokott a kisebbnek.  Az izgalom és a társadalomkritika ilyen ügyesen és csendesen ritkán áll össze izgalmas mozivá, ennyire láthatatlanul nem lepleztek le hatalmi gépezeteket.

A háború drog, hangzik a film mottója, és ebben a képletben a drogdíler maga Amerika. Drogos minden katona és minden, az amerikai erőt megszállottan követő lakos. Ez Bigelow állítása, amit egy olyan filmben tesz, ami nem feltétlenül különbözik sokban a Black Hawk Downtól, A királyságtól vagy a Bőrnyakúaktól. Legalábbis látszólag.

Bigelow valójában dokumentumfilmet forgat, nem politikai thrillert, akciófilmet vagy drámát, és azért teszi, mert így minden műfajt a legügyesebben képes visszaadni. Ráadásul olyan képi világot teremt, ami hitelessé teszi a filmet, mintha a színészek valóban iraki bevetésen lennének. Pedig a jóval békésebb, Irak melletti Jordániában forgattak a 16 mm-es kamerákkal 200 órányi nyersanyagot, illetve egy hétig egy kuvaiti katonai bázison dolgoztak.

Olyan színész pedig nincs, mint a bombacowboyt alakító Jeremy Renner. Jó, természetesen van, láttuk már a SWAT-ban, a Brad Pitt-féle Jesse Jamesben vagy a 28 héttel későbben. De ez a férfi most idegesítően befelé forduló idegbajos, akinek a szeme csak akkor csillan, és csak akkor lélegzik nyugodtan, amikor beöltözik védőruhájába, hogy szembenézzen halálával. Meg néhány színes dróttal.

A filmnek igazi dramaturgiája sincsen, mert a küldetésnek sem lehet. Így a dramaturgia maga a visszaszámlálás, a küldetés vége, a hazautazás, ami a két küldetés közti szükséges rossz. Miután James nem tud megmenteni egy öngyilkosnak látszó irakit, visszamegy családjához, megpróbálja a normális életet. De igazi Rambo ő, aki nem találja a helyét, így marad a visszatérés. Katonaként csak terepen élet az élet.

Kathryn Bigelow csinált jó filmeket, a Holtpontot és a Kék acélt, de ez nem összevethető azokkal. Ez most elképesztően jó mozi. Külön érdekes, hogy az OScar-osztáson volt férjével, James Cameronnal versenyzik majd a legjobb rendező és film díjaiért.