Retteg a popcorn

Van, aki szerint a rémület másfél liter vér után kezdődik, aki úgy gondolja, hogy nincs is félelmetesebb, mint egy 16:9-hez képarányú nyálkás szörnyfej, amint éppen kettéharap egy terhes anyát, jobb esetben egy nagymellű szőke nőt. Én speciel egy filézőkéssel hadonászó kisnyugdíjastól is beszarnék az életben, de a moziban ülve legfeljebb jobban kapaszkodom a karfába, ha megjelenik egy újabb szörny, vagy ha a rohadó arcú tömeggyilkosok szakmájuk gyakorlásába kezdenek, és esetleg eltakarom a szemem, ha a kamera hosszan elidőzik azon, ahogy a motoros fűrész elakad a bordák közt.

Egy üres folyosó vagy egy furcsa tekintet azonban lehet olyan félelmetes, hogy pár napon át este felhúzom a redőnyt, bekapcsolva hagyom a rádiót, és ellenőrzöm a menekülési útvonalakat lefekvés előtt. Minden hibája ellenére ilyen film a Kör 2 is, amit éppen ezért mindenkinek bátran ajánlhatok, akinek már elege van a hollywoodi horrorfilmek sikoltozó kiscsajaiból, az őrülten vigyorgó metroszexuális tinikből és a kamerára fröccsenő művérből, vagy csak szeretné egy nagy adag józanító rémülettel kilúgozni az agyát, hogy a mindennapi gondok: a tapló főnökök, tönkrement kapcsolatok és elromlott mosógépek helyett körülbelül két órán át csak a puszta túlélés foglalja el a gondolatait.

A remake külön úton

A Kör 2 nem az eredeti japán film folytatásának remake- je, hanem a remake folytatása, hiszen Japánban Ringu néven futó horrorszéria második epizódja jelentősen eltér a Kör 2-től, ráadásul a mangafilm, a robotkutya és a vagina ízű ajakfény országában már túl vannak a harmadik részen, amit, hogy semmi ne legyen olyan egyszerű, Ringu 0 néven mutattak be a tokiói mozik.

A Kör 2-t viszont ugyanaz a Hideo Nakata rendezte, aki a japán trilógia részeit, így a horrorfilmek ázsiai mestere tulajdonképpen már negyedik filmjét szenteli a kísértetlánynak, aki, a két zúzás közt megpihenő headbengelő metálosokhoz hasonlóan, az arca elé kotort hajával takarja el sátáni tekintetét.

A hollywoodi sorozat második részének elején Rachel kisfiával, Aidannal Seattle-ből egy csendes oregoni városkába, Astoriába költöznek, hogy elfelejtsenek mindent. A kisfiú ugyan még verejtékben fürödve ébred reggelente az átélt események nyomasztó emléke miatt, de a csendesen susogó fák és a rémfilmekből már ismerős kisvárosi toposzok ellenére Rachel nem sejt semmit a közelgő veszélyről, talán, mert fogalma sincs arról, hogy éppen a második rész elején tartunk. Sőt főhőseink bizakodását mi sem jellemzi jobban, hogy a nappaliban ott a nagyképernyős televízió és a videómagnó is.

De aztán furcsa haláleset történik a kisvárosban, a fiatal áldozatra félelemtől eltorzult arccal találnak rá a rendőrök saját lakásában, és a padlószőnyeg is vízben tapicskol. Rachel már tudja mit jelent mindez, és úgy dönt, felveszi a harcot Samarával, a gonosz szellemmel.

Magánügy

A Kör 2 erejéből jelentősen visszavesz az a bizonyos kettes, hiszen a kazetta szemcsés képei már nem rejtenek sok titkot, a félelmetes kút mélyét is láttuk már, sőt azt is tudjuk, hogy milyen, ha Samara elősettenkedik a képcsőből. Nakata éppen ezért kicsit megkuszálta a történetet, ne hogy már azt higgyük, hogy minket nem érhetnek meglepetések. Samara már nem csak videókazettán keresztül támad, és nem is csak arra utazik, hogy halálra rémissze áldozatait.

A nagy csavarok közt azonban valahogy elveszik a történet, ráadásul egy idő után már nem egy gonosz szellemek elől menekülő nőt látunk, hanem egy hőst, aki szembeszáll a sötét erőkkel, még jó, hogy nincs olyan jelenet, amiben Rachel hosszan válogat a történetbe hirtelen felbukkanó gépfegyverek, szamurájkardok és gyalogsági aknavetők között. Oda a misztikum jó része, ráadásul már nem érezzük, hogy ez akár velünk is megtörténhetne, hogy akár a mi tévénk belső oldalát is megkocogtathatná Samara, már nem kapaszkodunk olyan erősen a szék karfájába, és nem esszük monoton idegességgel a popcornt. Ez már nem a mi történetünk, ez már Samara és Rachel harca, és ők ugyebár Oregonban vannak, mi meg itt a Körúton.

Ennek ellenére, amikor a tévéképernyőn újból felvillan a kút, és újból látjuk a hosszú hajú lányt, amint felfelé kapaszkodik, egyenesen felénk, a nézőtéren garantáltan mindenki hallgatni fog, még azok is, akik egyébként hangos, erőltetett nevetéssel szokták oldani a szorongásukat.