Mária
-6 °C
-2 °C

Iraki négerek

2006.01.10. 11:09
A cinikus, mély és felkavaró filmekkel világhírűvé vált Lars von Trier Amerika-trilógiájának második részéhez érve már a világ tanítómesterének érzi magát. Félredobva a művészetet, egyszerűen kioktatja a nézőt, mi is a helyzet. De akkor miért nem ír inkább külpolitikai elemzéseket?
Trükkökre, különleges helyszínekre és rafinált kameramozgásokra a Manderlay-ben természetesen nem számíthatunk. Lars von Trier trilógiájának második része a Dogville-ben kikísérletezett, puritán színpadon játszódik, olyan egyszerű díszletek közt, ami még egy magyar alternatív társulat rendezőjét is megrémítené.

#alt#
Klikk a képre!
A Dogmából a neopuritanizmusba nyergelt rendező azonban bátor, nem is alaptalanul. A kamera biztosan mozog a jelzésszerű díszletekkel berendezett térben, ahol azonban nem kétséges: sűrűlevegőjű, gyapotültetvények közepén gubbasztó, déli városkában járunk. Az érzékeny világítás, a kameramozgás és a beállítások pedig az intim pillanatoktól a tömegjelenetekig mindent ki tudnak hozni a néhány szereplőből.

A módszer lényege világos: Trier azt akarja, semmi ne vonja el a figyelmünket a történetről. Pedig ezúttal jó lenne, ha látványos üldözős jeleneteken, súrlófényes szeretkezésen, esetleg festői tájon legeltethetnénk a szemünket. A sztori, a Jean Paulham a Rabszolgaság boldogsága című művén alapuló forgatókönyv ugyanis olyan egyszerű, mint egy százas szög.

Hülye Amerika

A Dogville-ből ismert Grace maffiózó családjával elvetődik egy alabamai ültetvényre, ahol hetven évvel a rabszolgák felszabadítása után még mindig működik a rendszer. Grace néhány bérgyilkos és egy kétes sztárügyvéd társaságában felszabadítja a négereket és nekilát egy demokratikus alapon működő közösség kialakításának. Kétórányi, a néző türelmével többszörösen visszaélő próbálkozás után Grace feladja a küzdelmet, és átveszi a rabszolgatartók módszereit. Amikor azon kapja magát, hogy éppen egy négert korbácsol, megretten, és elmenekül.

Nem kell sem filmesztétának, sem külpolitikai szakértőnek lenni ahhoz, hogy megfejtsük, Amerika kritikusának szerepében tetszelgő Trier itt az iraki háborúról mondott véleményt. Igaz, legalább következetes volt: amilyen primitív a színpadkép, olyan egyszerűek a filmet mozgató gondolatok is. Tehát demokráciát nem lehet paranccsal létrehozni, figyelembe kell vennünk azok kultúráját, akiket meg szeretnénk téríteni, és az erőszak nem megoldás.

Tévedtem, Trier mégsem következetes: a legtisztességesebb alkotói módszer ugyanis az lett volna, ha mindezt három mondatban kiírja a vászonra, megspórolva nekünk 138 percet, amelyet külpolitikai cikkek olvasására fordíthatunk, épülésünkre.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!