Szeretnénk meglesni tizenéves unokaöcsénk a Havanna-lakótelepen és nincs kéznél egy webkamera? Semmi baj, Moko (Diego Catańo) és Flama (Daniel Miranda) is megteszi.
A mexikói tinédzserek minden vasárnap együtt mulatják az időt, Playstationöznek, pizzát rendelnek, kólát vedelnek, és még véletlenül sem beszélnek az iskoláról vagy az élet értelméről. Vasárnapi önfeledt szórakozásukat ezúttal azonban Rita (Danny Perea), a szomszédlány és Ulises (Enrique Arreola), a pizzafutár megzavarja egy kissé.
Rita, akinek szülei elfelejtették a 16. születésnapját és Ulises, aki a szalámis-gombás pizza kiszállításával 11 másodpercet késett, nem megy el addig, amíg nem sül meg a szülinapi süti és a fiúk ki nem fizetik a számlát. A négyes kényszerű együttlétét az áramszünetek, egy tombolán nyert vadkacsás festmény és a space cake változtatja vidám vasárnappá.
Fernando Eimbcke fekete-fehér filmje csupa jelenidejűség, a Real Madrid virtuális góljai, a tojáshab felverése, a törött váza cserepeinek felszedése pont addig tart, ameddig az életben is. A fullasztó panelhőség képei, a csordogáló szavak, a kihűlt pizza szaga, a csap csöpögése valódi, felidézhető és tapintható élmény, remixelt emlék vagy ébredés előtti álom. Játék az idővel, játék a sorssal, a szabadság önfeledt megélése, a múlt és a jövő korlátai nélkül.
Ha két hatost dobok a dobókockával, kétszer én jövök, kijövök a szanatóriumból, vagy beugrok a startmezőnybe és felveszem a pénzt; ez van, ha Capitalyt játszunk. Ha Kacsaszezont, akkor dobókocka helyett a percekkel dobálózunk és megállítjuk, mielőtt földet érnének. Moko, Flama, Rita és Ulises nagyon jól kockáznak az idővel, felülnek a hátára és repülnek.
A pillanatnyi döntések, a tevékeny semmittevés gondtalan délutánjában azért vannak történések. A pizzafutár sírva fakad, mert dühében meglökte az egyik kölköt, Flama vadászpuskával lövi ki a kínai vázát, amin válófélben levő szülei vitatkoznak, Moko pedig épp azt kóstolgatja, hogy a hetero- vagy homoszexualitás az izgalmasabb-e.
A pillanatokat mégis Rita számolja a legérdekesebben. "Ha kitalálod, hogy milyen színű belül a csokigolyó, teljesül egy kívánságod", mondja neki Moko. Ritának azonban - ahogy a valóságban is - 385-semmi arányban teljesül.
Mindez persze nem lenne annyira szórakoztató, friss, és felhőtlen élmény, ha Eimbcke nem találta volna meg kisköltségvetésű filmjéhez a legalkalmasabb szereplőket.
A fiúkat tényleg a videójáték mellől, a szomszédlányt a háztartástan óráról, a pizzafutárt a sarki olasztól hozta. Színészei saját magukat játsszák, ami a legnehezebb, ezért lehetetlen eldönteni, hogy vérprofik vagy szerencsés amatőrök-e.
De mindegy is, mert úgy jó, ahogy van. A Kacsaszezon a legviccesebb játék most a piacon.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon