Jó tett helyébe

Coco egy igazi középkorú lúzer, húsz éve nem látta a feleségét, a lányánál lakik, munkanélküli és faragott nyelű késekkel házal. Semmi mása nincs, csak kedves mosolya és rengeteg szabadideje. Unalmában bárkin segít, aki az útjába akad. Reménytelen kisember-sorsát egyik jó tette változtatja meg, amikor egy 140 kilométeres kitérőért cserébe kap egy nemes származású argentin dogot.

Pacsit a papának!

Lechien, ez a gyönyörű fehér dog - és "akit" igazából Bombónnak hívnak - azonban a film címe ellenére nem veszi át a főhős szerepét, hatalmas termetével nem borogat svédasztalokat, mint Beethoven, és nem old meg szövevényes bűneseteket sem, mint Jerry Lee.

Nem csinál egyebet, csak néz, és azt sem túl okosan. Ha kedve van, tűri a kiképzést, amibe újdonsült gazdája Juan Coco Villegas és annak profi segítője, a nagyszájú Walter Donado kényszeríti. A szépen ülés bajnoka, Lechien néhány hét múlva már díjat nyer a Bahía Blanca-i kutyakiállításon, Coco pedig talán életében először egy nagy kalap pezót vág zsebre.

A nem túl bonyolult történet később Bombón libidója körül forog, de hogy van-e neki, az nem fontos.

Hátrányból előny

Az eredetileg A kutya (El perro), Magyarországon érthetetlenül Bonbon, a kutya néven futó film nem sarokköve, de még csak nem is járdaszegélye a filmtörténetnek. Gyakorlatilag minden felejthető benne, a sztori, a szereplők, még a kutya is, de ez nem azt jelenti, hogy rossz film lenne.

Ebben az egyszerű, kis költségvetésű argentin filmben Szőke András fénykorát idézve saját néven szerepelnek az amatőrszintű színészek, nincs egyetlen stúdiófelvétel, de talán még sminkes sem.

Rejtély, hogy mégis miért érzi magát jól az ember Carlos Sorin filmjének nézése közben. Talán azért, mert valahogy ismerős a történetből a korrumpálható rendőr és az arabul halandzsázó, éltes korú hastáncosnő éppúgy, mint a gyermekei számától katatón állapotba kerülő fiatal férj.

Vagy egyszerűen csak azért, mert meglepően letisztult, őszinte vallomás ez a nemrégiben csődbe ment dél-amerikai ország legszegényebb vidékéről, Patagóniáról, ahol a Cocóra jellemző szolidaritás nem dicsőség, hanem elemi életben maradási technika.