Fáradt, de jóleső böfögés a Shrek 4

2010.07.07. 14:12
Tangás Pinokkió és filmes utalások helyett Tim Burtont idéző mesediktatúrát kaptunk. A klimaxos ogre és a túlsúlyos Csizmás Kandúr azért még mindig viccesek, a szinkron pedig kifejezetten jó. Csak Selmeczi Roland hangja hiányzott.

A Shrek a vége, fuss el véle olyan, mint egy hosszú, fáradt, de jóleső böffentés egy irgalmatlan nagy zabálás után. Ahol a három fő fogás a büdös, de csupaszív ogre előző három kalandja volt. A Sherk 4 ugyanis már nem tobzódik annyira a zseniális ötletekben meg a kétértelmű humorban, mint elődei, de cserébe legalább nem füstöli szét az agyunkat a másodpercenkénti tizenöt filmes utalás. A Shrek 4 egy szájbarágós és szirupos tanmese lett arról, hogy akkor se cseréld le az asszonyt, ha már unod a házasságot, meg a sipákoló kölyökhordát.

Shrek ugyanis kapuzárási pániktól szenved: már egyáltalán nem az a félelmetes szörny, akitől három résszel korábban a fél mesevilág rettegett. Ő most már intézmény, a mocsár első számú turistalátványossága, akitől minden paraszt autogramot kér a vasvillájára. És tisztes családapa is, bár ez nála nonstop pelenkázást és örökös pottyantósbudi-sikálást jelent. A klimaxos Shrek baromira unja a naplementés bájolgásokat Fionával, elege van abból, hogy a Kandúr minden egyes vacsoránál a régi, királylány-szabadítós évekről mesél, meg hogy a  félhülye Szamár naponta átjön a mutáns sárkányfattyaival szétverni a lakást.

Shrek nagy szerencséje, hogy él a birodalomban egy mindenkit átverő manó, Rumpelstiltskin, akinek az ördögi szerződések írogatása a mániája (megfigyelték már amúgy, hogy a Shrek-mesék gonoszai mindig komplexusos törpék?). Ráadásul boszorkányokkal haverkodik, akik itt tipikus hollywoodi operettcigányok, a szekereken közlekedő, rossz arcú, mutatványos fajtából, bár ez a vonal később teljesen elsikkad. Rumpelstiltskin ugyanis leitatja a kedvenc ogrénkat, és átvuduzza egy párhuzamos dimenzióba, ahol Fionát nem is ő szabadította ki, Szamár a gonoszoknak dolgozik, Csizmás Kandúr pedig egy lusta és dagadt Garfield-klón.

Az alternatív valóság egyáltalán nem gyerekbarát vattacukorvilág. De pont ez a jó benne, hiszen a nézők is felnőttek: az 5 éves kölyök, akit 2001-ben még az anyja vitt kézenfogva az első Shrekre, most már jó eséllyel a csajával nézi a negyediket. Nekem egyáltalán nem hiányzott a harsány, fingós-büfögős-dagonyázós ogrehumor, kifejezetten örültem, hogy Túl az óperenciánból depressziós hely lett, ami tobzódik a tömény dark fantasy-külsőségekben: kiégett erdők, lángoló Halloween-tökök, és láncos koponyákkal harcoló domina-boszorkányok mindenütt. A Tim Burton-i, kifordított mesevilág ura természetesen a gaz Rumpelstiltskin, mivel Shrek nem olvasta el a dimenzióváltó szerződés apró betűs részeit.

A királyi udvar tiszta Jabba palotája. Ötletesen kidolgozott, veszedelmes féregverem, csupa sunyi alakkal (rabszolgahajcsárok, ogrevadászok), és persze rengeteg szerencsejáték-függő léhűtővel. A kedvencem a mézeskalácsfiú volt, aki bevadított állatos kekszekkel küzd az arénában, a fogatlan csőcselék meg fogadásokat köt rá.

A mesediktatúra első embere a boszorkánysereg segítségével nyomja el, veri láncra és csicskáztatja az ogretársadalmat, mintha a Terminátor-filmek embervadász robotjait csomagolták volna 3D-s csokimázba. És persze itt is szerveződik titkos földalatti ellenállás - naná, hogy a bujkáló Fiona a vezetője, akit ideát nem mentett meg senki, így a girl power jegyében végül saját magát szöktette meg a sárkány toronyából. Ezek persze már a trailerben is benne voltak, több poént meg inkább nem spolilerezünk el.

Nem tudom, kié volt az ötlet a DreamWorksnél, hogy hagyják végre a fenébe a hollywoodi filmek parodizálását, meg a tangájáról hazudó Pinokkiót, és hozzanak össze végre egy rendes mesét. De örülök neki, annak ellenére, hogy a jó alapötletet alig dolgozták ki, helyette telepakolták a sztorit a szokásos, lejárt szavatosságú bölcsességekkel (a szerelem legyőz minden akadályt, bajban ismered meg az igazi barátot, a rút külső érző szívet takar, mindig vállald önmagad, stb.). Plusz felhígították az agyonkoptatott 3D-s jelenetekkel, hogy a néző is Shrekkel dagonyázhasson a vászonból kifolyó sárban, és mögötte repkedhessen a seprűlovaglós üldözéseknél.

A magyar szinkron egész jó lett, Speier Dávid szerencsére a kényszeres szóviccelést sem vitte túlzásba. Gesztesi, Kerekes József és Für Anikó már rutinból hozták a szerepeiket, egyedül Csizmás Kandúr hangja volt gyenge, mert Crespo Rodrigo a spanyolos neve ellenére sem lesz soha olyan jó Antonio Banderas-hang, mint a 2008-ban elhunyt Selmeczi Roland.

Attól viszont nem kell parázni, hogy a kölyköknek rémálmai lesznek a kifordított Shrek-világtól. A premier előtti vetítésen minimum 200 gyerek visítozott körülöttem, és bár nem röhögtek annyit, mint én a Shrek 2-n 2004-ben, de imádták az új részt, és úgy is ez a lényeg. A Shrek a vége kellemes lezárása az egyre laposodó trilógiának. Viszont ötödik rész helyett jöhetne inkább Csizmás Kandúr spinoffja, a másfél órás ogrevadászat sok poénnal és 3D-vel, mert a macsek most sajna csak a vígjátékok kötelező lúzer dagiját alakíthatta. (7/10)