További Kritika cikkek
Adott egy jószándékú fehér fiúcska, aki szereti a nőket. Orvos, persze hogy segíteni akar, elmegy hát Ugandába, és nemes szándék is vezérli, de azért alapvetően a farka vezeti bárhová is megy, bármit is csinál. Jóképű is, vonzó is, de valahogy az angol orvos fehér feleségét csak nem tudja megdugni. Csak a helyi fekete csajokat, azok között viszont szinte bárkit, a falusi lánykától, az elnök feleségéig a spektrum minden pontjáról bátran szemezget. Ez persze csak sejthető, mi nézők mindössze két aktust láthatunk a filmben, a fentebb említett két nővel. Csak a szex felől közelítve is tökéletesen felfejthető a film igazi mondanivalója. Van az erkölcsi fertő, azaz Afrika. Vannak az eme fertőben megmártózni hajlandó, másodrendű európaiak, példának okáért a skótok. És vannak a megingathatatlan, uralkodásra született angolok, vagy britek, akik mindvégig megőrzik tekintélyüket és nem kérnek ebből. Alsóbbrendű fajokkal nem keverednek.
Igen, ez most így elsőre talán kicsit erőltetett, önmagában talán nem is fedi az igazságot. De Az utolsó skót király nem a szexről szól, az csak egy mellékvonulat, mely a fő állítást támogatja finoman, alig észrevehetően. Mert miközben a film a felszínt kapargatva csak az Afrikába látogató fehér ember tudatlanságáról szól, kicsit mélyebbre ásva egy sokkal radikálisabb állítás fogalmazódik meg. Hiszen itt nem sima európai-afrikai mentalitásbeli különbségről van szó. A film összes brit szereplője visszafogott, becsületes, jószándékú gentleman, akik ugyan bonyolult szerkezetekben tudnak csak megnyilatkozni, mégis, ők tisztán látják, hogy mi folyik Ugandában és őket nem lehet az orruknál fogva vezetni. Őket nem csábítja el az elnök személyisége vagy a luxus, és - visszakanyarodva a szexhez még egy pillanatra - az elhanyagolt brit feleség sem csábul el úgy, mint az elhanyagolt ugandai feleség, még akkor sem, ha 10 éve most elöször lett nedves a bugyija. Hát persze, az angoloknak tartásuk van, nézzük csak meg az Easy Jettel érkező szexturista-focidrukkereket, akik napi rendszerességgel érkeznek Anglia majd minden nagyvárosából többek között Budapestre.
Az utolsó skót király című alkotással új fejezetéhez érkezett az elmúlt években egyre népszerűbb Afrika-filmek (Hotel Ruanda, Az elszánt diplomata, Fegyvermepper satöbbi) sora. Akárhogy is nézzük, az angolok merész lépésre szánták el magukat: nagyon rafináltan, már-már támadhatatlanul, de mégiscsak rasszista propagandafilmet készítettek saját, mára jóformán semmivé lett nagyhatalmi státuszuk létjogosultságáról.
Nagy-Britannia - persze a hollandokkal (búrokkal), belgákkal, franciákkal, majd később az amerikaiakkal karöltve - módszeresen és szervezett keretek között tette tönkre Afrikát, egy teljes földrészt, mely a mai napig nem érti, hogy pontosan mi is történt vele. Most eljött tehát a pillanat, amikor a britek a saját gyarmatosító tevékenységük következményeként megjelenő vérengzéseket és kegyetlenkedéseket (lásd még India és Dél-Afrika) okozat helyett okként tálalják, mondván: nézzétek meg mit művelnek ezek a szadista, barbár vademberek, ha nem tartjuk őket rövid pórázon vagy ahogy a a Simon McBurney által alakított angol tisztviselő mondja ki a filmben: "Csak ebből értenek". Vannak továbbá az európai gyarmat, Skócia szülöttei, akik pedig csak a farkuk végéig látnak el.
Kevin Macdonald glasgow-i születésű filmrendező. Azzal, hogy skót létére igent mondott egy ilyen film rendezői feladatainak ellátására, lényegében eggyé vált filmjének butácska skót főhősével, és a nagytestvér propagandájának érvényességét személyével is erősíti.
Nem fontos, hogy a forgatókönyv fordulatai mennyire életszerűek és mennyiben térnek el Giles Foden alapul szolgáló bestseller regényétől. Az sem érdekes, hogy a Lars von Trier-rel dogmázgató Anthony Dod Mantle operatőr gyorsmozgásos, kézikamerás szekvenciái miként segítik a történetmesélést. Az pedig végképp nem érdekel, hogy a valóban zseniális Forest Whitaker Idi Amin ugandai elnök megformálásáért Oscar díjat kapott. Ez a film egy förtelem, úgy ahogy van.
Rovataink a Facebookon