Jópofa szerelem, idióta túlzások nélkül
Drew Barrymore első rendezése, a Hajrá, Bliss! meglepően jól sikerült. Nem akart mindenképpen nagyot alkotni, csak egy egyszerű, jó hangulatú, görkoris, felnőtté válós filmet, amit nem lehet nem szeretni.
A történet középpontjában egy 17 éves lány áll, Bliss, akinek elege van az álmos texasi kisvárosi létből, és valami többre vágyik annál, mint hogy húgával együtt szépségversenyekre járjon anyja kedvéért. Sokat nem kell várnunk, hogy Blissre rámosolyogjon a szerencse, és cipővásárlás közben megtalálja amit keres: a roller derbit.
Ez a lökdösődős, félig-meddig agresszív sport jó bulinak tűnik, Austinban, ahol a derbiket rendezik, rájön, hogy ez hiányzik az életéből. Kicsit később pedig már korival a lábán, sisakkal a fején áll a pályán, és kész, hogy megmutassa, nem az a tipikus szépségversenyre való lány.
Blisst Ellen Page alakítja, aki a Junóban nyújtott karaktert hozza kicsit visszafogottabb stílusban, most nem akar annyira korrekten jó fej lenni szerencsére. Rászabták a kis ellentmondásokkal működő szerepet: nem különc, de beilleszkedni sem akar, alternatív külsejű, kicsit mufurc, ugyanakkor vidám csaj. Ami miatt a karaktert bírjuk, az az lehet, hogy Ellen Page hiteles, talán mert az életben is ilyen lehet. 23 éves kora ellenére simán hihető az is, hogy ő még csak most 17.
Az anyját alakító Oscar-díjas Marcia Gay Harden szintén jó döntés volt a szerepre. Az anya-lánya feszültséget szerencsére nem mélyítik el túlzottan, hisz a történet nem dráma, inkább bolondos film a felnőtté válásról, a megfelelő út megtalálásáról. Így a súlyosabb jelenetek száma is elenyésző.
A legtöbb esemény a koripályán zajlik, ahol a kemény, tetovált csajok taszigálják egymást ki-ha-én-nem stílusban. A mellékszereplők közt feltűnik Juliette Lewis, Drew Barrymore meg még néhány ismerős arc, mint például a rapper Eve. Mindenki azt csinálja, amit egy ilyen filmben kell.
Megvannak a tipikus a karakterek is: Bliss kretén munkatársai az étteremben, ahol a korizás mellett dolgozik, az ősi ellenfél csapat a derbin, a jó fej fater, a menő srácok a suliból. Semmi baj sincs velük, egyik sem fájóan túlzó, a kicsit indie, kicsit hetvenes-nyolcvanas évek hangulatát árasztó történetbe jól sikerült őket beilleszteni.
Sok újat nem ad a film, de nem is lehetett többet elvárni egy ilyen görkoris sztoritól, az előzetesek alapján inkább kevesebbet. Cukormázat, szájbarágós tanulságot, nagy sírásokat, aztán meg nagy győzelmeket, beteljesült, nyálaskodó szerelmet. Erre számítottam Drew Barrymore filmjétől, de szerencsére egyikkel sem találkoztam.
Tanulság van, nincs túl mélyen elásva, de azért nem tukmálják mindenáron a nézőre. Szerelem is van, de ez jópofa szerelem, idióta túlzások nélkül. A sírás is annyi, amennyi kell, és a győzelem sem az a fajta, amit előítéletekkel súlyosbítva várnánk. A lényeg, hogy jó és ugyanakkor csak kicsit csajszis filmet rendezett a.már 28 éve színészkedő 34 éves Drew Barrymore.
