Judit
-2 °C
8 °C

Beszívott kéményseprők és hoppon maradt nyilasok

2005.02.04. 12:50
A budapesti alternatív-beszívott szubkultúra széteső vígjátékától a műszemétben hempergőző cigánytáboron át a vérfagyasztó PowerPoint-miséig. Beszámolónk a Szemle harmadik napjáról.
Vranik Roland: Fekete kefe
Földes András

Az ember manapság, nagy nyilvánosság előtt nem szívesen használja a beszívott szót, ha csak nem akar a kínos lazaság álarcában tetszelegni. A Fekete kefe esetében a kifejezés azonban megkerülhetetlen, és egyúttal mindent el is mond a filmről. Majdnem mindent.

Fekete kefe A négy beszívott, balek kéményseprő szerencsétlenkedése a napégette, budapesti háztetőkön azért egyáltalán nem annyira kellemetlen. A négy érzékeny lelkű srác kényszerből kéményt seper az arctalan Gazdag Vállalkozónak, miközben megpróbálja megszerezni a nagy lét kakasviadalon, lottón és különleges, indián recept szerint, kecskével előállított könnyűdrogon. A szubkulturális kultmozinak készült darab vicces párbeszédei, suta csajozásai, jellegzetes arcai, furcsa élethelyzetei összességében viszik a filmet. Erejéből pedig csak az von le kicsit, hogy a Fekete kefében vázolt életérzést leginkább a szubkultúra tagjai értékelik majd, akik amúgy nem csak a helyzeteket ismerik, hanem a budapesti romszórakozóhelyekről magukat a színészeket is.

A Fekete kefe ebben a széttartó, bohém-szplínes műfajban már a sokadik kísérlet: nem mond sokkal többet, mint a Rám csaj még nem volt ilyen hatással, a Ponyvapotting, vagy a Cukorkékség. A forgatókönyvírók energiáikat mintha inkább a frappáns jelenetek csiszolására fordították volna, a történet pedig elnagyolt maradt. Pohárnok Gergő zseniálisan komponált felvételei, amik egyszerre élettel teliek és kiüresedettek, többet mondanak el a vallásból, festészetből, művészetből a rideg világba sodródó srácokról, mint a hosszasan bonyolított sztori. A filmet ezért a másfél órás vizuális élvezetért kell megnézni.

Pejó Róbert Adrián: Dallas Pashamende
Thüringer Barbara

Dallas Pashamende A kolozsvári, pataréti szeméttelep mellett élő, vegyes nemzetiségű cigányok annak az általunk ismert valóságnak a legszélére szorultak, aminek látványa dermesztő, megemészthetetlen. Ehhez képest Pejó filmje egy környezetbarát szemétdombbal, egy bajszát bevállalósan megnövesztő, megdöbbentően hiteles Gryllus Dorkával, autentikus statisztériával, és egy alig hihető történettel operál. Történetét, helyszínét egy létező valóságból kölcsönzi, de úgy tűnik, hogy nincs az az akarat vagy tehetség, ami ilyen helyzetben - ki tudja miért - ne jobb színben tüntetné fel a valóságot egy játékfilmben; rendkívül erőltetten és hiteltelenül.

Pejó filmjének szereplői két falubolondját is tartanak, hangversenyzongorát találnak a lomok között, medvét hagynak örökségül az apja temetésére hazadácsiázó kimosakodott cigányembernek, aki tíz év után egy kicsit sem húzza el az orrát a nem létező bűztől. Mi kell még egy cigányfilmhez? Mocsok, vér, káromkodás, tűz, halál, és sok-sok sztereotípia. Magyar Cigányok ideje Pejó módra. Kár, hogy Kusturicát nem nagyon szeretik otthon. Bővebben>>>

Szirtes András: Dear Daughter
Nagy László

Riporterünkből Szirtes András Dear Daughter című filmje után csak egy tócsa maradt. Utolsó feljegyzései ezek voltak: "Mi lennék, ha szívedet szeretném összetörni csak úgy dokumentatíve? Valami Piaget-féle! Rátartanám az objektívet kiszolgáltatott kölkömre. Lennék operatőr, rendező, meg neki - a kis hülyének - az istene, akinek a fejéből kamera nőtt."

Papp Gábor Zsigmond: Hamvazószerda
Tóta Árpád

Hamvazószerda A nyilaskormány által a német birodalomba menekített ezerhatszáz műegyetemista története érdekes, bár nem életbevágó világháborús adalék; bevallottan apróbetűs téma, de aki szereti a közelmúlt történelmét, az végig fogja nézni, mert tisztességesen megcsinált a film. A jövő mérnökeit egyébként azért küldte a Birodalomba a Szálasi-adminisztráció, hogy a végső győzelem után visszatérve segítsenek újjáépíteni az országot. Nem deportálás: volt mit enniük és volt hol lakniuk, nem bántotta őket senki. Megúszták még a drezdai bombázást is egy halottal, viszont tanúi is lettek, úgyhogy most plasztikusan elmesélhetik, milyen is, amikor napok alatt elpusztul egy nagyváros. A háború végeztével egyébként többségük visszatért, és a végső győzelem után segített újjáépíteni az országot, vagyis a nyilasoknak igazuk lett ebben a részletben, csak éppen a végső győzelem nem lett az övék.

Radó Gyula: Fény-kép
Szily László

Az Hommage a Moholy-Nagy László-felirat megjelenésekor már nem lehetett menekülni. Pedig kellett volna. Ja, és előtte még százszor beleüvölteni a Fény-Kép cím kitalálójának a fülébe, hogy gyorsuló világunkban. Megdöbbentő formai kísérlet ez a dokumentumfilm amúgy. A PowerPoint prezentációk világát ötvözi a hetvenes évek alternatív színházának jegyeivel, mátrixos hangulattal fűszerezve. A filmidő nyolcvan százalékában ugyanis állóképeket - fotókat - látunk váltakozni, baromi ronda fontból szedett címekkel megbolondítva. A maradék húsz százalékban egy meglehetősen bögyös, kisestélyis nő tűnik fel egy kiterjedés nélküli, sötét térben, a háttérben valami kavargó fényjelenséggel, amiről a végén kiderült, hogy lézer. A nő azonban nem vezet el minket a Kulcskészítőhöz, sőt arról sem beszél, hogy merre is foszladozik a valóság szövete, ellenben meglepően TIT-es ízű, száraz előadást tart Moholy-Nagy fotóelméletéről. Legalábbis furcsa próbálkozás, a közönség reakcióit sajnos nem tudtuk kikémlelni, mert a tömeg nem érte el a kritikus mennyiséget.