Cyberkultúra olvasókönyv

A posztmodern test technológiája

Az első rész általános, elméleti írásokat, alapvetéseket tartalmaz. Michael Benedikt dolgozata, a Cyberspace: első lépések (1992) egyfajta virtuális építészeti bevezető. Shawn P. Wilbur (Howard Rheingold bestsellerére reagálva) olyan kulcsfogalmakat próbál definiálni, mint "virtuális közösség", vagy "virtuális identitás". Arturo Escobar kulturális antropológiai megközelítésből, az új technológiák gyártási mechanizmusát/használatát, a computer teremtette közösségek megjelenését, a populáris kultúra részének tekintett tudományt és technológiát, a számítógépes érintkezési típusok fejlődését, majd a cyberkultúra politikai gazdaságtanát elemzi. Kevin Robins az utópikus szemléletet, a "cyberhype-ot" veszi célba, és a mára szinte unalomig hajtogatott valós-virtuális világok ellentétét boncolja. A kanadai Arthur és Marilouise Kroker hasonló, posztmodern terminológiákkal megtámogatott, kritikus attitűdöt képviselnek.

A második rész szerzői a cyberkultúra populáris aspektusait taglalják: hős és gonosz cyborgok a képregényekben (Mark Oehlert, 1995), filmekben (Forest Pyle, 1993, illetve Alison Landsberg, 1995), William Gibson műveiben (David Tomas, 1989). Vivian Sobchack a valaha kultikus magazinként nyilván tartott Mondo 2000 kritikáját adja (már a cím is magáért beszél: New Age Mutant Ninja Hackers, 1994), Scott Bukatman (1994) pedig a poszthumán lehetőségek felé nyit.

A szerkesztők David Bell a Staffordshire Egyetemen (Egyesült Királyság) kulturális antropológiát tanít. Több kötetnek volt társszerzője, társszerkesztője. Barbara M. Kennedy szintén a Staffordshire Egyetemen, a Film és Kulturális Tanulmányok tanszéken ad elő: technokultúráról, cyberdiskurzusokról, mozgóképekről. Jelenleg egy Deleuze-ről, postfeminizmusról és filmről szóló könyvön dolgozik. Számos esszéje jelent meg. (A Cybercultures Reader magyar nyelven egyelőre nem hozzárférhető.)

A harmadik részben a szubkultúrák (ellenkultúrák?) kerülnek terítékre. Deena és Michael Weinstein paródiája hat tipikus netdiskurzust (new age cyberhippi, netvédelmező, marxista teoretikus, netpromóter, net(hype)gyűlölő, cyberpunk provo-geek techno-luddita) vesz célba. Fanklubok (Susan Clerc) és összeesküvés-elméletek (Susan Zickmund) a hálón, online ufológia, mint mém (Richard Thieme), hackerek, mint ellenkulturális ikonok (Andrew Ross). Tiziana Terranova pedig - felszínesen - a "poszthumanizmust" (értsd: transzhumanizmus) ismerteti: Nietzschétől, Gibsonon, Sterlingen, az olasz Decoder magazinon, Mondo 2000-en keresztül, Hans Moravecig, az extrópiánusokig.

Másság és cyberszex

A negyedik részben a cyberfeminizmus "klasszikusai" (Donna J. Haraway, Sadie Plant, Claudia Springer, Nina Wakeford, Judith Squires, Chela Sandoval) szólalnak meg, míg az ötödik rész szerzői a cyberszexről, illetve a másságról elmélkednek.

A hatodik rész témája a test és a számítógép kapcsolata. Mit értünk testen, cybertesten? Poszthumánnak tekinthető-e a cybertest? Akik a válaszolnak: Deborah Lupton, Anne Balsamo, Sandy Stone (az ő írása a fejezet csúcspontja), Timothy Leary, Jennifer González (ő pedig történeti kontextusba helyezi a cyborgot).

A könyv kimagasló része a poszt(cyber)testeket elemző írások. Az ausztrál Stelarc, a kortárs képzőművészet (képzőművészet?) egyik legjelentősebb alakja - képekkel illusztrált - kiáltványában (1998) a pszichotesttől a kibernetikus rendszerig ívelő utat, változásokat vázolja fel. Mark Dery pedig Stelarc munkásságát elemzi. Susan Stryker más szemszögből - a transzszexualitás, mint posztmodern test és technológia - közelít. Diana Gromala a VR kapcsán a szubjektivitás új módozatait, Mike Featherstone a VR és az öregedési folyamat viszonyát, Lisa Cartwright a digitális húst (Visible Human Project) vizsgálja.

Digitális húsalakítás

A nyolcadik rész a test és a globális közötti geográfiai zónákról - otthonról, közösségről, városról, nemzetről - szóló "tudósítások". A hagyományos képzetek módosulásáról, eltűnéséről, új jelenségekről: virtuális nomádizmusról, online és offline életről, szimulált városokról.

A kilencedik rész (cyberkolonizáció) esszéi a cybertér globális/transznacionális aspektusait boncolják. "Milyen jövő vár a kulturális nacionalizmusra a globális történetmesélés korában?" - teszi fel a kérdést Graham Barwell és Kate Bowles. "A cybertér a Nyugat sötétebb oldala" - véli a technoutópiát a valósággal (eltűnő spiritualizmus) szembeállító Ziauddin Sardar. Jon Stratton szerint nagy kérdés, hogy a jövőben az amerikai kapitalizmus uralja-e a cybertér egészét, illetve kellő mértékben kibontakozhatnak-e más nyelvek, kultúrák, és nem-gazdasági szempontok is.

A kötet tanulságos, hasznos bevezető, tankönyvként is megállná a helyét. Igaz, néhány munka felett elszállt a gyors cyberidő, az írások többsége azonban élvezetes, aktuális. Csak az akadémikus, posztmodern nyelvezet zavar időnként. És néhány szerző hiánya: Erik Davis, Manuel De Landa, Kevin Kelly, Max More, Marcos Novak, Douglas Rushkoff, Anders Sandberg, Neil Spiller...