Angelina Jolie lelketlen pixelhalom?

2007.11.30. 12:39
3D-s vetítésen teszteltük a Beowulf - Legendák lovagját, amiben a férfi főszereplő többet pucérkodik, mint Angelina Jolie. A térhatást és az animációt M. Tóth Géza, az Oscarra jelölt Maestro rendezője véleményezte, aki már gyerekkorában is 3D-ben vetítve nézegette a Halászbástyát. Női kritikusunk inkább az erotikába fulladt.

Inkább a trükköket néztem, mert nyom a szemüveg - 10/10
M. Tóth Géza

Angelina Jolie nem lesz jobb a 3D-től

Számomra a 3D-s mozi is olyan, mint gyerekkoromban az a pici kis kétkukucskás műanyag nézegető, amibe cserélhető kartonkorongot lehetett tenni, és Magyarország állatait vagy Budapest nevezetességeit nézegetni térben. Teljesen lenyűgözött az illúzió, az élmény, hogy ott lehetek az ORWO-színű Halászbástya előtt. Anyai nagyapám szívesen fotózott is sztereógéppel, néha még most is elővesszük a diáit meg a sztereonézőt, és újraéljük 3D-ben például az 1925-ös velencei útjáról a képeket. Rengeteg ilyen szerkentyűt kifejlesztettek, mégsem terjedtek el széles körben, ehelyett megmaradtak a vásári szenzáció szintjén, mert hiányzik belőlük a természetesség, és mert az ORWO narancssárga lett az idők folyamán. Szóval leülök a moziba, felveszem a szemüveget, hogy megnézem a technika nyertes befutóját: és először még lenyűgöz, ahogy a lándzsa elhúz a fülem mellett a Beowulfban, de két perc múlva már nyom a szemüveg, hacsak le nem veszem, és megnézem, mi a trükk.

Az ehhez hasonló fejlesztéseknél ráadásul életbe lép ez a gombhoz a kabátot-effektus: nem a sztori találja meg a technológiát, hanem technológiához fejlesztik a filmet. Például amíg a számítógépes animáció még nem állt úgy, hogy humán karaktereket tudott volna mimikával, testmozgással ellátni, addig ezeket a rovarfilmeket gyártották, mint a Z, a hangya, vagy az Egy bogár élete. A Beowfulnál most koncentrálhattak a nagy utazásokra, a hatalmas kameramozgásokra, amik tényleg nagyon jól mutatnak 3D-ben, ahogy a küzdelem is a lándzsákkal meg a nyílvesszőkkel. De ha a film nem érdekes hagyományos technikával, akkor nem lesz érdekes ettől a sztereóhatástól sem. Le lehet gyártani a sztereo-hatású, pucér Angelina Jolie-t aranyból, kígyómozgású copffal és magassarkú mezítlábbal, de ettől még sem a jelenet, sem a színész nem lesz jobb.

Ami a lényeg, hogy a Beowulfban az animácó alapvetően lenyűgöző, végig magas színvonalú, egységes. Abban, ahogy az egész film atmoszféráját szűk másfél órán keresztül egyben tartják, elmondhatatlan mennyi technikai, filmelméleti, gyártási, forgalmazási rutin van. Azt is látni, hol vannak spórolós részek. Például a lovaknál helyenként azért húzzák fel a kamerát, mert a vágta elég megúszós lett, csak néhány visszatérő mozgásfázisra épül. Ha ezt oldalról mutatják, akkor nagyon kibukik. A küzdelmeknél viszont beleadtak apait-anyait, meg az anyaganimációnál, főleg a tűznél és a víznél. Ezeknek az elemeknek megvan a saját animációs evolúciója, a 3D-be cseppenként került egyre több víz. A Beowulfba már óceánokat raktak, meg felhőszakadást, és ezek tényleg úgy hatnak, mintha körülölelne minket az óceán. A Beowulf nekem olyan, mint egy nagyon okosan felépített lecke, nagyon sok szempontból tanulságos, mégha a Tizenkét dühös embert most is jobban szeretem.

Beowulf pucéran is elintézi Sebaj Tóbiást - 4/10
snora

Nagyot váltott Robert Zemeckis, Spielberg hű fegyverhordozója a Polar Expressz című karácsonyi mozi után, erotikus akciófilmet gyártott csipetnyi shakespeari drámával. Nem vicc, amikor a démonnő a fia teteme mellett csábítja el a gyilkost, a szexet finom szimbolika érzékelteti: a digitalizált Angelina Jolie addig simogatja Beowulf kardját, amíg az spriccelve el nem folyik. Hát nem tiszta III. Richárd? Csak most nem a 15. századi Angliában járunk, hanem néhány civilizáltsági fokkal visszább, a Dán király udvarában Kr.u. 507-ben. Beowulf és a harcosai ennek megfelelően úgy viselkednek, mint egy turnézó metálbanda koncert után a backstage-ben. Ehhez a körülmények is kedvezőek, a kedvükért megnyitott királyi kocsmában az asztalt súroló csaposnő mellei úgy hintáznak, mintha a ritmust Frank Gun diktálná, az első komolyabb küzdelemhez meg a fénytechnikus bekapcsolja a stroboszkópot.

Beowulf Grendellel birkózik

Beowulf azért hajózik Dániába, hogy legyőzze a helyieket rettegésben tartó Grendelt. A középkori szuperhősért mégsem rajonghatunk feltétel nélkül, gyanús, hogy csak az ügyes píár és a sok hencegés miatt ilyen népszerű. Bezzeg az emberevő Grendelt viszont megsajnáltatják velünk. A karakter megformálásában talán Gollum, a betorzult hobbit lebeghetett a készítők szeme előtt, de ezzel melléfogtak: a démoni szörnyhibridük úgy néz ki, mint egy fejre ejtett Sebaj Tóbiás gyurmafigura. A motion capture-el felvett emberi szereplők sem állnak sokkal jobban. Minél több apró részletet dolgoztak ki a digitális változatukon, annál kísértetiesebben hatottak a vásznon ezek a lelketlen, hullaszerű pixelhalmazok. Ennyi erővel műanyagzsákba is bekötözhették volna a színészeket, hogy egyedül a hangjukkal játszva próbálják megjeleníteni a szereplőket. Ami meglepő, hogy ebből nemcsak Anthony Hopkins és John Malkovich jött ki jól, hanem Angelina Jolie is. Ha becsukjuk a szemünket, már a hangjával is simán meghipnotizál. A trailerben is látható alakját különben is csak a csábításaihoz veszi fel, valójában egy birka, egy lódarázs, egy csikóhal és egy tyúk kereszteződéséből született, de ezt a filmben nem mutatják.

Nemcsak a szereplők halottak, hanem elvileg a mozi is, amit a Cinema Paradiso már 1988-ban eltemetett, és a csökkenő bevételek miatt azóta is folyamatosan siratják. A 3D-s vetítés pont ezt az élőhalottat akarná feltámasztani, de a Beowulfon ez sem igazán segített. A suta szereplőkkel csak annyira tudtam azonosulni, mint azzal az operaelőadással, amiben meggyötört pillangókisasszonyként egy elhízott, túlsminkelt európai asszony áriázott. A 3D-s mozi mellett viszont egy még izgalmasabb hollywoodi trend látszik kibontakozni: néhány csöcslobogtatás mellett feltűnően sok szexuális ingert közvetítenek harcban cserzett férfitestek mutogatásával. Beowulf egy szál bőrfecskében feszül neki a víziszörnyeknek, Grendellel meg meztelenül birkózik. Ez női szemmel tényleg nagy dolog, akkor is, ha a vállunkra telepedett kisördög szerint csak megtört a jég a Brokeback Mountainnel, és a 300 után egy újabb burkolt melegfilm született.