Buzi-e vagy? Heroinista-e vagy? Halott-e vagy?

"Mindenki azt értelmez belőle, amit akar. A szülőknek ez a film azt sugallja, hogy mindent meg kell tenni a gyerekért, de aztán kénytelen hagyni, hogy olyan legyen amilyen lenni tud. A filmben a szülő útja is nehéz, meg a gyerekeké. Mindenkinek meg kell találni a saját útját. És ez nehéz. Mindenki a kielégülésre törekszik (testi-lelki), és ezt nehéz elfogadni." A film történetének törésvonalait a kísérőnk idézete kitűnően összefoglalja, de tegyük azért hozzá az alapokat is.

Adott egy ötgyerekes család, ahol a legifjabb, karácsonykor született fiú túlérzékeny, ágybavizel, később pedig nem tudja eldönteni hogy melyik nemet szereti igazán. "A gyerek megpróbál megfelelni az apjának, és ez olyan erős benne, hogy nem tudja élni a saját életét" - feddi meg szakértő szülőnk a film szereplőinek családi állapotának negatív oldalát.

Itt mindenki az?

"Egy család, ugyanaz a szülő, ugyanaz a nevelési indíttatás, és aztán mégis mindenki a maga útján teljesedik ki" - fogalmaz szakértőnk, arra utalva, hogy az egyik gyerek heroinista lesz és meghal, a második pedig a film végére rájön, hogy buzi.

"Egy szemszögből látjuk, a főszereplő fiú vívódásain keresztül. Ebből fakad a film humora is." Az Index szerint a filmben egy poén durran el ("Te jó ég, az egész családom buzi?" mondja az apa, haha.). A franciás könnyedség pedig, ami még az új hullám erényeinek maradéka a frankofón filmekben, a C.R.A.Z.Y.-ből teljesen hiányzik.

Van helyette viszont bonyolult családi tabló és jól motivált belső viszonyrendszer, a nevelési kérdésekre kihegyezve. Ennek bemutatása és dramatizálása korrektnek mondható, de se történetmesélési truváj, se különösebben kiemelkedő színészi játék nem adja meg azt a bizonyos pluszt, amitől még egy közhelykatalógus is életre kelhet.

I can getno

"Amíg gyerek, megfelelni vágyik. Utána is. De közben kíváncsi önmagára is. Próbálkozik a lánnyal, próbálja a saját életét élni"- szól a mondás túlérzékeny főhősünkről, ami mondanunk sem kell, a film végére sikerül is neki. Addig azonban egy kellemesen untató, mára már a francia (és frankofón – ez épp kanadai!) filmek védjegyévé vált szenvelgést látjuk, nagyjából a nagy semmire kihegyezve.

A zenét előtérbe helyező kampány persze átverés (David Bowie! Rolling Stones! A hetvenes-nyolcvanas évek legjobb zenéi!), alig hallunk a nevezett előadóktól értékelhető számot, ami viszont pozitívum, hogy egy snitt erejéig feltünik a keresztre feszített Johnny Rotten egy plakáton. Mivel a film át van szőve némi vallásos felhanggal is, ő legalább a helyén van.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!