Meglepően jó gettófilm Justin Timberlake-kel

Alpha Dog
Valuska László

A Titanic bátor volt a nyitóelőadással: Nick Cassavetes filmje a fiatal drogdíler bandáról Justin Timberlake főszereplésével lehetett volna egy iszonyatos nagy pofon a művészfilmek és a japán kötözős pornó rajongóinak, de sokak meglepetésére az Alpha Dog egy jó film lett.

Jesse James Hollywood az egyik legkeresettebb bűnözője volt 2005. márciusáig az FBI listáján, mert megöletett egy fiatal srácot unokatestvére drogoztatása miatt. A filmben Johhny Truelove-nak hívják az önjelölt dopemant, aki osztja az észt és a kábítószert is bőven, miközben sleppjével intézteti a piszkos munkát. A bandában mindenki milliomos család tagjaként hatalmas medencés partikon éli beszívott életét.

A film főszereplője a marihuánabokrokat körömollóval vagdosó Justin Timberlake, akinek pont elég feladatot adott a rendező: nem követelte meg, hogy hosszú moralizálásokkal váltsa meg saját életét, csak a gazdag szépfiút kellett hoznia. Hozta is teljes idiotizmusával, széttetovált testével és vékony hangjával.

Az Alpha Dogban Truelove apjaként a szintén maffiózó életet élő Bruce Willis tűnik fel, míg az áldozat megroggyant anyjaként a dagadtra maszkírozott Sharon Stone volt meggyőző. Meglepetésfilm mindenképpen, még ha sokszor a Tupac- vagy Notorius BIG-videóklipek világát és dialógusait idézi is.

Lépj le hamar és ne siess vissza
SzabóZ

A franciák nagyon akarják, hogy végre legyen egy igazi, misztikus, borongós krimijük. Persze az is lehet, hogy a nagyüzemi thrillergyártás igazi mestereinek képzelik magukat, és két, híg tejeskávéba mártogatott croissant között büszkén emlegetik, hogy hú, milyen félelmetes volt Depardieu a Vidocqban, vagy hogy Jean Reno milyen meggyőzően játszotta az életunt rendőrnyomozót a Bíbor folyók 2-ben. Pedig nem.

A franciák valahogy mindig túlságosan akarják. Még több füst, még több gyilkosság, százhúsz százalékkal több véres pentagramma, aztán valahogy az egész olyan lesz, mint egy Hetedik-paródia. Így van ezzel a Lépj le hamar és ne siess vissza című apokaliptikus thriller is, ahol a nyomozó nagyon borostás és nagyon szomorú, gyilkosból pedig eggyel több van a kelleténél.

Pedig nem indul rosszul a film. Jelek tűnnek fel a házakon, közeleg a végítélet, a fekete halál, nincs hova fokozni, ezért mondjuk ki: a pestis. A szerelmi bánatában már hatodik érzékét is elvesztő felügyelő pedig a nyomokat követve eljut egy panzióig, ahol, mint a Goriot apóban, minden lakónak megvan a maga sötét titka. Aztán jönnek az első, groteszk pózba merevedett hullák, a középkori fóliánsok, meg a sötét Afrika, csak hogy mire kezdenénk megérteni, kiderül, hogy mégsem úgy van az. Hanem inkább úgy, mint egy irdatlanul ötlettelen, unalmas, puhafedeles horrorregényben, amit már a külvárosi művelődési házak könyvvásárain sem tudnak elsózni. Ja, és a felügyelő még a film végén is nagyon szerelmes, és még annál is szomorúbb.

Utazások a nejem pasijával
Strommer Nóra

Mit tesz egy dél-korai kisboltos, ha rájön, hogy megcsalja a felesége? Beül a szerető taxijába, és elviteti magát a koreai félsziget túlpartjára. De mitől lesz nézhető egy film, aminek az a sztorija, hogy egy szerencsétlen papucsférj és egy ferdeszemű Don Juan, hosszan autózgatnak a dél-koreai autópályákon? Többek között attól, hogy nem veszi magát túl komolyan.

Az utazások a nejem pasijával két film egyben, egy érzelmes road movie valódi drámával, fordulatokkal, és egy romantikus vígjáték, amiben a koreaiak igazán otthon vannak. A látszólag alacsony költségvetés ellenére látványosan fényképezett poénokat kapunk, megtudjuk, mekkora szívás a helikopter szelével szemben pisilni, vagy az autópályán guruló több száz dinnye elől menekülni. Ezekben az idióta helyzetekben ráadásul mindig a férj húzza a rövidebbet, aki néhány veszélyes szúrófegyvert is hozott magával az útra. A film egyik nagy kérdése az, hogy ez a töketlen alak, képes lesz-e gyilkossággal megoldani az áldatlan helyzetet. Bár eddig csak dicsértük, ez a Sundance-et is megjárt darab minden szerethetősége ellenére csak egy szűkebb rétegnek fog örömet okozni. Az ötletes megoldások ellenére a kivitelezés ugyanis még hagy némi kívánnivalót maga után.

Tsotsi
vl

A dél-afrikai fekete gengsztervilág semmiben nem különbözik az amerikaitól: mindenki káromkodik, az egyetlen megélhetési lehetőség a rablás és csak a fegyverek kommunikálnak. A Tsotsi lehetett volna egy erősen társadalomkritikus mű, de Gaven Hood rendező mindent megtett azért, hogy tetszetős legyen a gettórap mítoszáért rajongó széles közönségnek, így melodramatikus megváltástörténetté kerekedett a mozi.

Pedig nagyon jó és kegyetlen az elején a három millió dollárból forgatott film, aminek főszerepét egy 50 Centre feltűnően hasonlító színész játssza. Tsotsi egy Johannesburg környéki amatőr geng tagja, aki számára nincsenek szabályok, amíg el nem rabol kisbabástól egy autót. Ekkor a jégszívű gengszter szíve is meglágyul, bár első kísérlete után a bogarak eszik a papírzacskóban tartott, napilapba csomagolt gyereket, ezért egy kismamát kényszerít arra, hogy a lopott babát szoptassa. A film nem a kegyetlen valóságot, hanem a giccsel és reménnyel teli jövőt akarja bemutatni, ezért van a mozgássérült koldus, a haldokló anya, az eltört lábú kutya is a fekete gengszter könnycseppei mellett. A zord férfinak valójában a saját, erőszakos múltjával kell leszámolnia.