Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Egy gésa kiherélt emlékiratai

2006.03.23. 16:43
Hiába japán szamurájharcosként és kínai wuxia-hősnőként ismert sztárok a főszereplők, hiába a tört angol, a divatbemutatóra illő japán ruhák, hiába a gésatörténet, a keserű szerelmesfilm lényege mégis hollywoodias: közhelyekre épült. Tudjon meg mindent a gésákról, amit már eddig is tudott!

1997-ben jelent meg Arthur Golden Egy gésa emlékiratai című bestsellere, amiben Mimeko Ivaszaki nevű gésa emlékeit vetette papírra. A történetet a gésahagyományokkal ellentétben nem változtatta felismerhetetlenné, viszont kicsit bulvárosított rajta, így sikeres, izgalmas és könnyen olvasható regény lett.


Klikk a képre!

Az ez alapján készült film is könnyen érthető, csak közhelyes és unalmas. Pedig jó az alaptörténet, szépek a nők, szépek a ruhák, és mégis. A narrátor megmaradt szövegéből kliségyűjteményt lehetne összeállítani, az érdekesebb jeleneteket le sem forgatták, a színészeket pedig többnyire csak a ruha teszi. Hiába a sok erény, sajnos ennyi elég ahhoz, hogy szép altató legyen a Chicago rendezőjeként ismert Rob Marshall új filmjéből.

A történet szerint a szegény családból származó kislányt eladják Kiotó előkelő gésanegyedébe, ahol minden pillanatát megkeseríti az ottani ház gonosz és féltékeny gésája (Gong Li). De Szajuri szívósan viseli a megpróbáltatásokat, mert egyszer egy idegen férfi kedves volt hozzá, és célja hogy gyönyörű gésaként a közelébe kerülhessen. Nem lesz nehéz sikeresnek lennie, hisz szürkéskék szemével igazi unikum a japánok között. Sőt még a kínaiak között is.

Angolul beszélő kínaiak

Ugyanis a legismertebb kínai sztárok játsszák a három főbb szerepet: az 1993-as Isten veled, ágyasom!-ból ismert 40 éves Gong Li a gonosz Hatsumomo szerepében elvinné a hátán az egész filmet, ha ő lenne a főszereplő. Így csak a harmadát viszi. Olyan összetetten ábrázolja a gonosz figuráját, hogy még a féltékenységével is jobban tudunk azonosulni, mint Szajuri reménytelennek tűnő szerelmével.

Zhang Ziyit a kék kontaktlencsével tündöklő főszereplőt eddig a Repülő tőrök klánja és a Tigris és Sárkány wuxia-üdvöskéjeként ismerhettük. Ezekben a kínai kardozósfilmekben minden fizikai törvényt meghazudtolva mászkált a falakon, röpködött a levegőben, most csak szimplán gyönyörű. Filmbeli pártfogója és tanítója Michelle Yeoh (kínai filmek sztárja, de eredetileg maláj szépségkirálynő) le is játssza a vászonról, ami Yeoh érdeme mellett Ziyi vázlatosra írt figurájának is köszönhető.

Arthur Golden regényéből csak egy történetszálat vesz át a film, a stílust és izgalmat kevésbé. Mellékesen unalmassá teszi például a könyv legérdekesebb részét, Szajuri szüzességének elvesztését, amiben az öreg orvos összegyűjti a lány vérét és beteszi a fiolát a gyűjteményébe. Ugyanez egy semmitmondó jelenetben köszön vissza a filmen, és csak annyit látunk, hogy az orvos a lány fölé hajol.

Hasonló a helyzet az elérhetetlennek tűnő férfi figurájával: a könyvbeli kedves, de az utolsó pillanatig hideg elnök, aki sokáig nem tanúsít érdeklődést a főhős iránt, a filmben teljesen ki lett herélve: annyira jóságos, hogy az egyszerűség kedvéért folyamatos odaadással néz a nőre, szabadidejében pedig rezignált. Ken Watanabét láttuk már jól játszani Az utolsó szamurájban és a Batman kezdődik!-ben, de ezúttal csak olyan, mint egy odatévedt statiszta.

A sűrű gésabölcsesség álmosít

Gésasztorik:

Miután 1997-ben megjelent Arthur Golden Egy gésa emlékiratai című regénye, Mimeko Ivaszakit, akiről a főszereplő gésát mintázta, több halálos fenyegetés is érte. A gésák legfőbb kötelezettségei közé tartozik ugyanis, hogy ismerőseikről semmiféle információt nem adhatnak ki. Ivaszaki nehezményezte, hogy a regényíró nem változtatta felismerhetetlenre a történetét és sokat bulvárosított rajta. Az exgésa be is perelte Goldent, amiért az nem tartotta magát megegyezésükhöz, miszerint a történetben senki nem ismerhet magára. Golden regénye után egyre divatosabb lett feltárni a titokzatosnak tűnő gésák világát Az Egy gésa emlékiratai címszereplőjének mintája Mimeko Ivaszaki később maga is megírta élettörténetét, Gioni gésa címmel, majd egyre másra jöttek a gésakönyvek és gésamemoárok, úgy, mint például Kiharu, a gésa, a Szamurájok, A cseresznyevirágok hölgye stb. A gésák aranykora a 19. század végén - 20. század elején volt, amikor több ezren is működtek és tanultak. A második világháború után a megváltozott értékrend következtében számuk meglehetősen csökkent, ma már csak néhány százra ha tehető Kiotóban, ahol hagyományosan tanultak és éltek a gésák.

Az amerikai rendező gésafilmje egy 1895-ös Lumiere-mozira emlékeztet, ahol az eredeti képsorokat leforgatták japán miliőbe helyezve, hogy a néző lásson mozgó képeket egzotikus külsejű emberekkel. A várakozásokkal ellentétben Marshall filmjéből nem tudunk meg többet a gésákról, mint ami eddig is köztudott volt, vagyis a gésák nem kurvák, hanem a szórakoztatás művészei. Ez nem is lenne baj, mert egy szép szerelmi történetet bárki szívesen végignéz, de mikor a többször remélt stáblista helyett sokadszorra is egy újabb gésabölcsességet kapunk a nyakunkba, akkor hiába a világháború, a cseresznyevirág, az újjáépítendő gyár, már az sem érdekel, hogy a végén egymásra találnak-e a szerelmesek.

Maximum a körítést nézegethetjük: gyönyörűek a képek, gyönyörűek a jelmezek és élvezet nézni a vásznat. Nem csoda, hogy az operatőr, a látvány- és a jelmeztervező kapott Oscar-díjat. A gésák ruhái, tradicionális hajkoronái a 21. századi néző ízlését szolgálják ki, a modernizált ruhák is csak részben korhűek. Aki rajong a divatbemutatók világáért annak különösen ajánljuk, bár csak ennyi 140 percig még nekik is sok lehet.

Az Egy gésa emlékiratai vasárnap délutáni alvás helyett kellemes kikapcsolódás anya-lánya párosoknak. Az igazi gésafilmre azonban még várnunk kell.

Gésatörténelem:

A gésa szó jelentése művész, és az első gésák az Edo-kor elején, 1600-as években tűntek fel. Ezek a gésák férfiak voltak, a vigalmi negyedek prostituáltjait és vendégeit szórakoztatták, többnyire mulattatóknak, dobosoknak hívták őket. 1751-ben egy simabarai bordélyházban a vendégek meglepetésére egy női dobos tűnt fel a zenészek között, akit társai geikónak hívtak. Ezt a szót Kiotóban a mai napig használják a gésa szinonimájaként. 1780-ra a női gésák száma meghaladta a férfiakét, és 1800-ra a gésa szón már egyértelműen a nőket értették. A vendéglátás az Edo-korban (1600-1867), különös tekintettel a női szórakoztatás ágazataira, a kormány szigorú ellenőrzése alatt állt. A prostituáltak mellett a szórakoztatás előkelőbb és kulturáltabb módját biztosító nők is engedéllyel ellátott mulatónegyedekben működhettek. Ehhez a felsőbb osztályhoz tartoztak a gésák, akiknek hatóságilag tilos volt nemi kapcsolatot létesíteni vendégeikkel, és akik később teaházakban szórakoztatták vendégeiket. A városi szórakoztató negyedek kedvelt búvóhelyei voltak a bűnözőknek és az 1850-es évektől kezdve az egyre növekvő létszámú politikai ellenzék tagjainak is, akik később jelentős politikai személyekké válva korábbi gésavendéglátóikat vették el feleségül, ezzel indítva a gésaszakma felszabadítását, melynek hatására a gésák már nemcsak a társadalom legműveltebb alakjai lettek, hanem legmodernebb, legdivatosabbak is. A második világháborút követő időszakokban egyre-másra jelentek meg az álgésák. Gésának lenni magas rangú tisztég és rengeteg financiális befektetést igényel, hiszen hat éves koruktól nevelték őket a beszéd, a zene és a tánc "művészeivé", ezért később kialakult azoknak a szórakoztató lányoknak az intézménye, akik funkciójukat tekintve szintén társalgás-éneklés jellegű szórakoztatásnak felelnek meg, viszont nem szükséges feltétlenül a művelt háttér. Ma hoszteszeknek nevezik őket, és minden Japán nagyvárosban több száz ilyen hoszteszklub működik.