Fingóverseny az aszfaltcsíkon

A piros a barátunk, a sportkocsi a barátnője, az autómentő a barátja, a többieket nem szeretem"
Szily Miriam (2,5)

Ezúttal látványosan a tutira mentek a Pixarnál. Van-e a világon olyan kisgyerek, aki ne akarna megnézni egy csak autókat - de szemmel-szájjal ellátott, sőt néha bajszos autókat! - szerepeltető animációs filmet? És van-e olyan apuka, aki még nem röhögött Pixar-filmen, ezért ne vinné el szívesen a kis diktátort?

Én a rendelkezésre álló kísérleti nyulakkal, azaz Miriammal (2,5) és Borisszal (4) mentem el, akik a várható közönség legfiatalabb, de várhatóan jó nagy szeletét képviselték, én meg a tipikus harmincas kísérő vagyok, akit a Pixar elvileg szintén el akar szórakoztatni. Kisgyerekes körökben amúgy mostanra már elterjedt, hogy a film jó, merthogy nem beszaratós, ami 5-6 éves kor alatt fontos szempont. Nem lövöm le a poént, de a hír nagyjából igaz.

A milliárdos csapda

Önveszélyes irányba tart a Pixar, ugyanis kialakítottak egy olyan stílust - gyerekfilmek erősen a fiatal, infantilis és marihuánaszívó felnőttekre kacsingatva á la Spongyabob, filmes utalásokkal, önironikus viccekkel és a nagyoknak szóló idézőjelekkel - ami annyira bejött, hogy mindenki ezt várja tőlük. Persze van szarabb élethelyzet is, minthogy valami jót várnak az embertől, és ezért dollármilliárdokat hajlandók fizetni de a helyzet nyilván csábít a sematikus önismétlésre. A Verdáknál még aránylag tele volt a vicc- és ötletraktár, úgyhogy én jól szórakoztam, bár film közben összenyálaztak, - csokiztak, - vajaskukoricáztak, ráadásul a büdös kölykök - ezt csak azért árulom el, hogy senki se menjen bele meggondolatlanul a gyerekvállalásba - az izgalmasabb jeleneteknél fingóversenyt rendeztek.

Gúvadt szemmel

A film vizuális oldala zseniális. A figurák is okék, némelyik direkte vicces (a tesztközönség Matukára, a kapafogú, rozsdás autómentőre, Dokira, a visszavonult versenyautóra, és a két mókás olasz járműre bukott leginkább), de amit háttérben, környezetben és mozgásban megcsináltak a pixelmágusok, az olyan, amit animátor eddig még megközelítőleg sem. Sikerült elkerülniük azt a csapdát is, hogy a "majdnem élethű" számítógépes animáció valamiért hajlamos rohadt gejlül kinézni. A Verdákban nem. Pedig direkt helybe mentek a kamionkipufogóért, amikor mondjuk egy vízesés előtt ívelő viaduktot tettek meg fontos helyszínnek. De még itt sem lett diznisen undorító a látvány. Máshol meg egyenesen lehengerlő. Képesek olyan hámló, poros, kopott reklámfelfestésekkel és plakátokkal borított garázsfalat renderelni, hogy az ember elkönnyezi magát.

A sztori maga meghökkentően emlékeztet a Doc Hollywood című Michael J. Fox-remekre, tudják, amiben Michael J. valami disznót hajkurászik és szerelmes lesz. Hogy milyen meghökkentő az egyezés, idemásolom a Doc Hollywood tartalmát:

"Dr. Ben Stone nemrég végzett orvosi tanulmányaival és úgy határozott, a fényűző Beverly Hillsben szeretne állást találni plasztikai sebészként. Ben beül hát szeretett sportkocsijába, hogy az országon keresztülautózva idejében megérkezzen Los Angelesbe. Ám a sors közbeszól: Dél-Karolina állam Grady városkájában egy balesetből kifolyólag Bent közösségi munkára kényszerítik: szerencsétlenségére éppen nagy szükségük van egy orvosra, és hamarosan az egész lakosság összefog annak érdekében, hogy az ifjú doktort maradásra kényszerítsék. Ben hallani sem akar a dologról - míg meg nem pillantja a szépséges Julie-t. Persze nem mintha teljes mértékben csak őrajta múlna."

Na itt ugyanez a sztori, csak szemmel-szájjal és (pökhendi) személyiséggel rendelkező versenyautóval, Villám McQueennel a főszerepben, hol máshol, mint a 66-os úton. Emberek nincsenek, ebben a világban csak robbanómotoros járgányok élnek, amitől az egész kap egy ironikus-antiutopikus ízt, a négyévesek szemében mondjuk kevésbé. Malac nincs, van helyette traktor, ami itt kábé olyan, mint a mi világunkban a tehén. A traktoros részek egyébként a film vicces csúcspontjai, ott is volt fingóverseny rendesen.

Humor Haroldot ettek

Vizuális poénból és autóalkatrész-alapú szóviccből annyi van, hogy itt most egyet sem fogunk felidézni. A magyar szinkroníró teleszórta az egészet műszakiegyetemistás ízű szörnyű faviccekkel és magyar utalásokkal - ízirájder öcsém, Tilos az Á, ilyenek - , ami vagy tetszik valakinek vagy nem. Én nem foglalok állást, mert az idő nagy részében a sztorit kellett magyaráznom Borisznak. A sztori kisgyermekek számára egyébként tökéletesen követhetetlen, főleg az eleje miatt, ami egy villámgyors vágásokkal operáló sportközvetítés-paródia az amerikai Nascar-autóversenyek nálunk eleve ismeretlen világából. A gyerekek utána rájöttek, ki a főhős, meg hogy az elején még hepciás, aztán megjavul, a szerelmi szálat is levették plusz a barátságot az autómentővel. És hogy Doki egy szuperfej.

A harmincas - jó eséllyel picit beszívott - anyukák és apukák kedvéért rakták bele a filmbe a goásan tiritarka városszéli sátrából "organikus üzemanyagot" áruló na ki mást, mint Volkswagen kisbuszt. Így megvannak a kötelező könnyűdrogos kikacsintások is, a két óra végére a gyerekek a folyamatos csodálkozástól révületbe esnek, úgyhogy mindenki boldog. Nagyon nem zaklatott fel, de nézhető és néha vicces film a Verdák, ha van gyerekük, nyugodtan vigyék, a mieink csak akkor tojtak be (egy kicsit), amikor a seriff üldözte a főhőst, de ennyi rémületre állítólag szükségük van.