Miklós
-7 °C
4 °C

Arcok a hitlerájból

2006.02.21. 11:20
Nem minden német volt náci, bár valóban egyszerűbb volna úgy a világ. Voltak német ellenállók is a hitleráj alatt; igaz, nem játszottak akkora szerepet, mint az olasz vagy a jugoszláv partizánok, de ettől még ellenálltak, sőt bele is haltak. Sophie Scholl volt az egyike a néhány naiv fiatalnak, akik Fehér Rózsa néven Hitler-ellenes csoportot alakítottak Münchenben, a birodalom szívében. Tevékenységük röplapozásra korlátozódott, aminek zsoldja akkor a halál volt.


A film Sophie történetét, illetve utolsó napjait mondja el, hajt fejet, állít emléket. Kamaradarab néhány helyszínnel: az egyetem, ahol a röplapokat terjesztik, egy nyomozó irodája, egy börtöncella, a bíróság, és a siralomház. Ilyen szerény berendezkedés mellett bizony nem akármilyen színészi játék kell ahhoz, hogy végig lehessen nézni a filmet. De szerencsére nincs abban hiány. (Ahogy nem volt a gyakorlatilag egy bunkerben játszódó A bukásban sem.)

Julia Jentsch kitűnő, természetes és finom, társai szerényen a háttérben maradnak; Mohr Gestapo-nyomozó szerepében pedig Gerald Alexander Held adja elő igen meggyőzően a kisembert, aki mindent Hitlernek köszönhet. Kettőjük párbeszédeiből áll a film magva: Sophie tudja, hogy az igazság az ő oldalán áll, Mohr pedig kétségbeesetten ismeri fel, hogy tényleg. De be nem ismerheti.

Marc Rothemundnak csodák csodájára - nem kis részben Held alakításának köszönhetően - sikerült elkerülnie, hogy banális mesét faragjon a hótiszta lelkű partizánokról és a feneketlenül gonosz gestapósokról, és ennek ellenére végül az ellenállók megmaradnak tisztának, a hitleri állam pedig gonosznak. Mohr detektív mellett megjelennek a diktatúrában kitermelődő, végtelenül visszataszító életformák: a segédrendőr, a pedellus, a vérbíró, a besúgó, arcukon azzal a debilis önbizalommal, amit a jól megfizetett jellemtelenség, és a büntetés megúszhatóságába vetett vakhit rajzolt oda.

Ma is ott van az arcukon, egyébként.