Fábián, Sebestyén
-12 °C
-3 °C

Hitler emésztése

2006.07.21. 12:57
A Napola bonyolult film, egy-egy mellékszereplőjéről is lehetne írni külön cikket. Inkább töprengés, mint kritika ez, mert itten a világtörténelem átértelmezése folyik. Hitler megemésztése. Rágós falat, időbe és sok büfibe került, hogy tökéletes film készüljön a korról, ami ő volt, és arról, hogy az a kor nemcsak ő volt. Nem a pokol, de csak a hősök élték túl ép lélekkel. Viszont belehaltak.
Egyszer tizenvalahány éve egy német turistával próbáltam beszélgetni. A szokásos bevezető kérdésre, hogy honnan jött, azt válaszolta, Berchtesgadenből.

- Ahá, Berchtesgaden! Ott volt ugye a...
- Igen, ott volt - felelte a német, és az arckifejezéséből az derült ki, hogy nem akar arról beszélgetni, ami ott volt. Hitler Sasfészke tudniillik. A vendégnek vélhetően a töke tele volt már azzal, hogy mindenki Hitlerről akar beszélgetni vele külföldön. Talán túl volt már néhány kollektívbűnösség-trippen. Ez az a terep, ahol ő eleve hátránnyal indult.

Maguk a németek részletesebben ismerik a saját történelmüket, ezért zavarta őket ez a dolog, és úgy gondolják, elmagyaráznának nekünk néhány dolgot. A fekete és a fehér közti színtartományt, és abból a sötétszürkét.


Tekintse meg képeinket!

A német film ma bátran és őszintén nyúl a hitlerájhoz, A bukás és a Sophie Scholl után a Napola is az új, de mégis ismerősnek tűnő, ugyanis egyszerűen egészséges történelemszemléletet közvetíti. Igen, így és csak így lehet erről gondolkodni, csap a homlokára a néző ezektől a filmektől: sem önfelmentés, mentegetőzés, sem a hazug, primitív PC. Nem igaz, hogy a náci egy arctalan, agyatlan gyilkológép, meg az sem igaz, hogy parancsra tettek mindent, és csak Hitler volt a hibás. Bizony a németek jó része őszintén és okkal örvendett, mert megmozdult az ország, kitárultak a lehetőségek: így kerülhetett a munkásgyerek Friedrich Weimer az elitiskolába. A Napola-iskolák - nemzetpolitikai nevelőintézetek - a leendő német világbirodalom krémjét képezték volna: SS-tiszteket, Gauleitereket, csúcsvezetőket - természetesen katonai módszerekkel, mert mi mással. A magyar nézőnek Ottlik Géza fog eszébe jutni, az egyenruhába csomagolt esendőség. A többinek a Holt Költők Társasága.

Zavarbaejtő, gondolkodós film; maga a bajtársiasság, a katonai körülmények közt elmélyülő, modern-puhány szemmel a homoszexualitás határát súroló férfibarátság is nehezen érthető meg. Nem könnyű túllendülni az előbb a kommunisták, majd a liberálisok által sulykolt sztereotípia tarthatatlanságán sem: a náci Németország nemcsak elnyomásból és népirtásból állt, hanem milliók reményéből, lelkesedéséből, és a mindennapi élet szépségeiből és csúnyaságaiból.

A totális rendszer persze szűk pályákat jelöl ki, olyan kanyarokat, amikből kicsúszik az ember, ha normális akar maradni. Csak a hősöké az erkölcsi tisztaság, de nem lehet mindenki hős, mert a hősök belehalnak. A Napola egyáltalán nem fest idilli képet Hitler birodalmáról, sőt roppant erővel mutatja meg a náci eszme embertelenségét. De a fellélegzéshez és a hitelességhez elengedhetetlen, hogy nem egyszínű, fekete pokolnak festi meg. A tragédiához ez is elegendő alapozás.

A Napola nem háborús film. A már említett alkotásokhoz hasonlóan szolid; ember-, illetve színészközpontú mozi. Ehhez nyilván színészekre van szükség, és abból a jelek szerint van elég Németországban. Ideje lesz megtanulni német színészek nevét is. Ideje ezt a filmet megnézni, és újrarendezni magunkban a Képes Történelmi Atlaszt.


Klikk a képre!

Mellesleg ideje lenne nekilátni a saját, jobbára feketén-fehéren ábrázolt múltunk feldolgozásához; majd egyszer, valamikor. Aztán ha lesznek nagy és jó filmjeink az árnyaltan ábrázolt Horthy-korról, meg az ésszel és hátsó szándék nélkül megjelenített Kádár-korról - egy nagy, jó és igaz Kádár-film, az hiányzik nagyon -, akkor hátradőlhetünk egy időre. Már nem egyszerű kétállású kapcsolók leszünk, hanem kultúrnemzet. Majd akkor rendezhetünk világbajnokságot.