A kapitalista társadalom beteg: önző és hitvány alakok lakják, egy szűk kisebbség kizsákmányolja a többséget, az igazság elveszett, vagy legalábbis odaát van – körülbelül ennyiben foglalhatóak össze az antikapitalista, balos és anarchoradikális mozgalmak üzenetei. Három főszereplőnk hasonlóan gondolkodik, fiatalok és nincs sok veszteni valójuk.
Jule (Julia Jentsch), Peter (Stipe Erceg) és Jan (Daniel Brühl) gazdag polgárok házaiba törnek be profi módon, de nem kirabolják, csak átrendezik azokat. Székekből rakott piramis a hall közepén, házimozi a frigóban, kanapé a medencében, és valahol elrejtve egy üzenet: „A bőség napjai meg vannak számlálva”.
Általában nem okoznak nagy kárt, csak felháborodást és félelmet keltenek. Jó hecc, vicces jelenetek, feszültség, és magánseriffkedés egyben.
Jule ráveszi Jant, hogy vicceljék meg azt a férfit is, aki miatt az elkövetkezendő tíz évben adós lesz 94 500 euróval egy koccanásos baleset miatt.
Handerberg, a „gazdag disznó" pedig tényleg disznó gazdag. A társadalmi igazságtalanság érzetének hatására Janék átrendezik a palotát, vihognak, játszanak, és alkotnak. Úgy csinálnak, mintha elmentek volna vendégségbe Handerberghez (Burghart Klaußner), esznek a tányérjából, isznak a poharából és szidják a házigazdát, szóval jól mulatnak.
Aztán maguk is meglepődnek, hogy ezt a látogatást már nem ússzák meg ingyen. A tett helyszínén felejtett mobil és a hazaérkező tulaj megváltoztatja a helyzetet. A vicces mókából testi sértés és emberrablás lesz. A három lázadó és az utált társadalmi réteget képviselő középkorú, jómódú férfi együttélésre kényszerül egy hegyi menedékházban.
Jule, Peter barátnője, felfigyel Janra, a szellemi vezérre, arra a fiúra, akinek forradalmi tervei vannak a beteg társadalom „meggyógyítására”, és eltávolodik a pragmatikus Petertől. Ők hárman azonban Handerbergre figyelnek fel, aki bevallja, hogy ’68-as fiatal volt, virággyerek, kommunákban élt és utálta a háborút, azaz pont olyan volt, mint most ők, csak megöregedett.
„Aki harminc alatt nem baloldali, annak nincs szíve, aki harminc fölött is az, annak nincs esze. Jön a ház, a kocsi, a gyerek és egyszer csak észreveszed, hogy a konzervatívokra szavazol”. Handerberg - ahogy a társadalom konszolidáltabb tagjai is – megérti a fiatalok érveit, de elítéli a tetteiket.
Merthogy az ilyesmit közönséges bűnözésnek szokták hívni. Teljesen mindegy, hogy a szerencsétlen harmadik világ vagy a kapitalisták által kihasznált néprétegek jogaiért harcol valaki, ha megsérti a magántulajdont, és korlátoz valakit a szabad mozgáshoz való jogában.
Handerberg és a fiatalok úgy tárgyalnak, ahogy a G8-ak és az antiglobalista tüntetők soha nem fognak, miközben az is kiderül, hogy a felháborodással vegyes önsajnálat már sok mozgalmat életben tartott, olyan releváns politikai erő azonban még nem volt a történelemben, amelyik az anarchizmust komolyan akarta volna.
Ebben aztán meg is egyeznek, és bár más-más okokból, eztán mindenki menti, ami menthető, ki a barátságot, ki az életét. De a szerelmi háromszög tagjai javíthatatlanok, és újabb akcióra készülnek, ezúttal azonban nem egy magánember, hanem egy összeurópai konszern ellen.
Az Edukators annak ellenére meglepően jó humorú, remek alakításokkal és dogmás stílusjegyekkel dolgozó film, hogy értékítéletet mond. Szereplőit pozitív, szerethető tulajdonságokkal ruházza fel, miközben politikai aktivitásukat balesetnek vagy éppen megbocsátható botlások sorozatának állítja be.
A konformistáknak azért fog tetszeni, mert valaha ők is voltak harmincévesnél fiatalabbak, a lázadó ifjúságnak pedig azért, mert munícióval látja el őket a következő világgazdasági csúcsra. Németországban megszületett egy válasz egy kérdésre.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon