Tilla és a gyilkos kancigány
Rövid a film, én sem húzom sokáig: Tilla cigányos filmje megdöbbentően jó, évek óta nem láttam ilyen klasszat, még egészestésben sem.
Ha van jó tesztelő egy csicskáztatásról szóló, tanyán játszódó filmhez, akkor az én vagyok. Az nem kifejezés, hogy nem érdekelnek a szociális témák: én az alieninváziót meg a Total Recallt szeretem, és előbb veszek jegyet egy 3D-s, animált állatra, mint egy szegényre, ha pedig kiderül, hogy a fővárosban, értelmiségi középosztálybeli körülmények között élő, fiatal filmrendező új munkájának hajléktalanok a főszereplői, legszívesebben felgyújtanám a mozit.
Ehhez képes leültem a székbe, elindult a vetítés, és a Csicska gyorsabban lebilincselt, mint Vásárhelyi Mária a szocdem rabszolgáját. Vannak ilyen filmek, példának ott van mondjuk a Jackie Brown eleje, ahogy Pam Grier az Across the 110th Street című számra megy befelé a mozgójárdán, hogy megkezdje a munkanapját a repülőtéren: még nem tudunk semmit, nem értünk semmit, de már beszipkázott a hangulat és érzelmileg viszonyulunk az egyelőre tökismeretlen főszereplőhöz.
Ebből a szempontból Tilla ezúttal a szociális alapon történő jogtalan fogva tartás, 8 napon túl gyógyuló erőszak és gyilkosság Tarantinója.
A Csicska óriási húzása az, hogy miközben nézzük, egy pillanatra sem jut az eszünkbe az, ami a film után annál inkább, miszerint milyen bravúros dolog 2010-2011-ben Magyarországon filmet forgatni fehér magyar embert fogva tartó és kínzó cigányról úgy, hogy a rendező ne essen bele egyik nyilvánvaló csapdába sem. Azért nem jut eszünkbe, mert a Csicska annyira sűrű, plasztikus és drámai film, hogy közben egyszerűen nem számít, hogy kinek milyen színű a bőre. A csapdát Tilla azzal kerüli el, hogy természetesen nem mond vagy sugall olyan tartalmatlan hülyeséget, hogy "nem számít, hogy kinek milyen színű a bőre", hanem elénk tesz egy lebilincselő sztorit egy hihetetlenül erőszakos emberről, aki nem akar mást, mint eltartani a családját, de közben olyanná válik, mint egy tanyasi Pol Pot.
Pedig az ember közhelyesen azt is várhatta volna egy kedves, érző szívű, médialiberális fiútól, hogy a filmjében majd túltesz a Százezren Gyöngyöspatáért Facebook-csoport cigányt csak a Rózsakert Pláza parkolójában látott idiótáin is. De Tilla szerencsére nem ezen a pályán játszott.
Az erős hangulat hatalmas részben a zseniális színészi teljesítményt nyújtó Thuróczy Szabolcsnak köszönhető. Majdnem azt írtam, hogy címszereplőnek, pedig ő nem a csicska, hanem a gazdája, dehát ez a film abszolúte róla szól, nem pedig arról a szerencsétlen leépültről. A magyar verzió címe ebből a szempontból kissé félrevezető, angolul érdekes módon viszont a helyükre kerülnek a dolgok és Beast, vagyis Vadállat a címe. Az is igaz, hogy a csicska magyarul igen erős hangulatú szó.
A Csicska olyan, mint a azok a hallucinogén drogok, amiknek valós időben ugyan csak egy negyedóráig tart a hatásuk, de a fogyasztó ezt óráknak érzékeli.
Ebbe a kitágult húsz percbe belefért egy rakás igen erős jelenet, köztük a légpuskával lövöldözős, ami egyenesen hátborzongató és minden idők legerősebb magyar filmjeleneteinek egyike, nem csak a rövidek mezőnyében, hanem úgy egyáltalán.
Az Amerika napfényes nyugati partján lakó Juhász Imre pazar, sötét látványvilágot kreált, a film ritmusa tökéletes, az amatőr cigány mellékszereplők is jók, a Csicska pedig 2011 nagy magyar filmes eseménye a Vad Magyarország című természetfilm mellett.
Amikor a "hivatalos" magyar nagyfilmgyártás éppen összeomlott, a romokon nem dudva nőtt, hanem sokkal jobb filmek, mint amit sokan most siratnak. Tilla pedig most már nem az, aki az első filmje, a Pánik idején volt, vagyis az a külsős csávó, aki valahogy jobbat rendezett, mint a profik, hanem egy zsírprofi, saját jogon.


Kommentek
2011.05.24 13:02:09R6gufi
Tilla egy rádióinterjúban azt mondta, hogy az angol címben a beast, mint barom /értsd, mint a négylábú háziállat) szerepel. Az angol angolban még a mai napig is megvan a szó ezen jelentése.
2011.05.24 13:16:29Tiger Woods
mivel az első bekezdéssel egyből megkedveltem a szerzőt, lehet hogy a végén még én is megnézem ezt (pedig eddig kurvára nem érdekelt).
2011.05.24 13:27:27guzuke
Majd tájékozódom az után döntök!
2011.05.24 13:28:36ORGASMUSFORSCHER
elnézés, mi az hogy TILLA? ez most hogy a neve a rendezônek???
a film címe megvan, de a rendezô személyét nem sikerült beazonosítanom a cikk alapján.
2011.05.24 13:35:35LöDö
Nem láttam a filmet, de remélem nem azzal hakniznak, hogy ilyen körülmények uralkodnak Magyarországon (még ha így is van). Nem jó reklám.
2011.05.24 13:45:22kamarti
LöDö: nem hakniznak (haknizni Szandika haknizik egyébként), hanem a hazai filmes állapotok mellett is csináltak egy jó filmet, amit meghívtak Cannes-ba (egyetlen magyar résztvevőként voltak kint)
ORGASMUSFORSCHER: a rendező neve Till Attila (ott van a videón feliratozva), közismert beceneve a Tilla
2011.05.24 13:51:13becike4
Hát,ha tényleg ilyen jó a film/meg fogom nézni/annál inkább sajnálom,hogy a TV2 fos műsoraiban szerepel a csávó.
2011.05.24 13:55:26Addict
Hol lehet megtekinteni / letölteni a filmet, nem tudja valaki?
2011.05.24 14:04:05Darkcomet
Mivel nekem a Panik is igen csak bejovos film volt, erre is nagyon kivancsi vagyok. Mar a Panikba is elsofilmes, es ugymond 'kulsoskent' is szamomra a falhozallitotta a hazai filmes szakma ketharmadat.
2011.05.24 14:41:47wittgenstein
becike4
Az egyáltalán nem baj ha valaki sok pénzt keres a bulvármédiában, ha értelmes dologra fordítja és Till Attila szerintem ilyen. Ritka madár, sajnos.
2011.05.24 14:45:51pingalo
na ezt biztos nem fogom megnézni...
2011.05.24 14:47:19ansi
Pingalo, azt hiszem ez egy fontos hozzászólás volt
2011.05.24 14:49:40Chocho89
Sose hittem volna, hogy egy ilyen témájú film érdekelni fog, de a kritika volt olyan jó, hogy rávegyen a megnézésére.
2011.05.24 15:23:07bungics
Hol és mikor lehet megnézni? A PORT-on nem lelem.
2011.05.24 16:30:46Kabbe
tilcsátokk bee eszt is, mer báncsa a madzsarokat
2011.05.24 16:40:15Romulus777
A kép fölötti bekezdés alapján csak sajnálni tudom a cikk íróját, a szociális fogyatékosságai miatt.
2011.05.24 17:30:46bungics
A cikkíró nem néz be még a munkaideje lejárta előtt, hogy megválaszolja az esetleges kérdéseket? A "nem tudom" is válasz...
2011.05.24 17:34:10Gáborom
Hú, ritka kivétel, tök jó ez az írás, és én is kedvet kaptam a filmhez.
Nagyon tetszik a cikk.
Hm. Tavasz van.
2011.05.24 17:40:12prfact
"Addict
Hol lehet megtekinteni"
Bármelyik kelet - magyarországi faluban, ahol nagyszámban élnek cigányok és leépült, alkesz magyarok.
2011.05.24 19:02:06üveges csirkeszem
Meglepően jó írás. Kedvet kaptam a filmhez, pedig nem szeretem a magyar filmeket Ötvös Csöpi és Kardos doktor elhibázott újrázása óta. (a Meseautó és a Hippolyt a lakáj feldolgozott szörnyűségeit ne is részletezzük)
Több ilyen hangulatú cikk és írás kéne a Velvetre.
2011.05.24 19:14:08Mohamed
Akár mit is ír a cikk ez a film kíválóan bemutatja hogy a cigányok állatok (ezt az angol cím is jól sugallja)mindegy hogy a családját akarja eltartani vagy sem ,tilla egy hibába beleesett a bűn elkövetését(egy személy jogtalan fogva tartását és kínzását)szociális problémaként akarja magyarázni pedig a bűnelkövetés nem szociális kérdés.
2011.05.24 19:43:24Joaquin
2011.05.24 19:14:08 Mohamed
A statisztikák szerint pedig de.
2011.05.24 19:45:21Mohamed
Joaquin
A statisztikák szerint inkább etnikai
Wikipédia:cigánybűnözés
2011.05.24 19:52:50Joaquin
2011.05.24 19:45:21 Mohamed
Sokszor találkozom a statisztikák ilyen félreértelmezéssel, ahogy a hozzá szorosan tartozó valószínűségszámítással kapcsolatban is. Matematikai levezetés érdekel, hogy miért hülyeség? Nem hiszem, hogy konyhanyelven meg tudnám fogalmazni.
Wikin amúgy a zsidókról és a cigányokról szóló részekben sok tárgyi tévedés van, az internetes kommentekből ítélve ez nem csoda.
2011.05.24 20:03:06Mohamed
Joaquin
Akkor fogalmazd meg szakmai nyelven.
2011.05.24 20:10:42Anti Anyag
Kabbe: Ez inkább a cigányokat bántja, de nem hiszem, hogy érted.
2011.05.24 22:20:23Maretz
Joaquin:
Halljuk a statisztikai magyarázatot. Mert szerintem a szociális magyarázat a félreértelmezés.
2011.05.24 22:34:54Art Mooney
Joaquin: kevered a szociális kérdést a szocializációval.
A szocializált, rossz szociális helyzetben levő magyar szegények jellemzően nem bűnöznek.
A nem szocializált, rossz szociális helyzetben levő magyar szegények sokkal nagyobb arányban bűnöznek.
A nem szocializált, rossz szociális helyzetben levő magyar szegények nagyobb arányban bűnöznek.
És akkor már csak az a kérdés, h a rossz szociális helyzetben levő magyarok és cigányok között melyikre mennyire jellemző a szocializáció.
Na vajon.
2011.05.24 22:35:50Art Mooney
--fixelem--
Joaquin: kevered a szociális kérdést a szocializációval.
A szocializált, rossz szociális helyzetben levő magyar szegények jellemzően nem bűnöznek.
A szocializált, rossz szociális helyzetben levő cigány szegények jellemzően nem bűnöznek.
A nem szocializált, rossz szociális helyzetben levő magyar szegények sokkal nagyobb arányban bűnöznek.
A nem szocializált, rossz szociális helyzetben levő cigány szegények sokkal nagyobb arányban bűnöznek.
És akkor már csak az a kérdés, h a rossz szociális helyzetben levő magyarok és cigányok között melyikre mennyire jellemző a szocializáció.
Na vajon.
2011.05.25 00:04:04Siegelindee
Mohamed
Én is ezt hittem máig. Hogy a bűnözés nem szociális kérdés. De ma mesélte a barátnőm, hogy interjút készített (az egyetemi tanulmányaihoz) cigányokkal. Képzeljük bele magunkat a következő helyzetbe:
Kiment egy faluba, valami Cserehátba, vagy mittudomén, bement egy házba és ott ült egy cigányasszony és sírt. Éppen meghalt a férje és nyolc gyereket kellene eltartani. És beteg és nincs pénz gyógyszerre. Hát ilyenkor tényleg csak a lopás marad. Belátom. Én az egy gyerekemet kínnal-bajjal, keservvel nevelem az egy fizetésemből. Mit tehetne az a nő?
És lécci ne gyere azzal, hogy nem kellett volna annyi gyereket szülni, meg hogy tanulni kellett volna és lenne munka. Persze hogy nem kellett volna, persze, hogy kellett volna. De MOST ez a helyzet, sok a gyerek és nincs képzettség. És neki MOST, EZZEL a helyzettel kell megbirkóznia.
Kész, annyi. Vagy éhen halnak, vagy lopnak. Nem szeretem a cigányokat, sőt ki nem állhatom őket, frászt kapok tőlük, de ezt akkor is belátom.
2011.05.25 00:24:30Marco Aurelio
Siegelindee,
Ez nevetséges. Márminthogy "tényleg csak a lopás marad". Inkább vennének példát az általuk annyira lenézett parasztoktól. Kemény munkával meg lehet termelni a betevőre valót, csak akarni kellene. Ja, hogy lopni, rabolni egyszerűbb?
Persze. Amíg az állam hagyja.
És amúgy meg tényleg ne szüljön nyolc gyereket olyan, aki nem tudja eltartani, és ha beüt a krach, nincs aki segítsen.
És megsúgom, te az egy gyerekedet pont az ilyenek miatt nem tudod azon a színvonalon eltartani, amilyenen szeretnéd. És sokaknál pont az ilyenek miatt nincs 1 helyett 2 gyerek.
Ez a "MOST, EZZEL" érvelés, nagybetűkkel, különösen tetszetős. A "Tücsök és a Hangya" c. mesével már a gyerekek is elég korán megismerkednek...
2011.05.25 00:52:18Johnny Tinenbalm
Siegelindee, mocskos hazug liberálvéglény vagy. a sztorid totális kamu. egy nyolcgyerekes anya a családi pótlékból (ami több mint sokak fizuja!) vígan elvan, még dolgoznia se kell, nem szorul lopásra - ha nem költi piára és játékgépre persze.
2011.05.25 04:56:21Joaquin
Bocs, dolgom volt.
Johnny Tinenbalm
És lehetőleg a gyerekre se költse, mert akkor már nem elég :)
Art Mooney
Te meg kevered a szocializációt az integrációval, de amúgy teljesen jogos a felvetés. Az integráció a lényeg, efelől teljes egyetértés van, azt hiszem.
Mohamed
Bocs a matekhoz már fáradt vagyok. De tudok egy egész szemléletes példát: cigány-bűnözésről beszélni kicsit olyan, mintha egészség-autóbalesetről beszélnél. Ugyanis tény, hogy aki egészségesebben él, az valószínűbb, hogy autóbalesetben huny el. A nyilvánvaló megoldás azonban az, hogy aki egészséges, az átlagosan tovább él és jobb anyagi helyzetben van, így az autóbaleset - mint a halál oka - valószínűsége megnő. Pont így, aki valamilyen okból rossz szociális helyzetben van és/vagy nem kellőképpen integrálódott, valószínűbb, hogy bűnözni fog, bőrszíntől függetlenül. Ettől tény marad, hogy a cigányok között magas a bűnözési ráta, csak az okaiban nem értünk feltétlenül egyet.
2011.05.25 05:04:47Joaquin
Marco Aurelio
Az általa említett sztori háttér-információk nélkül tényleg elég semmilyen, de pl. a rendszerváltáskor cigányok tízezrei vesztették el a munkájukat a gyárbezárásoktól (amik persze jogosak voltak, de ettől még ez tény marad). Addig azt hallották, hogy csak dolgozz, és nem lesz gondod, ma már inkább azt mondják, tanulj, dolgozz és nem lesz gondod. Az megint más kérdés, hogy olyan, hogy valaki 50 évesen átképzi magát gyakorlatilag nincs, de legalábbis kuriózum. De ezen kívül is száz meg száz egyéb oka van annak, hogy idáig fajult a helyzet, és az az igazság, hogy a többi ország sem áll jobban a helyzettel, legfeljebb kisebb az cigányság aránya (többi etnikum sem különbözik ám olyan sokban, de a roma kultúra kifejezetten összeegyeztethetetlen a mai európai normákkal, értékekkel).
2011.05.25 08:58:14Marco Aurelio
Joaquin,
elég sokan nem a szakmájukban melóznak a nemcigányok közül is, sőt. És sokan kényszerülnek külföldre, hogy meg tudjanak élni. Ne tegyünk úgy, mintha csak a cigányok munkalehetőségei szűkültek volna be. Viszont ők többnyire vidéken gyakorlatilag semmit nem hajlandóak tenni a megélhetésükért, csak várják az "állami" segítséget, mert az "nekik jár".
2011.05.25 09:00:57Marco Aurelio
A cigányok alapvető baja az, hogy ők nem estek át a tűzkeresztségen, nem fogadták el az együttélés szabályait, amit 1100 (?) éves történelmünk diktál, kvázi egy ellenkultúrában hisznek és aszerint élnek ma is. És ez minél többen lesznek, annál nagyobb konfliktust generál majd.
2011.05.25 09:29:28kafi
Tillanak gratulalokl, mert filmje ezt a vitat genertalta...A muveszet ereje....
2011.05.25 11:03:20ansi
Kár, hogy nem a filmről folyik a vita
2011.05.25 19:11:25Johnny Tinenbalm
2011.05.25 04:56:21 Joaquin
szerinted mindaz a juttatás és segély, amit egy nyolcgyerekes egyedülálló anya kap, nem elég egy tisztességes életvezetésre, szerény körülmények között?