Judit
-2 °C
8 °C

Zseniális kislány, dögunalmas bálna

2004.11.02. 11:20
Kapcsolódó cikkek (1)
Leegyszerűsít, lassú, unalmas is, de a gyerekszínész Keisha Castle-Hughes hatása alól még akkor is nehéz kihúzni magunkat, ha a forgatókönyv mindent megtesz, hogy időről-időre elpilledjünk.
A bálnalovas nem thriller, nem kell izgulni a szereplőkért, nincs csattanó, nincsenek meglepetések. A bálnalovas mese. Niki Caro rendező-forgatókönyvíró bemutat egy fiatal lányt, Pai-t (Keisha Castle-Hughes), és a rettentő idegesítő, makacs nagyapját, Koro-t (Rawiri Paratene), aki törzsfőnök, és nemi alapon diszkriminál: utódja csak férfi lehet, Pai nem jöhet számításba. Hosszú, kitartó munkával végül mégis Pai lesz a törzsfőnök, de ezzel nem lövök le semmilyen poént, mert olyan nincs.

Lusta rendező

Az első tíz perc után tudjuk, mi lesz Pai sorsa, de ez nem is baj. A probléma talán az, hogy ezt Niki Caro is tudja, és nem is akar úgy tenni, mintha a történet haladhatna bármilyen más irányba is. Húz egy egyenes vonalat a film elejétől a fináléig és tessék, lépkedjünk végig rajta szép egyenletesen.

Caro szájbarágósan lecsupaszítja a filmet egy központi konfliktusra, mintha a szereplők életében semmi nem történhetne, ami nincs összefüggésben a törzsfőnök-választással. Minden más abszurd, halvány fényben lebeg Pai és Koro körül, Whangara falu lakói nem hús-vér emberek, csak statiszták.

Nem értem

#alt#
Tekintse meg képeinket!
Miért annyira kézenfekvő, hogy a kamaszodó fiúk a huszonegyedik században többezer éves törzsi szokásokat tanulnak Koro iskolájában? Mennyire forradalmi Koro kezdeményezése? Van másik alternatíva? Úgy tűnik, Pai nagybátyja, Rawiri (Grant Roa) általában biliárdozik és a napfényben sört iszik a barátnőjével egy szakadt matracon a hátsó kert kacatjai között. Miért? Miből élnek? Mit esznek? Kire szavaznak? Milyen tévéműsort néznek, mit töltenek le a netről? Miért ezt a sorsot választják, és egyáltalán, mi ez a sors?

Caro filmje nem mond sokat a mai maorik világáról. A bálnalovas inkább skanzenre hasonlít, ahol tollakba öltözött szép, de azért furcsa emberek elmondják a régi legendát a Bálnáról. Vagy éppen ezt az újat, Pairól, a kislányról, aki legyőzte a szűklátókörű, konok törzsfőnököt, a nagyapját.

Castle-Hughes

A film mese, lassan hömpölyög, nézzük a méltóságteljes hullámokat, az új-zélandi tengerpartot és sóhajtunk, milyen szép, szép mese. Nézzük Keisha Castle-Hughes-t, aki egy kosárnyi díjat összenyert ennek a filmnek Sundance-től Rotterdamon át San Sebastiánig és nem lehet mit tenni, a játéka olyan természetes, annyira átütő, hogy a végén a moziban megállíthatatlanul beindul a zsebkendő-trombitálás.

Jogos a sok díj, az Oscar-nevezés; ez az akkor tizenkét éves lány komolyan vette a feladatot és megcsinálta a szerepet. Zavarbaejtő odaadással, az őszintesége szíven üt. Ha Niki Caro bátrabb és ugyanilyen komolysággal fejest ugrik a maori-témába, nemcsak Castle-Hughes maradna meg a nézők emlékezetében, hanem a film is, amiben játszott.