A pasim pöcse fehér

Demi Moore-nak van egy rögeszméje: színészekkel szeret járni. Ha ez nem jön össze, tesz róla, hogy színészt faragjanak a barátjából. Ha törik, ha szakad. Tegye a szívére a kezét és jelentkezzen, akinek nem Demi lábaköze jut eszébe Ashton Kutcher félszeg mozis mosolyáról. A Kutcher-jelenség körülbelül mostanra fáradt el; már nem szórakoztató nézni, ahogy ez a melegbarna kutyatekintetű fiú fel-alá csahol a filmvásznon, mert ma már ott tartunk, hogy évente két filmet köpnek ki a stúdiók az ő főszereplésével.

A folyamat csúcsa és egyben legszórakoztatóbb darabja a Pillangó-hatás című zavarbaejtően rossz időutazós-pedofilos "sci-fi-thriller" volt, ahol Kutcher arcán minden egyes mondat után látni lehetett a jól végzett munka feletti örömöt: "nézd, bemagoltam, felmondtam hibátlanul". Azóta nem is kap ilyen "komoly" filmekben szerepet, inkább a romantikus vígjátékokat lőtték be neki, és jöttek is sorra: A főnök lánya, Szakítópróba, Szerelem sokadik látásra.

Egy sima, egy fordított

A legújabb romantikus darab A csajom apja ideges (Guess Who). A biztonságos esés érdekében ezt a vígjátékot kipárnázták egy-két jó színésszel, fogtak és remake-eltek egy hatvanhetes Sidney Poitier-filmet - Találd ki ki jön ma vacsorára (Guess Who's Coming to Dinner) -, ami arról szólt, hogy egy fehér lány (Katharine Houghton) fekete fiúba (Poitier) szerelmes és hazaviszi bemutatni a szülőknek (a legendás Katharine Hepburn-Spencer Tracy páros). A téma akkor mélyet ütött. Most megfordították az alaphelyzetet: Kutcher játssza a fehér fiút, Simon Greent, akivel Theresa (Zoe Saldana) sokkolja a fekete családot, főleg apját, Percy-t (Bernie Mac).

Az ötlet azért jó, mert a világ ma sem egy nagy vidám Benetton-reklám. A harlemi utcákon ma is hallani veszekedő lányokat: "nem járhatsz vele, normális vagy? Fehér!" A csajom apja ideges ezt a témát bontaná ki, de inkább az Apádra ütök-vonalat követi: Simonnal nem az a fő baj, hogy fehér, hanem hogy Percy szerint béna és sunyi - esetlenül hazudozik és még a barátnője előtt is elhallgatja, hogy elvesztette az állását -; a fiú egyszerűen nem találja a helyét Joneséknál.

A fekete-fehér csúnyaságba csak egyszer csap bele igazán a film, amikor a Jones család vacsora közben fekete vicceket meséltet az egyre jobban belemelegedő Simonnal. Érezhető, ahogy nő a feszültség, az embernek még eszébe jut Annie Hall zsidófaló nagyija is, aztán bumm, pukkan a rasszbomba. Itt még Kutcher sem olyan erőltetett, mint általában - Saldana, Bernie Mac és a nagyapát játsszó Hal Williams körbefogják és nem hagyják, hogy elbénázza a film egyetlen jó jelenetét.

Gokartoznak, kibékülnek

Átlagos, kiszámítható vígjáték egy ügyetlen fehérrel és egy tapasztalt fekete komikussal a főszerepben. Bernie Mac jó színész, mestere a látványosan elfojtott indulatoknak, és ennek a karakternek, a dúvad-de-csupaszív apának éppen erre van szüksége. Kutcher akkor a legjobb, amikor a partnerére hagyatkozva ellazul és nem próbál meg minden filmkockán sikeres fiatal színésznek látszani.

Érdekes nézni, mire jutnak ezek ketten egymással és az az igazság, hogy a végeredmény nem is annyira katasztrofális, mint amire az első néhány jelenet után számít az ember - a film azzal a bizarr alaphelyzettel indít, hogy Ashton Kutcher menő bróker a Wall Streeten, egy pénzügyi zseni, akiért versengenek a rivális szupercégek. Fantasztikus, látszik az arcán, hogy ezt még ő sem veszi be: nem is próbálja meg eljátszani az ifjú tőzsdecápát.

Szerencsére hamar feltűnik Bernie Mac és elkezdődhet a film, a nyári mozi, ahol az az egyik csúcspoén, hogy két férfi átrepül a gokartpálya sövényén, a végén pedig minden nagyon jóra fordul. A fekete-fehér-igen-nemmel majd máskor foglalkozunk.