Miklós
-7 °C
2 °C

Kecskébe drogot

2005.09.05. 09:40
Kapcsolódó cikkek (1)
A kritikus megpróbálja kideríteni, miről szól a filmszemle fődíjas filmje, sokat nevet, majd tanácstalanságában sztorizni kezd.
Talán még a szmóker kifejezés használatánál is kellemetlenebb az alkotók feltételezett könnyűdrog-fogyasztásából vezetni le egy filmet. Ezúttal mégis csak annyit ígérhetünk, hogy az elsőtől mindenképpen tartózkodni fogunk, az utóbbi viszont a Fekete kefe esetében sajnos megkerülhetetlen.

Hasisolajtól a krisnásokig és vissza

Fekete kefe
Klikk a képre!

Már csak a téma miatt sem öncélú jópofáskodás felvetni, hogy azok, akik a forgatókönyvet írták, legalábbis hallomásból vagy olvasmányélményeikből ismerték a kenderszármazéknak nevezett szert. A történet egyik középpontjában ugyanis egy hasisolajas táppal etetett kecske áll, aki gyomrában átalakítva az anyagot, különleges minőségű drogot szarik.

Ennél is nyomósabb érv, hogy a sztorinak még számtalan középpontja van, vagy úgy is mondhatjuk, hogy nincs egy se. A négy belassult srác a film elején egyszer csak elkezd kéményt seperni, higgyük el, ez a munkájuk, noha inkább egy csapat bölcsésznek és képzősnek tűnnek. Eljátsszák főnökük pénzét kakasokon, leejtett mobilért másznak be szingli festőcsajok ablakán, vagy papneveldébe járnak. Lottóznak, a szelvényt azonban megeszi a drogkecske, másik állatért mennek a krisnásokhoz, majd autót lopnak. Közben egy zsírfejű apát megveri a gyereke, a szomszéd öregúrnak pedig eltűnik a madárpókja.

Feledékenység

Az egész pont úgy fest, mintha Vranik Roland és Pohárnok Gergő olvasmányélményeik vagy hallomások alapján imitálták volna a marihuána hatásait a forgatókönyvírás közben. Mázlijukra az esti brain storming eredményei, a kreatív forgácsok és vicces gondolatok másnap reggel is kreatívnak és viccesnek tűntek, aminek nyilván annyira megörültek, hogy azonmód munkához láttak. A nagy sietség miatt történhetett, hogy egy munkafázis kimaradt. Elfelejtették megírni a történetet.

A filmben négy fiatal kéményseprő sodródik a jelenkori Budapest zárványvilágaiban. Kiábrándultan és egykedvűen vánszorognak át panelprolik, bunkó vállalkozók, cukormosolyú krisnások, kisstílű dealerek egymással nem érintkező buborékain.

A váratlan kezdettől a még váratlanabb befejezésig tartó darab egyébként nem csak szórakoztató, de az este további részére is programot ad, mert kényszeríti a nézőt, hogy a leghumorosabb jeleneteket már a moziból kifelé mesélni kezdje. A sztorizás végén azonban rögtön felmerül a kérdés, hogy a röhögésen túl miről is szólt ez az egész. Sajnos a választ mi sem tudjuk.

Nem Guy Ritchie

Fekete kefe
Képek a forgatásról - klikk!

Ha a Fekete kefe a szociális vándorlás filmje, akkor kiderülhetett volna, hogy mit gondolnak a felvillantott rétegekről az alkotók, hiszen végül is nem dokumentumfilmet csináltak. Ha viszont a film Guy Ritchie-féle akciómozi, szükség lett volna világos alaphelyzetre és befejezésre. A srácok nem ülhetnek a végén a rakparton, azon tűnődve, hogy mennyivel megy a Duna, miközben mi pont olyan keveset tudunk róluk, mint a film kezdetén.

A céltalan lődörgés, a semmibe tartó történet, a suta csajozások, az együgyű párbeszédek önmagukban viszont nem teszik maradandóvá a filmet. Ezek már megvoltak a Rám csaj még nem volt ilyen hatással című, kilencvenes évek eleji réteg- és kultfilmben, részben pedig a félamatőr Ponyvapottingban és a Cukorkékségben is.

A Fekete kefét mégis érdemes megnézni, mégpedig Pohárnok Gergő letisztult, egyszerre életteli és kiüresedett felvételei miatt, amik többet mondanak el a vallásból, festészetből, művészetből a rideg világba sodródó srácokról, mint a hosszasan bonyolított sztori.