Indul a bakterház 33 1/3

A premier előtti vetítéseken teltház volt, és bár szociológiai felméréseket nem végeztünk, de míg a corvinos díszbemutatón alig a negyede nevetett a közönségnek, a Puskin moziban a film poénjait a közönség nyolcvan százaléka hallhatóan élvezte. Nem a borzalmas humorérzékem miatt kerültem a maradék halmazba, hanem mert kiismerhető volt a sztori és a poénok. Tehát: működik a film, még ha nem is tetszett nekem.

Az Indul a bakterház volt Koltai Róbert egyik legnagyobb sikere, egyben apám legtöbbször hivatkozott filmje addig, amíg nem vettünk egy videólejátszót. És a Megy a gőzös kimondva vagy kimondatlanul, de annak a folytatása. A helyszín Ivaros peremvidéke abból az időből, amikor a vasút volt az egyik kapcsolat a központtal, ezért különös elismerést jelent állomásfőnöknek lenni.

A rendező most láthatóan az Emir Kusturica és Mihályfi Sándor (Indul a bakterház) által kitaposott, már régen elhasznált útra lépett. Vannak cigányok, falusi hangulat, színes osztályharc, popslágerek és balkáni ütős-fújós is. A Megy a gőzös arról a barcikai ősanyáról szól, ami az utóbbi hetekben egy médiahack formájában bejárta a sajtót. Két csendőr, Szabó Győző és Pindroch Csaba kíséretében egy díszvonaton viszik körbe az országban mutogatni, de az ivarosi béres ivadéka a családi vendetta okán az állomásfőnök disznóólába irányítja a szerelvényt.

A film megmentőjének szerepében Grecsó Krisztián írót kell méltatni valószínűleg, legalábbis ő jegyzi a korrekt forgatókönyvet, amihez az irodalmi munkásságából hozza azt a különös falusi nyelvet, amit a Pletykaanyuval és az Isten hozott című könyvekkel megteremtett.

Az írónak ez a második forgatókönyve a Szőke András rendezte Hasutasok után, ami egy gyenge vasutasfilm. A tematikára rákattanva Grecsó írt még egy sztorit belőle, mert ismeri a népi szatírát és mindenkinél színesebben és érdekesebben képes a falut ábrázolni. És tud történetet mesélni, ami egészen fura manapság a magyar filmben, még akkor is, ha a Megy a gőzös egy rendkívül egyszerű, népmesei hagyományokra visszatekintő mozi. A béresfiú bosszút áll átcseszett apjáért a falu királyán, az állomásfőnökön. A Háromszor adja ezt Ludas Matyi vissza-narratíva kevés, de működik, azért a biztonság kedvéért belekeverik a barcikai ősanya utaztatását is, hogy a két történetszál találkozzon és beinduljon a karnevál.

A kilencvenperces film alapvetően a szituációs poénokra épül, valamint a Grecsó által megteremtett nyelvre, amelyek így együtt sorra adják a magas labdákat. Koltai meg jó humoritsaként tudja, mit kell lecsapnia. Persze sok mindent pályán kívül csap le, például az teljesen felesleges és undorító, hogy lehugyozza a csendőrök arcát.

A film egyik nagy előnye, hogy Koltai nem akar színművészkedni, mint a Világszámban, a Csocsóban, a Hyppolitban, az Ámbár tanár úrban és sok másban. A színész-rendező már nagyon régen elnyűtte ezt a keserű, sírva nevető kisember karaktert, amitől a filmjei olyan emelkedett sorstragédiává válhattak volna, de valójában ezért nem működnek.

Mivel nagyon sok színész és nem-színész felbukkan, ezért rangsorolni vagyunk kénytelenek: az összes közül Pogány Judit a legjobb, folyamatosan megszívatják, de szomorú, öregasszonyos tekintetével mindig jól kerekedik ki mindenből. Az elképzelt verseny második helyezettje a Csuja Imre, aki vajdaként nagyon keveset beszél, de bevakszolt szemmel annál csúnyábban néz. Lázár Kati meg egyszerűen rémisztő.

A dobogóra helyet kell szorítani a cigánylányt alakító Egres Katinkának, aki Szaffi-szerű szépség, és bár örültünk, de nem értjük, miért volt szükséges a rendezői koncepció szerint telibe mutatni a mellét. Ahogy a mellhez hasonlóan érthetetlen Hajós András szereplése is (bár neki kevésbé örültünk), aki egy már unalomig ismert Monthy Python-poént ad elő, amit legutóbb a Shrekben játszottak el a vakegerekkel. Persze a közönség harsányan nevetett, mert Koltai nem akar moralizálni, keserédesen humorizálni a velünk, kisemberekkel elbánó sorson.