Egy üres folyosó vagy egy furcsa tekintet azonban lehet olyan félelmetes, hogy pár napon át este felhúzom a redőnyt, bekapcsolva hagyom a rádiót, és ellenőrzöm a menekülési útvonalakat lefekvés előtt. Minden hibája ellenére ilyen film a Kör 2 is, amit éppen ezért mindenkinek bátran ajánlhatok, akinek már elege van a hollywoodi horrorfilmek sikoltozó kiscsajaiból, az őrülten vigyorgó metroszexuális tinikből és a kamerára fröccsenő művérből, vagy csak szeretné egy nagy adag józanító rémülettel kilúgozni az agyát, hogy a mindennapi gondok: a tapló főnökök, tönkrement kapcsolatok és elromlott mosógépek helyett körülbelül két órán át csak a puszta túlélés foglalja el a gondolatait.
A remake külön úton
A Kör 2 nem az eredeti japán film folytatásának remake- je, hanem a remake folytatása, hiszen Japánban Ringu néven futó horrorszéria második epizódja jelentősen eltér a Kör 2-től, ráadásul a mangafilm, a robotkutya és a vagina ízű ajakfény országában már túl vannak a harmadik részen, amit, hogy semmi ne legyen olyan egyszerű, Ringu 0 néven mutattak be a tokiói mozik.
A Kör 2-t viszont ugyanaz a Hideo Nakata rendezte, aki a japán trilógia részeit, így a horrorfilmek ázsiai mestere tulajdonképpen már negyedik filmjét szenteli a kísértetlánynak, aki, a két zúzás közt megpihenő headbengelő metálosokhoz hasonlóan, az arca elé kotort hajával takarja el sátáni tekintetét.
A hollywoodi sorozat második részének elején Rachel kisfiával, Aidannal Seattle-ből egy csendes oregoni városkába, Astoriába költöznek, hogy elfelejtsenek mindent. A kisfiú ugyan még verejtékben fürödve ébred reggelente az átélt események nyomasztó emléke miatt, de a csendesen susogó fák és a rémfilmekből már ismerős kisvárosi toposzok ellenére Rachel nem sejt semmit a közelgő veszélyről, talán, mert fogalma sincs arról, hogy éppen a második rész elején tartunk. Sőt főhőseink bizakodását mi sem jellemzi jobban, hogy a nappaliban ott a nagyképernyős televízió és a videómagnó is.
De aztán furcsa haláleset történik a kisvárosban, a fiatal áldozatra félelemtől eltorzult arccal találnak rá a rendőrök saját lakásában, és a padlószőnyeg is vízben tapicskol. Rachel már tudja mit jelent mindez, és úgy dönt, felveszi a harcot Samarával, a gonosz szellemmel.
Magánügy
A Kör 2 erejéből jelentősen visszavesz az a bizonyos kettes, hiszen a kazetta szemcsés képei már nem rejtenek sok titkot, a félelmetes kút mélyét is láttuk már, sőt azt is tudjuk, hogy milyen, ha Samara elősettenkedik a képcsőből. Nakata éppen ezért kicsit megkuszálta a történetet, ne hogy már azt higgyük, hogy minket nem érhetnek meglepetések. Samara már nem csak videókazettán keresztül támad, és nem is csak arra utazik, hogy halálra rémissze áldozatait.
A nagy csavarok közt azonban valahogy elveszik a történet, ráadásul egy idő után már nem egy gonosz szellemek elől menekülő nőt látunk, hanem egy hőst, aki szembeszáll a sötét erőkkel, még jó, hogy nincs olyan jelenet, amiben Rachel hosszan válogat a történetbe hirtelen felbukkanó gépfegyverek, szamurájkardok és gyalogsági aknavetők között. Oda a misztikum jó része, ráadásul már nem érezzük, hogy ez akár velünk is megtörténhetne, hogy akár a mi tévénk belső oldalát is megkocogtathatná Samara, már nem kapaszkodunk olyan erősen a szék karfájába, és nem esszük monoton idegességgel a popcornt. Ez már nem a mi történetünk, ez már Samara és Rachel harca, és ők ugyebár Oregonban vannak, mi meg itt a Körúton.
Ennek ellenére, amikor a tévéképernyőn újból felvillan a kút, és újból látjuk a hosszú hajú lányt, amint felfelé kapaszkodik, egyenesen felénk, a nézőtéren garantáltan mindenki hallgatni fog, még azok is, akik egyébként hangos, erőltetett nevetéssel szokták oldani a szorongásukat.
Aki utálja az újságírókat, jól szórakozott volna a Titanic fesztivál utolsó előtti napján, ugyanis annyi összekuporodva rettegő zsurnalisztát ritkán látni egy kupacban, mint a Két nővér című dél-korei horror sajtóvetítésén. A kör kis túlzással kedélyes délutáni rémfilm ehhez képest, egy idő után a már közeli felvételeket is csak az ujjai közül kipislogva meri nézni az ember, de még így is megugrik egy-egy sportszerűtlenül zenekari tussal megtámogatott ijesztgetésre. Tegyük hozzá, a film nem csupán egy horror, bugyuta történettel, mint A kör, sőt, ha a horrorelemeket kivennénk belőle, megrendítő művészfilm lenne az eredmény. Az erősebb idegzetű filmrajongók egyúttal gyönyörködhetnek a nagyon szépen fényképezett belső terekben és abban, ahogy az operatőr egyre bensőségesebb viszonyba kerül a különböző textilekkel.
A cselekmény szerint a két nővért, Su-mit és Su-yeont elmegyógyintézetből hozzák haza, ekkor kezdődnek a családi házban a rémségek. A film egy családi tragédia története, mint ahogy a programfüzet felhívja a figyelmet, a Rózsavirág, vörös lótusz című koreai népmese feldolgozása (olyannyira, hogy a Su-mi és Su-yeon nevek állítólag egyenesen rózsát és lótuszt jelentenek). Megjelenik a japán horrorokból ismert hosszúhajú démon koreai megfelelője is, a talán legfélelmetesebb jelenetben, amit valaha mozivásznon láttam. Mindehhez jön a zseniálisan széttöredezett történet, amit utólag kell összeraknia a nézőnek, és nem is hagyja nyugodni, míg minden részletet meg nem ért. Egyelőre úgy tűnik, hogy a filmet itthon nem fogják forgalmazni, de érdemes valahogy beszerezni mindenkinek, aki szereti a keleti horrort, az biztos, hogy ez a műfaj egyik kiemelkedő darabja.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon