Hiszekegy

Anna (Ann Eleonora Jorgensen), a fiatal lelkész egy női börtönbe megy segíteni vele egykorú bűnös lelkeken. A börtönben találkozik Kate-tel (Trine Dyrholm), aki vele ellentétben nem hosszú munkával szerezte meg a hitét, hanem kapta az égből: jelenést látott, és azóta drogosokat gyógyít kézrátétellel.

Nőkről nőknek

A két nő sorsa furcsa párhuzama és ellentéte lesz egymásnak. A rab megjósolja a magát meddőnek hívő Annának, hogy gyermeket vár, ám a gyerekről hamarosan kiderül, hogy valószínűleg Down-kóros. Kate-hez, a csodatévőhöz azonban - az alázat és a keresztény megbocsátás hiánya miatt - csak túl későn mer segítségért fordulni a lelkésznő. Kate ugyanis azért van börtönben, mert heroinista korában a lakásban felejtette négy napra a kisgyermekét, és az szomjan halt.

Annette K. Olesen ez a fiatal, dán rendezőnő nőkről csinált filmet, nőknek. Ezt jól mutatja az IMDb nem reprezentatív statisztikája, amely szerint a filmet minden korosztályban a női szavazók pontozták magasabbra. A maximum pontszámot azok a 45 éven felüli nők adták, akiket talán a legjobban érintett a késői terhesség és a kromoszómahiba miatt bekövetkező abortusz problémája.

A film felvetéseivel jellemzően a legkevésbé a 18-29 év közti férfiak tudtak azonosulni. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a Bűnöket csak barátnőkkel szabad megnézni, a férfiakra is ráfér néha az okulás.

Úrvacsora

Igazi dogmafilmhez méltón Olesen alkotása nem finomkodik. A két nő frontális és tragikus ütközése már-már bergmani hangulatot idéz. Mediátorok ők, Anna a kegyetlen Isten és a halálos bűnt elkövetők, Kate pedig a megbocsátó Isten és az eltévedt báránykák között közvetít. Ők ketten sorsszerűen saját hitük foglyai és áldozatai lesznek, feloldozás nélkül.

Sötét és kemény pszichodráma ez, és akkor még a mellékszereplőkről nem is beszéltünk. Frankről, Anna férjéről (Lars Ranthe), aki ugyan szereti a „papszexet”, de a magzat betegségével már nem hajlandó szembesülni, és minden hazugságba fejest ugrik, ha cserébe valamennyire is kívül kerülhet az eseményeken.

Jossiról, a díler rabról (Sarah Boberg), aki kindertojás-kapszulákba rejtett extasyt dug a vaginájába a látogatásra érkező kiskorú gyermekei előtt. A szerencsétlen Marionról (Sonja Richter), aki agyonverte italozó, erőszakos férjét, és a megkönnyebbülés helyett börtönben senyved. És a naiv fegyőrről (Nicolaj Kopernikus), aki tiltott szerelembe esik Kate-tel.

Dogmamámor

A szinte már kibírhatatlanul nyers történetet és a szenvedélyes színészi játékot csak fokozza a már életében halhatatlanná lett Lars von Trier és Thomas Vinterberg nevéhez kötödő dogmamozgalom vizuális világa.

A durva kézikamerás felvételek, a néhol alig hallható hang, a bevilágítatlan terek, egyszóval a home video-fíling azt az érzést kelti, mintha magunk is a börtönben lennénk.

A steril, minden vizuális trükköt nélkülöző képsorok pedig szinte kikövetelik maguknak, hogy komolyan vegyük ezt a drámát, ezt az életet, ahol a hibás génállományú, négyhónapos magzatokat a saját hüvelyükkel megfojtva szülik meg a hitüket elvesztett majdnemanyák.

A Bűnöket kismamáknak, kisgyerekes anyukáknak, és 18 év alattiaknak megnézni nem ajánlott, mindenki más egy sötét felleges estén nyugodtan elzarándokolhat a Művész vagy a Toldi moziba, felejthetetlen napja lesz.