Pina Noir

2006.11.16. 10:05

Az ilyen hatásvadász egyvelegektől retteg a legjobban az edzett mozilátogató: tapló brókerarc, varázslatos provance-i hangulat, egy romantikus chateau szenvedélyes francia borásszal, egy megközelíthetetlen mediterrán lány, és egy jó mellű amcsi. Mintha felvásárolták volna az összes maradék klisét valami hollywoodi diszkontból, de a vicc az, hogy Ridley Scottnak sikerült egy épkézláb filmet kihoznia ebből az alapanyagból, visszafogott humorral és egy tisztességes sztorival.


Klikk!

A film egy necces brókerjelenettel indít, avagy a tőzsdevilág, ahogyan Móricka elképzeli. Na, az ilyen bénaságokat szokás a funkcionalitásra mutogatva jóindulatúan megbocsátani, vagyis ennek a pörgős, de szájbarágós jelenetsorból a legostobább néző is felfogja: Max Skinner (Russel Crowe) mekkora nagy patkány. Így a kontraszt még élesebb lesz Skinner patkánysága, meg Provance tisztasága között. Egyébként ezt az egész bevezetést Scott nagyon gyorsan letudja, hiszen minden néző azt várja, hogy a Tőzsdecápa végre elmenjen nyaralni, és beinduljanak a Pár lépés a mennyország-féle romantikus film eseményei a pompás díszletek között.

Skinner Provance-ban töltötte a gyermekkorát, bohém nagybácsija chateau-ján, de most Henry nagybácsi (Albert Finney) meghal, és úgy tűnik a legméltatlanabb, Skinner lesz az örökös. Henry nagybácsiról annyit kell még tudni, hogy természetesen Skinner őt szerette egyedül és utoljára, a nagybácsi varázslatos személyiség volt, szerette a bort, az életet, meg a nőket, és így tovább. A chateau persze egyszerűen mesés, az ember egyre jobban gyűlöli a tuskó Skinnert, aki természetesen el akarja adni az ódon kastélyt a kerttel, a medencével, teniszpályával, szökőkúttal, az öreg platánokkal, szőlőkkel, meg a jó fej falusi gondnokokkal. Egyébként Russel Crowe remek választás volt erre a szerepre, ennél kiégettebb, szétesettebb, brókerebb fejet keveset találunk, játéka pedig nagyszerűen igazodik a borostás külsőhöz.

Bezavar később egy francia szépség (Marion Cotillard), és megjelenik egy másik örökös is, Christie Kaliforniából (Abbie Cornish), akinek dramaturgiai okokból jó melle van. Itt egy kicsit álljunk meg, mielőtt továbbmesélném egyszerűen az egyszerű hollywoodi dramaturgiai eszközökkel továbblépdelő egyszerű filmet, bevallom, ráértem a bakikra is figyelni. A legszembetűnőbb a szereplők életkora: Míg Skinner 42 éves, a francia pincérnő, akivel 11 évesen még egykorúak voltak, most már csak 31. A nagybácsija Skinnert 70 évesen nevelte, és utána tíz évvel lett viszonya egy fiatal nővel, amikor még mindig csak 70 éves. De térjünk vissza azokhoz a feszültségekhez, amiket a film szándékosan kelt: egy rejtély lebeg a háttérben, hol készül a nagyon ritka különlegesség, a borok Némó kapitánya? A fő rejtély persze mégis az, hogy Skinner eladja-e a kastélyt, vagy nem? Fejlődik-e morálisan, vagy nem? És addig lesz még egy-két csavar.


Nézze meg képeinket!

Nem meglepő film ez attól a rendezőtől, aki még a száraz dokumentumkönyv adaptációjába, a Sólyom végveszélyben-be is vitt pár érzelmes jelenetet. Itt is megkapjuk a szirupadagot, de ezt leszámítva Scott olyan vígjátékot rendezett, amiben a Provance-romantika épp csak kicsit lépi át a giccs határát: az érzelmes jelenetek félédesek, a vígjátéki elemek félszárazak. Bónusz pedig egy gladiátoros viadal 18. századi teniszütőkkel.

15%

Jo Nesbo Szomjúság

3980 Ft
3383 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft