Fej Beckur és a hiányzó here

2005.02.23. 13:20
Konzervatív-liberális ellentét, nyugdíjasszex, jutalomjáték Hoffmannak és de Nirónak. A Vejedre ütök szórakoztató mozi, amely nem fárasztja nézőjét olyan veszélyes kifejezésekkel, mint: forgatókönyv, vagy történet.
Ha sok a sztár egy filmben, az már eleve gyanús. Nem jó jel. Felmerül, hogy a történet hiányát próbálják a producerek hírességek szerepeltetésével ellensúlyozni, de Hollywood csillagai legjobb esetben is agyonpréselik a sztorit, elterelik róla a figyelmet.

Forgatókönyv nélkül


Tekintse meg képeinket!
A Vejedre ütök című filmhez sikerült összeverbunkolni Robert de Nirót, Dustin Hoffmant, Barbra Streisandot, Ben Stillert, és egy pillanat erejéig Owen Wilsont, ami a legrosszindulatúbb számítások szerint is legalább négy és fél sztárt jelent. Alkalmanként egy jelenetben. A fenti gondolatmenetet folytatva ebből akár arra is lehetne következtetni, hogy a készítőknek legfeljebb pár sornyi forgatókönyv állt a rendelkezésükre. A film megtekintése után persze már azt is tudjuk, mely szavak szerepeltek a papíron: zsidó, keresztény, hippi, konzervatív, konfliktus, vicces, happy end, segglyuk. A többit nyilván improvizálták.

A film első része, az Apádra ütök szép siker volt, 55 millió dolláros előállítási költségét legalább háromszorosan behozta, ráadásul a gyanakvó, korábban titkos ügynökként tevékenykedő após (de Niro), és a zavart, ugyanakkor idióta veje (Stiller) sokaknak okozott könnyen emészthető, szórakoztató perceket. Az alkotók képtelenek voltak ellenállni a dollárok csábításának, és elhatározták: folytatják a filmet, de ahelyett, hogy forgatókönyvre és egyéb felesleges hülyeségekre fecsérelték volna a pénzt, inkább szerződtettek még két hírességet. Így aztán Hoffmanra és Streisandra hárult a feladat, hogy a szexmániás, liberális Beckur (Bekúr) szülők szerepében megtartsák a filmet.

A kretén és a barom

Ami furcsa, hogy a gyanús előjelek ellenére is működik a mozi. Ha vissza kellene idézni, hogy miről is szólt a film, nehéz helyzetben lennénk, ennek ellenére pontosan emlékszünk Robert de Niro és Dustin Hoffman jeleneteire, gesztusaira, mimikájára. Remek találkozás, a két öregecskedő színész minden gond nélkül elviszi a hátán az említett (zsidó, keresztény, hippi, konzervatív, konfliktus, vicces, happy end, segglyuk) nyolc kifejezést. Persze de Niro játékában nem sok újat lehet felfedezni, de remekül hozza az első részből megismert mogorva barmot.


Klikk a képre!
Talán kicsit túlságosan is jól, néha már lapoznánk, ám ezekben a pillanatokban mindig megjelenik Hoffman, és közli, hogy hiányzik egy heréje, mondjuk. Vagy azt ecseteli, hogy milyen a hatvanas Streisanddal, filmbeli feleségével prücskölni. És mindezt szórakoztatóan teszi, látszik rajta, hogy élvezi a kretén szerepét. Oscar-díjat nem kap érte, de nem játszhat mindig autistát, az idősödő, ám erősen potens hippi apa szerepében pedig egyik legszerethetőbb figuráját hozza. És míg az ex-CIA ügynök, ultrakonzervatív, gyanakvó figurát alakító de Niro leginkább saját szerepének karikatúrája, addig Hoffman játéka, megkockáztatjuk: hiteles. Kikacsintással ugyan, de már-már életszerű.

A többiek szinte csak asszisztálni képesek, Streisand a tüzes szexterapeuta szerepében még látszik néha, Stillernek, a zavarodott, és nyilvánvalóan szexuális aberrációktól szenvedő vőlegénynek is lekevernénk néha egy pofont, a többiek viszont nem is léteznek. Persze nem is hiányoznak.

Néha azért előkerülnek olyan kínos poénok, mint klimax ellen klíma, vagy tatacici, és az is a fergeteges poénok kategóriájába tartozik, hogy a Shaq családtagjait Jól, Fej és Mell Beckurnak hívják. De ez megbocsátható, ráadásul a recept bevált: a film nyolcvanmillió dollárba került, másfélszer annyiba, mint az első rész, de már most kétszer annyit hozott a konyhára.