Emberarcú abortusz

Részletek

A különbséget csak a törvény emberei tartják lényegesnek, Mike Leigh pedig az ötvenes évekből a lábunk elé hajítja az abortuszkérdést - tessék megrágni egy kicsit, mert ami feloldhatatlan, megkerülhetetlen, szekértáborokat ácsoló kérdés volt akkor, itt feszül ma is.

Klikk a képre!

Finoman, precízen bomlik ki a felvezetés: Vera, a takarítónő, aki a gazdagok kandallócsúcsát dörzsöli tisztára, Vera a konyhaasztalnál cukorkát vásárol a feketéző barátnőtől, Vera a férjével összebújva, és persze a kezét sikáló, gumitömlős Vera. Látjuk a családot - szeretnivaló, esetlen figurák. A két gyerek, az együgyü, szótlan lány (Alex Kelly), a magabiztos, babaarcú szabósegéd, Sid (Daniel Mays), és az autószerelő férj, Stan (Philip Davis). Zseniális casting, egytől-egyig.

Ettől a két dologtól működik a film: a háttér lenyűgöző, már-már obszesszíven kidolgozott részletei és háttér előtt mozgó, kiváló színészek együtt, ellenállhatatlan erővel veszik be a nézőt. Leigh odaadó, tévedhetetlen arányérzékkel megáldott színészei otthonosan lélegeznek a finom díszletek között - nincs kétség, ez az ötvenes évek, a szétbombázott London, Budapest, Hamburg élelmiszerjegyekkel zsonglőrködő, élni akaró, szívós nemzedéke.

Feketén, fehéren

Leigh egyébként is szereti a munkásosztályt, a kizsigerelt, leharcolt embereket, ezeket a túlélőket pedig különösen. Árad a filmből a szeretete - és itt követi el talán az egyetlen hibát. Hiába a sok apró árnyalat, a Vera Drake fekete-fehér lett. Leigh - teljesen feleslegesen - bemutat egy másik szálat is: ez Susan, a felső-középosztálybeli megesett lány története. Vera véletlenül náluk is takarít, de ez nem érdekes, ők ketten sosem találkoznak. Susan terhességét egy elegáns magánklinikán szakítják meg, ahova bolyhos papucsban érkezik és ahonnan megkönnyebbülten távozik.

A sztoriból kiderül, hogy Susant az egyik udvarlója megerőszakolta, tehát ő is áldozat, de Leigh csak arra használja a karaktert, hogy otromba, szájbarágós párhuzamot állítson a két világ között: nézzétek, a gazdagoknak mennyire egyszerű. Leigh ejti a lányt, ahogy kiszolgálta dramaturgiája kénye-kedvét, nyissz-nyassz, volt bébi, nincs bébi, Susan újra elégedetten mosolyog. Ha van pénz, nincs gond. Ugyanilyen szemellenzősen mutatja be Joyce "nénit", Vera sógornőjét, akinek egyetlen bűne, hogy el akarja már felejteni a háborút, a nyomort, a fejadagokat és igen, egy televízióra vágyik. Joyce természetes igényét azért látjuk ilyen torz fényben, mert Leigh így akarta. Így ellenpontozza az igénytelen, önfeláldozó Verát, akit Joyce persze utál.

Staunton

De Mike Leigh megússza. Megússza, mert Imelda Staunton megmenti, még mielőtt túl sokat gondolkoznánk ezen a filmen. Elementáris alakítás. Megérinti a nézőt és ez dönt el mindent. Több mint két órán át magához szorítja a világot maga körül és nem engedi. A játéka annak ellenére ellentmondásos karaktert farag Vera Drake-ből, hogy egysíkúbbnak írták meg: Leigh vigyázott arra, hogy ne kampókkal és kötőtűkkel, hanem rózsaszín, szappanos vízzel operáljon, vigyázott rá a megértő rendőrök gyűrűjében, Staunton mégis képes felvillantani az embert az angyali áldozati bárány mögött. Minden díjat megérdemel.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!