Eltéveszteni az ajtót és belebújni valaki másnak a bőrébe örök vígjátéki kellék. A zilált életű Anna (Sandrine Bonnaire) a pszichiáter helyett az adótanácsadóhoz fordul lelki vigaszért. William (Fabrice Luchini), a könyökvédős, elvált hivatalnok pedig meghallgatja. A vígjátékból akkor lesz dráma, amikor Anna rájön, hogy becsapták és mégis - büntetésből vagy bizalomból - továbbra is eljár az adótanácsadóhoz. De nem kell megijedni, Patrice Leconte mindkét műfajban otthon van.
Analízis
Az Intim vallomások többnyire háromszereplős és egyhelyszínes kamaradarab az uralkodásról. Az elnyomás - bármily szomorú ez - az ember sajátja. Mindenki talál magának uralkodót, és szerencsés időkben mindenkinek más-más a zsarnoka.
Annának a férje (Gilbert Melki), egy részlegesen lebénult, impotens férfi, aki elveszítve önbizalmát a feleségére önti minden kétségbeesett, szexuálisan frusztrált gondolatát.
Williamnek a "betege" lesz az uralkodója, teljesen összezavarja a nő, és a beteg férj a háttérben, aki követeli, hogy felesége tartson szeretőt. Ki más lenne a szerető, ha nem ő, az adótanácsadó álpszichológus, aki egész életét szülei lakásában töltötte, ott van az irodája, az apjától örökölt foglalkozásával és titkárnőjével.
Terápia
Ahogy a portásnőnek a brazil sorozatok, a klausztrofóbiásnak a kényszer-liftutazás, a titkárnőnek a chips, a pszichológusnak a pénz, úgy Annának a beszéd, Williamnek pedig a hallgatás a kívánatos terápia.
Az ülések egyre intenzívebbek lesznek, és lassan nem marad más csak feszült, rémült pillantások, idétlen kérdések, pillanatszülte válaszok. A kezelések közötti időkben pedig finom, de apró változások, jellemfejlődés, és egymásra találás, mely szerencsére még az első csók előtt nekünk, nézőknek véget ér.
Leconte bámulatosan finom, elegáns és mértéktartó megoldásokkal dolgozik, így lesz filmjéből a szakadék felett sikerrel egyensúlyozó, minden pillanatában fogva tartó mű. Ünnepi pillanat ez, érdemes kiélvezni; mozi helyett otthon egy pohár borral a macska oldalán.
Rovataink a Facebookon