Neo a pokolban

John Constantine foglalkozására nézve nem is annyira démonvadász, mint Los Angeles-i önkéntes transzcendens rendőr (na jó, misztikus magánnyomozó), aki megtorolja a természetfeletti túlkapásokat, és visszaküldi a pokolba a megtévedt gonosz lelkeket. A felállás, mint ahogy Constantine előzékenyen ki is fejti a film közepe táján, a következő: Isten és a Sátán fogadtak az emberek lelkeiben, az angyalok és a démonok pedig részt vesznek a játszmában, emberbőrbe bújva harcolnak a lelkekért a Földön, de közvetlenül nem avatkozhatnak be az emberek életébe. Ha mégis megteszik, jön John Constantine.

Keserű láncdohányos

Tekintse meg képeinket!

Ő úgy került különben az egészbe, hogy különleges képességét, tudniillik hogy látja az angyalokat és a démonokat, kicsit nehezen viselte kamaszkorában, és öngyilkos lett. Megmentették, de a szabályok szerint az öngyilkosok ugye nem mehetnek a mennybe, ő ezért temérdek jócselekedetével ennek ellenkezőjéről próbálja meggyőzni az illetékeseket. A detektívnek - aki szerint Isten csak egy hangyabollyal játszadozó gyerek - nem mellékesen a dohányzástól előrehaladott tüdőrákja van, így amellett, hogy a film jelentős részét köhögéssel tölti, az üdvözülés biztosítása is egyre sürgetőbb probléma a számára.

Constantine figurája kiváló, még az is jót tesz neki, hogy Keanu Reeves a Mátrix harmadik részére már minimálisra szűkült arcjátékát alkalmazza megformálásakor, ennél több talán már sok is lenne. Egy klasszikus képregényhőst kelt ugyanis életre: a már több mint kétszáz folytatást megért Hellblazer főszereplőjét. John Constantine 1985-ben tűnt fel mellékszereplőként a Swamp Thing című képregényben, a láncdohányos, keserű, gyakran részeg figura eredetileg szőke volt, alakját ugyanis Stingről mintázták. Az énekes később a Rolling Stone magazin kérdésére elmondta, tetszik neki a sztori, és megtiszteltetésnek veszi, hogy róla mintázták a főhőst. Garth Ennis 1988-ban kezdte el a Hellblazer című képregényt, aminek már Constantine volt a főszereplője. A karaktert és az alaphelyzetet egy az egyben emelték át a filmbe.

Sátánbiznisz

A mozi tipikus első epizód, bármikor folytatható, ha meghozza a várt bevételeket, a sztorit itt nem is feszegetnénk, a világot kell megmenteni. A Constantine erőssége a tökéletes film noiros hangulat, a mai Los Angelesbe helyezve, a lepukkant lakásbelsők az elmaradhatatlan redőnyökkel és a rajtuk csíkokban átszűrődő fénnyel, a konyhaasztalnál vedelt whiskey, a detektív öltönye és vékony fekete nyakkendője mind a helyén van, a ritkásan szórt poénok is rendben beleillenek a film noir cinikus világába. A készítőknek az utóbbi évek egyik legeredetibb angyalát és legszórakoztatóbb Sátánját is sikerült prezentálniuk, ez utóbbi figurát ugyan már láthattuk itt-ott, viszont kiderül, hogy a cigaretta is az ő biznisze.

Klikk a képre!

A gonosz lelkek ábrázolásán azért lett volna mit finomítani, merthogy kicsit sem ijesztőek, a kezdő jelenet kiűzendő démonja például leginkább Gollamra hasonlít a Gyűrűk urából. Az alvilág - ahová Constantine úgy tud eljutni, hogy egy lavór vízbe dugja a lábát, és egy macska szemébe bámul - sem a legerősebb, bármelyik komolyabb blackmetálos bevállalná nyaralásra, de ez nyilván azért van, hogy a film még beleférjen a korhatárba. Rachel Weisz hozza a szokásos formáját, a Cinematrix egyik hölgytagja ugyan nehezményezte, hogy semmilyen szexuális feszültség nem volt tapasztalható Constantine és a Weisz alakította rendőrnő között, a nézőtéren tartózkodó férfiak és Rachel Weisz között viszont szerintünk volt, és ez is több a semminél.

Szóval jó film ez, csak az a bosszantó, hogy lehetett volna jobb, a sztori néhol lassan döcög, a záró küzdelem pedig animékat megszégyenítő módon hosszúra nyúlik. Jobban átgondolt komputergrafikával és az eredeti képregény elemeit és hangulatát bővebben adagolva akár egy újabb kultfilm is születhetett volna. Talán majd a második rész. (Ja és érdemes a felirat végét megvárni, a készítők még elrejtettek ide egy jelenetet.)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!