Miklós
-7 °C
2 °C

Leszámolás Macsófalván

2005.06.02. 11:23
A világ leghitelesebb képregényadaptációja nem moralizál, értelmez, vagy magyaráz, ellenben hibátlanul hozza a sűrített bűn városának odabaszós atmoszféráját és vizuálorgiáját. Erőszakos, szexista, sablonos és hosszú, őszinteségével mégis mélyebbre mar, mint az idei filmtermésből eddig bármi.
Az alapszituáció igen egyszerű. Adott Frank Miller mára klasszikus képregény-sorozata, a Sin City, amely egy végletekig kurvult és sarkított város ultrabrutál történeteit meséli el. Ehhez verődött Robert Rodriguez, aki már belekóstolt a digitális filmezésbe, alapvetően fogékony a témára és tehetsége is van az akciófilmekhez.

Sin City
Mickey Rourke és Jaime King
Klikk a képre!
Nagy dobása mégsem az ötlet, hanem, hogy Millert társrendezőkét vette a projektbe. Úgyis mindenki neki tulajdonítja a filmet, viszont egymaga sosem lett volna képes az eredeti - és amúgy meglehetősen kurvajó - alapanyagot 100%-os szolgai hűséggel reanimálni. Ez egyszerre sikerült vizuális és narratív fronton, amire filmtörténelemben eddig nem volt példa.

Kockáról kockára

Annyira hű a nyersanyaghoz, amennyire lehet, hiszen lényegében a képregény egyes kockáiból épült a storyboard. Minthogy a Sin City füzetek hemzsegnek a jobbnál jobb snittektől, az anyag magától lemászik a vászonról. A folyamatos erőszak még kevésbé realisztikus, mint Tarantinónál, a rajzfilmesre gyorsított autós üldözések, a beégetett feketefehéren helyenként kiszínezett vér/haj/ruha/bőrfelület, a statikus kamera, vagy a digitális árnyékok pedig tovább erősítik a képregényes kontúrokat.

Sin City atmoszférájának klónozása a végeredmény szempontjából mindenképp üdvözítő, leszámítva, hogy minden egyes történet önmagában annyira kemény, hogy levegővételért kiált. Pihenni azonban nem lehet, három sztorit vasalnak a képünkbe egy lélegzetvétellel. Ezért aztán, amikor az első történet második fele két közbeiktatott vérnovella után visszatér, azoknak is cigizhetnékjük támad, akik sosem dohányoztak azelőtt.

Film noir GHB-n

Sin City
Clive Owen
Klikk a képre!
A klasszikus világégés utáni depresszió minden stiláris eleme kipipálható, az esőtől a magányos bosszúállóig. A kortalanságba lőtt város történetei hűek ugyan a műfajhoz, de a végletekig túljátszva ironizálnak is sablonaival. Minden második szereplő - férfi vagy nő -, nihilista sármőr, a kis híján elviselhetetlen magabiztosságúra drogozott Bogartot hozza, a többiek áldozatok vagy gonosztevők. Dehát ez így van rendjén, civileknek film noirban helye nincs.

A "pozitív hősök" szadisták, gyilkosok, önbíráskodók, az ember mégse kezd el sopánkodni, ha rövid idő alatt nem hagyta el a termet. Ez egy ilyen világ: folyamatosan hömpölyög az érdes hangú narráció, minden párbeszéd konzekvensen ponyva, mindenki halálosan dögös és mindenki savat köp.

Három szereplő emelkedik ki, nem meglepő módon a pilot-képregény, a később Hard Goodbye néven futó történetből. Mickey Rourke egy pszichotikus, szadista, izomagyú barmot alakít, amivel minden egyéb színészt lazán maga alá fejel. Szerencséjére övé a legviccesebb figura, ezzel később égető hiányérzetet hagy maga után. Mellette két mellékszereplő, Rutger Hauer parádézik megszállott mentorként egy rövidet, illetve Elijah Wood nem szólal meg egyáltalán. A többiek épp annyira jók, amennyire hitelesen tudnak hozni egy féldimenziós karaktert (Bruce Willisnek csuklóból megy, Britanny Murphynek nem annyira).

A faszaság határa

Sin City
Bruce Willis és Jessica Alba
Klikk a képre!
Rodriguez persze nem egy Tarantino, bármennyire szimpatikus srác, megvannak a korlátai. A három történet ponyvaregényes idősávú felfűzése a félbevágott történettel veszít erejéből, amikor a nézők jóval a csúcspont (a Big Fat Kill vége) után kapnak csak kimenőt. A sztorik találkozása az ismerős karakterek bevillantásával inkább jelzésértékű, semmint tényleges szerepük lenne mások történetében (bár ez a képregényben sincs másképp). Bár a digitálisan rajzolt hátterekbe minden korábbi próbálkozásnál hihetőbben integrálódnak a szereplők, azért néha kilóg a lóláb, de sosem zavaróan.

Másba nagyon nem lehet belekötni, és felesleges is atomjaira boncolni a filmet. Kétóra székhez olvasztó, néhol ijesztően, néhol tréfásan, de végig túlhajtottan agresszív, politikailag inkorrekt hullámvasút. Egy kicsit büdös, de arany szíve van.

Térdig a noir-ban
Frank Miller Batman és Pókember különösen sötét vendégepizódjaival tette le névjegyét, de Daredevil képregényeivel népszerűsödött be igazán a 80-as évek elején. A sorozat általa kreált mellékszereplője, Elektra, a bérgyilkos nindzsa később önálló szériát kapott. Az évtized második felében a cyberpunkba is beletenyerelt saját gyártású Roninnal a DC kiadónál, majd átköltözött a Dark Horse-hoz, ahol a Give Me Liberty és Hard Boiled képregényeivel sokkolta a nagykorú olvasótábort. Egy rövid hollywoodi kitérő, a Robotzsaru 2 és 3 forgatókönyve, illetve hasonló témájú füzetei mellett 1991-ben elindította első teljesen egyedül írt és rajzolt képregényét, a Sin City-t. A később Hard Goodbye néven önállóan megjelent epizódot 11 másik, önálló történet vagy novellagyűjtemény követte 2000-ig.

Miller összes munkája ugyanolyan sötét, nyomasztó és brutális, a Teletubbiesból is képes lenne kihozni a pedofil tömeggyilkosokat, ha felkérnék rá. Rajzolói stílusa a szöszös vangogh-osból tiszult az egyszínű árnyakig, írói munkásságára a fanyar humor, az őszinte beszólongatás és a műfaji sablonok végletekig fokozása jellemző.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!