Happy end nincs, csak remény

Alexander Payne (Schmidt története) legújabb filmje valamikor ősszel ébredt fel és felrázta a díjkiosztók nyugalmát: a kritikusok imádják, harmincegy testület azóta összesen száznyolc díjra jelölte, köztük öt Oscarra.

Helyszín: autó, motel, fogadó

A Kerülőutakban Jack (Thomas Haden Church) az esküvője előtt egy héttel bortúrára indul legjobb barátjával, Milesszal (Paul Giamatti). Miles igazi borszakértő, de Jacket jobban izgatják azok a nők, akiket szabadsága utolsó hetében elcsábíthat. Miles angoltanár, elvált és depressziós. A két férfi találkozik két nővel, összejönnek, szakítanak, aztán mindenki mehet haza.

Alexander Payne és Jim Taylor évek óta dolgoznak együtt, ezt a forgatókönyvet is ketten írtak, Rex Pickett regényéből. Pickett hosszú évekig maga is forgatókönyvíró volt, aztán úgy döntött, ír egy regényt La Purissimo címen, de senki nem akarta kiadni. A sok visszautasításból született Miles karaktere, a keserű gimnáziumi angoltanáré, aki valójában író akar lenni. Pickett második könyvét sem adták ki addig, amíg Payne filmet nem csinált belőle.

A film azért siker, mert hihetetlenül személyes munka. Nemcsak az alapsztori életrajzi ihletésű; itt van mindjárt az Oscarra-jelölt Thomas Haden Church, aki Jackhez hasonlóan évekig reklámhang volt, a Kerülőutak előtti munkája pedig a Serial Killing 4 Dummys (Gyorstalpaló sorozatgyilkosoknak) című tinihorror volt, amit nem is mutattak be a mozik, mert eleve a videótékáknak csinálták. Amikor Miles a filmben meglátogatja az anyját, Paul Giamatti saját fiatalkori fényképét nézi, amin apjával, a Yale Egyetem egykori rektorával, A. Bartlett Giamattival látható. A túrán a bortermelőket valódi bortermelők játsszák, a Hitching Post fogadó, ahol Miles megismeri Mayát (Virginia Madsen) nem díszlet, ma is ott áll.

Idő: tegnapután

A forgatókönyv jól használja ki a sztori hét napját - hiába hosszú a film (több mint kétórás), mindebből csak a napok múlását érzékeljük és akkor jön a végefőcím, amikor számítunk rá, nem előbb és később. A párbeszédek szellemesek, egyetlen kivétel talán Maya sablonos nagymonológja ("Azért szeretem a borokat, mert elképzelem, kik préselték a szőlőszemeket, bablabla").

Jó érzés, hogy ez a film nem nézi hülyének a moziba járót. Sok pályatársával ellentétben Payne nem szájbarágós, kiszámítható fogásokkal nyomja le a torkunkon a sztorit, a karaktereket apró, finom részletekkel mutatja be. A trafikban Miles tudja, melyik a pornóújság legújabb száma, tudja, mert rendszeres olvasója a Barely Legalnek. Hiába írt egy hétszázoldalas nagyregényt Tegnapután címmel, a bortúra hetében is a gimnazisták dolgozatait kell javítania a motel medencéjében. Egy reggelre lekonyult, celofánban száradó esti virágcsokor képe mindent elmond anya és fiú viszonyáról, nem kell több.

Aztán Stephanie (Sandra Oh, egyébként Payne felesége), Jack néhánynapos szerelme elviszi őket a helyi bowling klubba, ahol végre teljes valójában belehasíthat a nézőbe a kisvárosi Amerika: a lány anyja (Stephanie Faracy) alig beszél néhány mondatot, már el is tűnik a képből, mégsem lehet könnyen elfelejteni. Agnes Jaoui filmje, az Ízlés dolga óta nem láttam filmet, ami a hétköznapok magányát és kétségbeesését ennyire finoman, ennyire fájdalmasan közel hozta volna.

Jó kérdés

A Kerülőutak ezért jó film. Banális, de tényleg azért működik, mert a szellemes poénok alatt ott lapulnak a rettentő gondolatok - ki lesz mellettem, ha öreg leszek, és egyáltalán, ki lesz mellettem holnap, mikor jön el a nap, amikor végleg nulla lesz a nemi életem, hány xanax kell ahhoz, hogy elnyomjam a szorongást, mert hát az egésznek semmi értelme és meddig kell a másnaposságot egy tegnapi borkóstolóra fognom?

Válasz persze nincs, szerencsére a Kerülőutak a hetedik nap végére sem próbálja megoldani senkinek az életét. Nincs happy end, csak remény. Banális, mondom.