További Kritika cikkek
Néma terror
A tálib terror megdöntése után nem sokkal, 2002 júliusában készült első afgán film már csak azért is lenyűgöző, mert minden kockáján érezhető, hogy az önkifejezés legelemibb ösztöne hívta életre. A hosszú időre bennrekedt, és robbanáspontig hevült feszültség. Az iszlámista rezsim alatt a túlélésért férfiruhában küzdő lány története zavarba ejtő intenzitással tárja a néző elé azt, amit hiába próbáltak megmutatni a híradófelvételek, és hasztalan magyarázták az újságok.
A tizenhárom éves lány riadt osonását kísérve a terror legdurvább formáját ismerjük meg. Azt, ahol nincsenek hullák, nem kerepel folyamatosan a gépfegyver és nem lángol az erőszak. A terror a felszín alatt lüktet. Osama (a nevet az arab világban férfiak és nők egyaránt használják) üres utcákon bolyong, ahol csak néha tűnik fel egy-egy lesütött szemű alak. A fojtóan néma felvételeken egyedül a lépések nesze hallatszik, ahogy a járókelők egymásra sem nézve, a fal mellett suhannak. Mintha szellemek járnának a poros, kabuli utcákon. A házaikból előmerészkedőknek pedig valóban az a céljuk, hogy minél kevésbé tűnjenek élőnek.
A tálib törvények tiltanak mindent, ami emberi, és gyakran helyben megtorolják a vétséget. Senki nem kockáztat beszélgetést, hiszen megkövezés terhe mellett tilos a szószátyárság, ahogy a szórakozás minden fajtája, a zene, vagy a képek is birtoklása halálbüntetést von maga után.
Nőknek ráadásul tilos férfi kísérő nélkül az utcára lépni, amit a testet és a szemeket is elfedő viseletbe, a burkába kényszerített asszonyok időről időre mégis megtesznek. Az éhhalál elkerülése végett. Afganisztánban ugyanis nem egyszerű kísérőt találni. A közelmúlt viszontagságai miatt kevesebb a férfi (2001-ben az afgán népesség 10%-a meghalt, 30%-a elmenekült az országból), így a törvény egyetlen, a tálibok által ki is mondott utat állít a nők elé: a csendes kimúlást.
Elvarratlan szálak
Osama, fiatal korának köszönhetően fiúruhában kísérelheti meg túlélni az embertelen körülményeket. A terror azonban az élet minden területét uralja, és a lány hamarosan egy tálib iskolában találja magát, a Koránt és a fegyverhasználatot tanuló sok száz gyerek közt.
|
A moszkvai filmegyetemen végzett, és a tálib rezsimet Pakisztánban túlélő rendező dokumentumfilmesként egyedülállót alkotott. Az elvarratlan történetszálak, a megjelenő, majd elfelejtett szereplők (a nyugati riporter például, akiről végül nem derül ki, miért került a filmbe, noha a felütés éppen az ő felvételei révén válik erőssé), vagy a hangsúlyos, de funkciótlan elemek (a nagymama soha ki nem bontakozó népmesemotívuma) játékfilmként kevéssé teszi értékelhetővé az Osamát.
Hogy a film mégis nemzetközi játékfilmfesztiválok díjait nyerte (Cannes, Golden Globe, London), nem Siddiq Barmak munkájáról, hanem a kényszeres protest-szavazásokba bonyolódó európai filmes zsűrik szereptévesztéséről mesél.
Osama
színes feliratos afgán-japán-ír-iráni-holland dráma, 83 perc, 2003
rendező: Siddiq Barmak
forgatókönyvíró: Siddiq Barmak
operatőr: Ebrahim Ghafori
zene: Mohammad Reza Darvishi
producer: Siddiq Barmak, Julia Fraser, Julie LeBrocquy
vágó: Siddiq Barmak
Szereplők:
Marina Golbahari
Arif Herati
Khwaja Nader
Zubaida Sahar
Mohamad Nader Khadjeh
Mohamad Haref Harati
Rovataink a Facebookon