Árpád
-1 °C
9 °C

Hitlerre várva

2005.01.21. 12:18
Ha A bukás az a film volna, aminek reklámozzák, akkor ez a film nagyon jót tenne egy egész világ történelemszemléletének, illetve Hitler-képének. Kár, hogy ez nem az a film, de biztos, hogy egyszer majd az is elkészül.

A bukás - Hitler utolsó napjai
Tekintse meg képeinket!

Adolf Hitler nem a villásfarkú ördög gyermeke volt, nem a világra szabadult rajzfilmszörny, nem démon. Ember volt, akit a történelem sodrása először a felszínre vetett, aztán elnyelt. Ez azt jelenti például, hogy egy jól sikerült vegetáriánus vacsora után elégedetten dörzsölgette a pocakját, és bókolt a szakácsnőjének. Ha úgy érezte, harcostársai vagy barátai cserbenhagyták, akkor szomorú volt, csalódott és kétségbeesett. És Hitler is volt szerelmes, ilyenkor halványan mosolygott, és a szeretett nő nevét napjában ezerszer kimondta magában. Néha félhangosan.

Ezekkel a tényekkel azért kell szembenézni, mert ha Adolf Hitlert kitagadjuk az emberi fajból, akkor azzal felmentjük az emberi fajt. Súlyos tévedés, hogy ha Hitler gyerekkorában leesik az óvodai gumilóról, és nyakát töri, akkor nem lett volna világháború, vagy hogy ha Stallone visszamenne az időben, és megölné Lenint, akkor megúszhatná a világ a kommunizmust. A történelem nem emberekkel számol, csak szerepekkel, amiket aztán betölt, aki épp arra jár, és el tudja játszani. Igen, Hitler ember volt, egy közülünk, ahogy modern uralkodók mondják. Azt vártam, hogy láthatom végre Hitlert sírni. De csak egy alig-könnycseppre futotta. Az ecce homo nem hangzik el.

A film Adolf Hitlere már nincs abban az állapotban, hogy emberileg elbeszélgessen a történelem iránt érdeklődő nézővel. A világtörténelem egyik legnagyobb drámája, a Götterdämmerung: a Vörös Hadsereg lassan közeledik Hitler bunkeréhez, felmentő sereg nincsen, a menekülés lehetetlen, az ezeréves birodalomnak napokon belül végleg vége, führerestül, horogkeresztestül. A vezér nemcsak életétől búcsúzik, hanem a művétől is, a nemzetiszocialista álomtól. Hitler, az ember már csak roncs, remegő kezű, rettegésével birkózó, a halállal ismerkedő beteg. Ez valószínűleg így hiteles, csakhogy ebben nincs semmi új: Hitlert, az őrültet ismertük eddig is, benne volt a nyolcadikos történelemkönyvben.

A bukás - Hitler utolsó napjai
Klikk a képre!

Aki alaposan utánanézett, az közben megtudta, hogy nem volt őrült, illetve ez túl olcsó magyarázat; gondolatai néha meglepően tiszták, döntései logikusak voltak. De a film már csak a beszámíthatatlan elmebeteget mutatja meg, és hiába kapunk elgondolkodtató jellemrajzot az utolsó napon is önfeledten bálozó Eva Braunról, arról nem esik szó, hogy ez a két ember szerette egymást. Csak a sebtében lezavart házasság szerepel a vásznon, a közös öngyilkosság már csak kihallatszik a zárt ajtó mögül; a két lövés előtti utolsó beszélgetés talán azért maradt ki, mert arról nem maradt fenn forrás. Pedig esetleg itt lehetett volna keményet, kézifékeset fordítani a Hitler-képen, akár a források ellenére vagy hiányában is.

Van gond a dramaturgiával is. A bukás részben Hitler titkárnője, Traudl Junge naplója alapján készült, így aztán Hitler öngyilkossága után még jó hosszan követhetjük a naiv kislány kalandjait, ami lehetne saját jogán izgalmas, de semmiképp sem a Führer bukásának árnyékában. A vezér halála után a titkárnőjének története már érdektelen, főleg mert hiába az igyekezet, Traudl Junge kezdettől sincs fókuszban, a körülötte nyüzsgő főalakok közt, a királydráma forgatagában szürke kisegérként vegetál.

A gyengeségek ellenére A bukás nem az a film, aminek megtekintését megbánja az ember, mégpedig éppen a főalakok zseniális megformálása miatt. Bruno Ganz tökéletes Hitler, valószínűleg ijesztő eredményeket érne el, ha ebben a sminkben politizálni kezdene. Ulrich Mattes szintén döbbenetesen azonosul Göbbelsszel, ezzel a Hitlernél sokkal betegesebb és rémületesebb figurával. Fölösleges folytatni: mindenki a helyén van, és mindenki hónapokig, eredményesen tanulmányozta az eredeti felvételeket és feljegyzéseket, hogy tökéletes Göring, Himmler vagy Speer lehessen.

A folyamat elindult, az új Hitler-képre szükség van, szükség van arra, hogy a huszadik század kísértetből történelemmé váljon végre. Nagy Sándor nem volt ám kisebb szemétláda, mint Hitler, csak régebben élt. A legjobb, amit a diktátorokkal/államférfiakkal/megváltókkal tehetünk, hogy addig rázogatjuk a történelmes üvegcsét, amíg elrendeződnek benne a kisebb és a nagyobb kavicsok. Lesz még Hitler-film, és lesz, aki beváltja ennek a mostaninak az ígéretét.