A 63. velencei filmfesztivált nem véletlenül nyitották meg ezzel a mozival: jó színészeket, neves rendezőt és izgalmas krimit ígért előzetesen Brian De Palma Fekete Dáliája. A komplikáltan előadott történet tényleg jó színészekkel van tele, mégsem szeretik Amerikában: a Rotten Tomatoes-on mindössze 35 százalékot adtak rá a kritikusok, míg a nézők az IMDb-n 5,5-öt.
A mocskos, perverz és brutális Hollywood bemutatása izgalmas téma a mostanában rendkívül divatos James Ellroy számára, aki 1987-1992 között L.A. Quartet címen négy regényben dolgozta fel a filmfőváros világát. Ezek közül 1998-ban a Szigorúan bizalmasban Kim Basinger nyert Oscart, és a White Jazz című regényből a hírek szerint rögtön két változat is készül: az egyikben Russel Crowe, a másikban George Clooney alakítaná a főszerepet.
Az Ellroy azonos című regényéből készült Fekete Dália egy jelentéktelen színésznő, Elizabeth Short (Mia Kirshner) szadista meggyilkolása utáni nyomozásról szól: agyonverték, fültől-fülig elvágták az arcát, belső szerveit kivették. Az eset valóban megtörtént, de a könyv és a film ettől eltér. A megrázó bűncselekmény után két zsaru kezd el nyomozni, akik nem bírják feldolgozni a nyomozás állandó sikertelenségét, amire saját életük is rámegy.
Ellroy sikerének titka a kőkemény zsaruk, piszkos pénzek és perverz vágyak bemutatásában rejlik, ezért De Palma egy hosszabb jelenetet szentel egy korabeli pornófilm bemutatásának, ahogy a meggyilkolt lány holttestét is van időnk megvizsgálni.
A két férfi főszereplő, Bucky és Lee nagyon meggyőzően őrülnek bele teljesen a gyilkossági ügybe, miközben versengő barátokként igyekeznek megfelelni a rendőrség és a média elvárásainak. A krimit bonyolítja, hogy Bucky (Josh Hartnett) szerelmes lesz Lee (Aaron Eckhart) barátnőjébe (Scarlett Johansson), aki kellően okos és érzéki ahhoz, hogy irányítsa a körülötte lévő férfiakat, ráadásul a színésznő most csupán hatalmas szemeivel, húsos ajkával és egy cigarettaszipkával hódít. Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb és legfoglalkoztatottabb színésznőjének minden tehetsége megvan ahhoz, hogy igazi famme fatale legyen, ami elengedhetetlen egy noir esetében. Ezzel szemben a másik végzetasszony, a Millió dolláros bébiért Oscar-díjat bezsebelő Hilary Swank sajnos képtelen elhitetni, hogy egyszerre törékeny és hidegvérű.
Filmes fantáziánkat engedjük egy pillanatra szabadon, és gondoljunk bele, milyen izgalmas thrillert kanyarított volna az Ellroy-regényből a Hetediket vagy a Harcosok klubját jegyző David Fincher, akit De Palma előtt kértek fel a rendezésre. Ezzel szemben De Palma miközben minden erejével azon van, hogy bemutassa, képesek-e feldolgozni lelkükben a rendőrök a brutális gyilkosságot és azt követő eredménytelen nyomozást, addig egy túlbonyolított forgatókönyvvel elveszi a nézőtől azt, amiért moziba megy.
Ennek ellenére a Fekete Dália nem unalmas film, mert De Palmának sikerült egy kalapoktól, cigarettafüsttől és trombitaszótól hiteles világot teremtenie, ami a színészi játékkal együtt fenntartja a néző érdeklődését. Egy biztos, Zsigmond Vilmost nem véletlenül jelölték Oscar-díjra, mert az operatőr csodás érzékkel teremti meg a negyvenes évek Hollywoodját, miközben a kameramozgásai önmagukban is különlegesek.
A negyvenmillió dolláros költségvetését visszahozta a Fekete Dália, ami a hírekkel ellentétben egyáltalán nem rossz film, sőt, Brian De Palma legutóbbi munkájával a 2002-es Femme Fatale-lal össze sem lehet hasonlítani.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon